Légiósok: Gazdag Dániel teljesítményére az ismert amerikai lap is felfigyelt

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.15. 11:31
Pachuca v Philadelphia - Concacaf Champions Cup 2024
Gazdag Dániel gólokkal válaszolt a kritikákra (Fotó: Getty Images)
A Daily Times is foglalkozik Gazdag Dániellel, a Philadelphia Union támadó középpályásának formajavulásával. A magyar válogatott játékos legutóbb a Nashville ellen volt eredményes, csapata az ő góljának köszönhetően gyűjtötte be a három pontot április 7-én.

Mint ismert, Gazdag Dániel 2021-ben szerződött az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságba (MLS), ahol első idényében rögtön elnyerte a szurkolók szeretetét, hiszen 22-szer volt eredményes, ebből pedig 15-ször akcióból talált a kapuba. A magyar válogatott játékos a következő idényben sem maradt adós a gólokkal: ismét eljutott 22 gólig valamennyi sorozatot figyelembe véve, ám ezek közül 18-szor (!) tizenegyesből volt eredményes, s csupán négyszer talált a kapuba akcióból.

A Daily Times azonban terjedelmes elemzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy ebben az idényben Gazdag újra megtalálta régi formáját. Még csak április közepe van, de már öt találatnál jár, és ebből csak kétszer volt eredményes a büntetőpontról. Legutóbb április 7-én, a Nashville kapuját vette be fejjel a 90. percben, csapata ennek köszönhetően nyerte meg a találkozót 2–1-re, emellett pedig a Chicago és a Minnesota ellen is akciógólt jegyzett.

„Nem gondolkoztam túl sokat ezen, tudtam, hogy ha megkapom a lehetőséget, akkor gólokat is fogok szerezni – idézte a Daily Times a Philadelphia Union játékosát. – Nem számít, hogy hogyan szerzem a gólokat. Tavaly sok büntetőt kaptunk, én megpróbáltam mindegyiket értékesíteni, és ez szerencsére működött is. Idén viszont már három gólt is szereztem akcióból, úgyhogy ennek is örülök. Az a célom, hogy minél többször legyek eredményes.”

Jim Curtin, a csapat vezetőedzője is arról beszélt, hogy Gazdag nagyon erősen kezdte az idényt, de a klubnál ezt is várják a játékosoktól, különösen attól, aki a 10-es mezt viseli. 

 

Legfrissebb hírek

Gazdag Dániel szerződést hosszabbított a Columbus Crew-val

Légiósok
2025.05.07. 21:39

Nikitscher: A kudarcokból kell szerintem igazán tanulni

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 21:51

Heti légiósprogram: Szoboszlaiék az Arsenal ellen; Gazdag egykori csapata otthonában léphet pályára

Légiósok
2025.05.05. 11:12

MLS: Sallóiék történelmi győzelmet arattak a címvédő Galaxy ellen

Minden más foci
2025.05.05. 07:20

MLS: sérülés miatt nem játszott Gazdag Dániel

Légiósok
2025.05.04. 13:24

Sallói Dániel: A győzelmekre és a rekordokra vagyok a legbüszkébb

Légiósok
2025.04.30. 20:15

Világbajnok középpályás igazolhat az MLS-be

Francia labdarúgás
2025.04.29. 11:17

No Messi, no party – oda a Miami veretlensége az MLS-ben

Minden más foci
2025.04.28. 08:31
Ezek is érdekelhetik