– A bajnokságban a Diósgyőr elleni első gólja káprázatos volt, de ez a szerdai sem volt csúnya…
– És ami a lényeg, győzelmet és továbbjutást ért – mondta lapunknak Edgar Szevikjan, a Ferencváros 22 esztendős örmény szélsője, aki a szerda esti, Nyíregyháza elleni kupaelődöntő 89. percében szerezte a győztes gólt, a zöld-fehérek 2–1-re nyertek és bejutottak a döntőbe. – Nagyszerű labdát kaptam Stjepan Loncartól, próbáltam befelé, a bal lábam irányába tolni a labdát és keresni a lövőhelyzetet. Amikor eltekertem a labdát, már láttam, hogy a kapuban köt ki. Felemelő érzés volt az utolsó pillanatokban győztes gólt szerezni.
– Nyíregyházi vezetésnél szállt be csereként, túl sok idő nem volt már hátra. Bízott a fordításban?
– Rendkívül motivált voltam, ha három nullára vezetünk, akkor is gólt akartam volna szerezni. Mindig várom, hogy pályára lépjek. Igazi kupamérkőzés volt a szerda esti, és ha kis stadionban játszottunk is, a hangulat elképesztő volt. Ezúttal is sok szurkolónk kísért el bennünket, felejthetetlen érzés volt a lefújást követően velük ünnepelni. Felkészülünk a döntőre is, szeretnénk még egy trófeát nyerni. A klubnak, a szurkolóknak és magunknak.
– Az örmény válogatottban játszik, ám Moszkvában született, ott is nőtt fel.
– Szüleim húszéves korukban úgy gondolták, jobban teszik, ha Örményországból Oroszországba költöznek. Akkor még mind a ketten diákok voltak, tanulni mentek Moszkvába, ám olyan jól érezték magukat, hogy ott ragadtak. Nekem Moszkva jelentette a gyermekkort.
– A labdarúgással kezdte a sportolást?
– Ötévesen kezdtem el futballozni. De csak azért akkor, mert korábban nem lehetett jelentkezni az akadémiára. Előtte egy éven át jégkorongoztam, apu szerette a hokit, nekem is volt kedvem hozzá. Ám amikor betöltöttem az ötöt, másnap már ott álltam a Lokomotiv akadémiája előtt, edzésre jelentkeztünk.
– Tizenhat évesen Spanyolországba költözött, a Levante játékosa lett. Hogyan jött az a lehetőség?
– Az orosz utánpótlás-válogatottal egy tornán jártunk Európában, és nem sokkal a hazaérkezésünk után Spanyolországból keresték a szüleimet. A Levante megfigyelői voltak. Nem sokat gondolkodtam, hiszen addigra a bátyám és édesanyám Spanyolországba költözött, a testvérem a Valencia akadémiájára került. Én is mindenáron Valenciába akartam menni, de valami nem stimmelt a papírjaimmal. Végül úgy voltam vele, megnézem, mi várna rám a Levanténál, és miután láttam, milyen kitűnő körülmények közé kerülök, gyorsan döntöttem.
– Nehéz időszak volt?
– Fiatal voltam, nem beszéltem a spanyol nyelvet. Voltak nehéz napjaim, de utólag visszagondolva egyáltalán nem bánom, hogy belevágtam a kalandba, sőt! Rengeteg tapasztalatot szereztem, úgy érzem, ha akkor nem megyek Spanyolországba, most nem lennék a Ferencváros játékosa. Sokkal érettebb, összeszedettebb futballista lettem.
– Édesapja és édesanyja is örmény?
– Anyu félig grúz. De mielőtt Oroszországba költöztek, Örményországban éltek.
– Édesapja is futballozott?
– Csak a barátaival, nagyon szereti a sportot, főleg a labdarúgást. A bátyám is fiatalon kezdett játszani, ő is a Lokomotiv akadémiáján pallérozódott. Édesanyám és a bátyám még mindig Spanyolországban él, sőt a húgom is oda költözött azóta, apu viszont odahaza maradt Moszkvában, olyan a munkája, hogy nem tudja otthagyni.
– Jártak már önnél Budapesten?
– Igen, kis túlzással mindenki meglátogatott már. Először anyu és apu volt itt, aztán a bátyám, legutóbb pedig a barátnőm érkezett hozzám.
– Megszokta, megszerette Budapestet?
– Még szép! Budapest gyönyörű város, időnként azon kapom magam, mintha Moszkvában lennék. Aztán megyek két utcasarkot, és egyáltalán nem hasonlít az orosz fővárosra. Nagyszerűen érzem itt magam, a Ferencvárosnál jobb helyre nem is kerülhettem volna, Budapest kényelmes város, szeretek itt élni.
– Orosz az anyanyelve, de angolul is jól beszél. Az iskolában tanulta meg?
– Moszkvában tanultam, igen, a szüleim fontosnak tartották, hogy legalább angolul megtanuljak. Aztán amint Spanyolországba kerültem, még inkább rákényszerültem az angolra, a világ minden tájáról voltak társaim. És spanyolul is megtanultam valamelyest. A csapatban a többséggel angolul szólunk egymáshoz, de Cristian Ramírez korábban évekig játszott Krasznodarban, vele oroszul szoktunk beszélgetni.
– A bajnoki aranyérem már biztos. Most, hogy belőtte a Fradit a Puskás Arénába a Magyar Kupa-döntőre, mit gondol, a Paks ellen meglesz az újabb arany?
– Nekem máris különleges ez az idény. A télen igazoltam a Ferencvárosba, és hamarosan átvehetem első bajnoki aranyérmemet. Az utánpótlásban nyertem néhány trófeát, többször is elsők lettünk, de profi futballistaként ez az első elsőségem, nagyon várom, hogy a nyakamba akasszák az aranyérmet. A Paks elleni kupadöntő alighanem újabb emlékezetes mérkőzés lesz. Úgy vagyunk vele, az idényből hátralévő összes mérkőzést meg akarjuk nyerni. El sem tudom mondani, mennyire boldog és büszke lennék, ha a bajnoki arany mellé a kupát is megnyernénk.
