Összes hírünk
Kiemelt híreink
NSO-ÉLŐ
október 17., vasárnap
vége
Kisvárda
0 - 0
Újpest
élő
Mezőkövesd Zsóry FC
0 - 0
Debreceni VSC
Légiósok: Gyurcsó bombagólt lőtt, csapata simán nyert – videó

A magyar támadó egymás után a második bajnokiján volt eredményes.

Zsolnán megszerezte a DAC az ötödik bajnoki győzelmét

A dunaszerdahelyiek a 15. másodpercben vezetést szereztek, Schäfer András végig a pályán volt, Hahn János is kapott bő egy órát.

Légiósok: Semmi sem igaz abból, hogy összevesztünk Szoboszlaival – Sallai

A még veretlen Freiburg a BL-szereplő RB Leipziget fogadja a Bundesligában szombaton.

Légiósok: Varga első gólpasszát jegyezte új csapatában

A magyar válogatott támadó csereként beállva készítette elő a gólt a 75. percben.

Légiósok: Az első gólomra nem akarok sokat várni – Futács Márkó

Irán helyett Szlovéniában kötött ki a csatár, aki a vezetőedző kérésére került Ljub­ljanába, és azonnal bevethető.

Légiósok: Kleinheisler újra elkezdte az edzéseket

Az NK Osijek középpályása még az angolok elleni válogatott mérkőzés előtt sérült meg.

Légiósok: Szalai Attilát a Sevilla és az Atlético is kiszemelte – sajtóhír

A Fenerbahce meg nem nevezett igazgatósági tagja szerint 20 millió euró körüli összegért elengednék.

Légiósprogram: Dortmund–Mainz; Freiburg–RB Leipzig

Ahogy olvasóink már megszokhatták, a Nemzeti Sport Online hétről hétre összeszedi toplégiósaink mérkőzéseit. Lássuk, milyen találkozók várnak külföldön játszó futballistáinkra és csapataikra az előttünk álló napokban!

Áitgazolás: újra légiósnak állt Futács, bajnokesélyeshez igazolt

A 31 esztendős játékos a szlovén bajnokságban szereplő Olimpija Ljubljanához szerződött.

Játékossors: irány Irán? Különös helyről keresték meg Futács Márkót

A legutóbb Zalaegerszegen futballozó háromszoros válogatott labdarúgót a Közel-Keletről keresték meg.

MLS: meccsekre fogadott, eltiltották Sallói csapattársát

A játékos azután hozta nyilvánosságra az információt, miután veszélyben érezte magát a szerencsejáték általi tartozások miatt.

Légiósok: Koman Vladimir bajnoki címért igazolt Indiába

A 36-szoros magyar válogatott középpályás a karantént tölti, ezért nem csatlakozhatott új klubjához.

Légiósok: Lovrencsics szerint Horvátországban agresszívebb a futball

„Itt tényleg igaz, hogy minden labdáért kőkemény harc megy, nagyon meg kell küzdeni.”

Légióskörkép: kilenc magyar gól, Sallói hármat vállalt – videók

Hahn duplázott és egy gólpasszt is kiosztott • Kleinheisler és Lovrencsics is betalált a horvát rangadón.

MLS: Sallói megint betalált, versenyben van a gólkirályi címért

A Sporting Kansas City magyar játékosa gólja mellett gólpasszt is jegyzett a Houston ellen.

Légiósok: Bolla megszerezte a második gólját Svájcban – videó

A szintén válogatott Nagy Ádám és Kecskés Ákos is győztes csapat tagja volt szombaton.

Légiósok: Gyurcsó Ádám megszerezte az első gólját Cipruson – videó

A 20-szoros magyar válogatott szélső az Apollon kapuját vette be, remek mozdulattal kilőve a bal felsőt.

Légiósok: A támadójátékom hatékonyabb, mint a védőmunkám – Bolla

A válogatott szélső védő a nyártól már szeretne Angliában a Wolverhamptonban futballozni.

MLS: egyik szebb volt, mint a másik – Sallói-dupla Schönék ellen

A Sporting Kansas City válogatott támadója már 15 gólnál jár az MLS mostani kiírásában.

Légiósok: Varga Kevin, amint lehet, visszatérne sérüléséből

„Az volt az egyik nagyobb csalódás, hogy az októberi vébéselejtezőkre nem tudtam felépülni.”

Légiósok: Kecskésék a CSZKA-tól, Prosserék az Aarhustól kaptak ki

Hétfőn három légiósunk lépett pályára: egyiküknek sem sikerült csapatával pontot szereznie.

Légióskörkép: Bolla első gólja emlékezetes lett; Holender is betalált

Nem sikerült jól Dárdai Pál 200. mérkőzése, az RB Leipzig kiütötte a Herthát.

MLS: Sallóiék elveszítették a Seattle elleni főcsoportrangadót

A Sporting Kansas City csak szépíteni tudott, így elveszítette első helyét a konferenciában.

Fortuna Liga: Schäfer Andrásék 3–0-ra kaptak ki hazai pályán

A DAC a hétközi kupakiesés után a bajnokságban sem tudott javítani a Spartak Trnava ellen.

Légiósok: Bolla óriási gólt lőtt a Grasshoppersben – videó

A magyar szélső első találatát szerezte svájci csapatában. Holender Filip betalált a Partizanban.

FFT: Ez az idény meghozza az áttörést – Vida Kristopher

A Piast Gliwice 26 éves középpályása most van a legjobb formában, amióta elszerződött a DAC-ból.

Süper Lig: Szalaiék egy góllal legyőzték a kiesőjelöltet

Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést a Giresunsport 2–1-re legyőző Fenerbahcéban.

Révkomárom: Klapka tábornok is büszke lenne ránk – Vincze István

A másodosztályú csapat csaknem egy teljes félidőn át tíz emberrel futballozva kiejtette a Szlovák Kupából az élvonalbeli DAC-ot.

Légiósok: Van még hová fejlődnünk – Nagy Ádám a Parma ellen készül

„Ha javítunk a játékunk néhány elemén, Parmából is megpróbálhatjuk elhozni a három pontot.”

Jótékonyság: beteg gyerekeknek adakozott Gulácsi Péter

Jótékony célra ajánlotta fel a Fehér Kesztyű-díjjal járó összeget a magyar válogatott kapusa.

Ciprusi Kupa: Gyurcsó Ádám csapata kiütéssel győzött

A magyar légiós a 68. percben állt be az AEK Larnacában, amely 4–0-ra nyert az Oroklini ellen.

Légiósok: az Atlético a télen ajánlatot tesz Szalai Attiláért – sajtóhír

A Fenerbahce állítólag húszmillió eurót kér a 23 esztendős magyar válogatott védőért.

Serie B: Nagy Ádám először kezdett, csapata még hibátlan

Ezúttal a Monzát győzte le a magyar válogatott középpályás tabellaelső csapata.

Légiósok: Prosser Dániel bekerült a forduló válogatottjába Dániában

A Bröndby elleni bajnokin ugyan gól nélkül maradt, de a teljesítményét így is értékelték.

Mainz: másfél hónap kihagyás vár Szalai Ádámra

Ha minden jól megy, a válogatott csapatkapitánya a novemberi vb-selejtezőkre már felépülhet.

Légiósok: az AEK Larnaca bemutatta Gyurcsó Ádámot – videó

A ciprusi klub hivatalos YouTube-csatornáján mutatta be a magyar válogatott játékost.

Mainz: „Hamarosan a pályán” – Szalai a kórházból posztolt

A magyar válogatott támadó a Mainz múlt hétvégi, Freiburg elleni meccsén sérült meg.

Mainz: Szalai Ádám bal térdét meg kell műteni

A keddi operáció után derül ki, hogy mennyit kell kihagynia a támadónak.

Légiósok: jól halad Lovrencsics felépülése, de nem akarnak kockáztatni

A magyar válogatott játékos a Hajduk Split augusztus végi bajnokiján sérült meg.

Magyarokon a karszalag: Gulácsi, Kubala, Dárdai, Juhász, Dzsudzsák

A Lipcsében csapatkapitánynak kinevezett Gulácsi Péternek voltak elődei, de nem sokan.

Légióskörkép: Szoboszlai gólpasszt adott; Szendrei bemutatkozott a DAC-ban

Sallói megszerezte idénybeli 13. bajnoki gólját • A DAC 2–1-re győzött Rózsahegyen.

Légiósok: Erősebb csapatok ellen fejlődhetek – Prosser

A dán élvonalbeli SönderjyskE-hez szerződő szélső három tétmeccsen játszott új csapatában, s mindegyiken gólt szerzett.

MLS: Sallói betalált, kiütéssel nyert a Sporting Kansas City

A magyar válogatott támadó idénybeli 13. bajnoki gólját jegyezte.

Légiósok: csak a szokásos, újabb Prosser-gól Dániában

Paulo Vinícius végigjátszotta az Ol. Nicosia elleni mérkőzést, az APOEL újra kikapott.

Légióskörkép: Schäfer bombagólt lőtt a Slovannak; Kiss Tamás is betalált

A Cambuur támadója megszerezte első gólját a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban.

ELŐFIZETÉS
digitális lap
Nyomtatott lap
63045