Vass Ádám gólja is kellett a Brescia győzelméhez

Vágólapra másolva!
2010.01.05. 22:48
null
Vass Ádám (balra) megszerezte szezonbeli első bajnoki gólját a Bresciában (Fotó: Imago – archív)
Címkék
Az olasz másodosztályú labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Brescia Vass Ádám 31. percben szerzett góljának is köszönhetően 3–1-re győzött Salernóban. A középpályás menedzsere, Paunoch Péter a találkozó előtt nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak, elmondta, hogy a 21 éves futballista akár már a télen csapatot válthat.

A Salernitana–Brescia mérkőzésen a Serie B 20. fordulójában nyolc perc alatt esett három gól, és az egyiket Vass Ádám jegyezte.

A 23. percben Davide Possanzini találatával a vendégek szerezték meg a vezetést, de nem sokkal később Evans Soligo egyenlíteni tudott. A 30. percben Vass Ádám ismét a Bresciát juttatta vezetéshez: a magyar középpályás jobb oldali szabadrúgást követően Possanzini passzából közvetlen közelről jobb lábbal lőtt a kapu jobb alsó sarkába. Ez volt az első gólja ebben a szezonban. A találkozón az 1–3-as végeredményt Andrea Caracciolo állította be 11-esből.

 VASS ÁDÁM GÓLJA
  
  

 

Vass kezdőként lépett pályára a Salerniatana ellen, és végig is játszotta a mérkőzést, a 38. percben kapott egy sárga lapot. A Brescia másik magyarját, Varga Rolandot nem nevezte a mérkőzésre.

Vass Ádám menedzsere, Paunoch Péter éppen a találkozó előtt nyilatkozott a Nemzeti Sport Online-nak.

 „Ádám immár harmadik éve Olaszországban játszik, megismerték őt, tudják mire képes, ezért jó esélye van arra, hogy fél éven belül új csapathoz szerződjön. Jól érzi magát a Bresciánál, de úgy érezzük, a fejlődése érdekében szüksége van a váltásra, legkésőbb nyáron, de akár már télen is sor kerülhet a klubcserére" – fogalmazott Paunoch.

A menedzser hozzátette, elsősorban Olaszországban képzeli el a 21 éves Vass Ádám jövőjét, de megfelelő ajánlat esetén persze nem kizárt, hogy országot is vált.

A Serie B 20. fordulójában Vass Ádámon kívül egyébként egyetlen magyar sem lépett pályára. A Reggina Preklet Csaba és Kovácsik Ádám nélkül ikszelt a Grosseto ellen. A Filkor Attilát foglalkoztató Sassuolo Empoliban játszott 1–1-es döntetlent, a magyar középpályás a kispadról nézte végig a mérkőzést. 

SERIE B 
20. FORDULÓ
Salernitana–Brescia 1–3
AnconaTriestina 2–1
CrotoneCittadella 1–1
EmpoliSassuolo 1–1
FrosinoneAscoli 1–5
LecceVicenza 1–0
ModenaCesena 1–0
PadovaAlbinoleffe 0–2
PiacenzaGallipoli 2–0
RegginaGrosseto 1–1
TorinoMantova 1–1
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. Lecce 20 11 4 5 32–23 37
  2. Ancona 19 11 3 5 31–18 36
  3. Cesena 20 8 8 4 25–12 32
  4. Sassuolo 19 8 8 3 29–17 32
  5. Empoli 20 9 5 6 28–24 32
  6. Modena 20 9 4 7 20–19 31
  7. Grosseto 20 7 9 4 29–27 30
  8. Brescia 20 8 4 8 24–25 28
  9. Frosinone 20 8 4 8 27–33 28
10. Torino 20 7 6 7 24–18 27
11. Vicenza 20 6 9 5 19–17 27
12. Padova 20 6 7 7 22–22 25
13. Crotone 19 6 9 4 20–20 25
14. Triestina 19 6 6 7 20–23 24
15. Gallipoli 20 6 7 7 19–25 24
16. Reggina 20 6 5 9 25–29 23
17. Albinoleffe 20 5 8 7 25–30 23
18. Cittadella 19 5 7 7 24–24 22
19. Ascoli 20 5 7 8 26–32 22
20. Piacenza 19 5 5 9 16–23 20
21. Mantova 19 2 10 7 18–24 16
22. Salernitana 19 2 5 12 16–34 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik