Videó: gyönyörű szabadrúgásgól Németh Hunortól Dániában

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 09:23
Németh Hunor (balra) szerdán góllal és gólpasszal segítette a Köbenhavn U19-es csapatát (Fotó: facebook.com/FCKobenhavn)
Megszerezte a hatodik gólját (kettőt szerzett az ifi BL-ben, négyet a bajnokságban) tétmeccsen a dán Köbenhavn U19-es csapatának U-válogatott magyar tehetsége, Németh Hunor Vajk.

 

A 17 éves Németh Hunor két hete hosszabbított szerződést a dán Köbenhavnnal, szerdán pedig egy nagyszerű szabadrúgásgóllal hívta fel magára a figyelmet.

A Lyngby elleni U19-es bajnokin (2–2, 11-esekkel 5–4-re nyert az FCK) a szabadrúgásból szerzett gólja mellett volt egy gólpassza is. A dán U19-es bajnokságban így 13 meccsen négy gól és két gólpassz, az ifi BL-ben (hivatalos nevén UEFA Ifjúsági Liga) pedig kilenc meccsen két gól a mérlege a középpályásnak.

NÉMETH HUNOR SZABADRÚGÁSGÓLJA A LYNGBY ELLEN

Csapata 3. helyen áll az U19-es dán tabellán, de az ifi BL miatt két meccsel kevesebbet játszottak, mint a két ponttal előttük álló, listavezető Midtjylland (mint ismert, az UEFA Ifjúsági Ligában a Köbenhavn a negyeddöntőben búcsúzott a francia Nantes-tal szemben, 11-esekkel).

 

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
2025.08.01. 07:49

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfutballra

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 09:19

Németh Hunor megmutatná, hogy készen áll a felnőttfuballra; Vámos Petra az elmúlt évről

E-újság
2025.07.29. 23:21

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Az MTK a magyar futball nagy ígéretével pótolhatja Kosznovszkyt – Németh Hunor hazatérhet

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 08:09

Németh Hunor édesapja elégedetlen fia helyzetével – Esterházy Mátyás is reagált

Légiósok
2025.07.19. 14:46

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51
Ezek is érdekelhetik