Birkózás: „Mindig is a sport körül forgott az életem" – Takács Ferenc

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 20:40
null
A Budapesti Honvéd birkózótrénerével, Takács Ferenccel azok után beszélgettünk, hogy elnyerte A hónap utánpótlásedzője díj szeptemberi elismerését.

Mint arról beszámoltunk, a szeptemberi eredmények alapján Takács Ferenc érdemelte ki A hónap utánpótlásedzője díjat. A Budapesti Honvéd 56 éves birkózóedzője az Utánpótlássportnak bővebben is mesélt az edzői filozófiájáról, illetve hogy mit jelent számára ez a kitüntetés.

„Örülök, hogy néhány évvel ezelőtt megalapították ezt a díjat, remek kezdeményezésnek tartom – mondta a díj átvétele után Takács. – Alapvetően a felnőttsportolókkal foglalkozó edzőkre szokott nagyobb fény és figyelem vetülni, különösen az olimpiák évében, ugyanakkor érdemes leszögezni:

A mester egyébként az immár 25 évet átölelő edzői karrierje során olyan klasszisokkal foglalkozott, mint az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás, a felnőttvilágbajnok Kiss Balázs és Korpási Bálint, a felnőtt Európa-bajnok fia, Takács István, az ugyancsak Eb-győztes Fritsch Róbert.

Takács Ferenc Fotó: Mura László

Amikor fiatalokkal foglalkozom, nekem az az edzői filozófiám, hogy elsősorban embereket nevelünk, majd csak azután eredményes sportolókat. Először is az erkölcsi értékek átadása és megszilárdítása a leglényegesebb. Ha ezt sikerül elérnünk, akkor a feladatunk nagy részét már elvégeztük, az pedig csak külön öröm, hogy ha a folyamat végén Európa- és világbajnokokat, olimpiai érmeseket tudunk kinevelni.

és eljátszották neki a magyar himnuszt, ami természetesen mindig rendkívül felemelő érzés."

Szeptemberben a jelenlegi legígéretesebb utánpótláskorú tanítványa, Darabos László U20-as világbajnoki címet szerzett a kötöttfogásúak nehézsúlyú mezőnyében.

„Tavasszal Laci már nagyon jó formát mutatott, de aztán áprilisban sajnos sérülést szenvedett, ami alapvetően rányomta a bélyegét a junior Eb-szereplésére. Majd jött a korosztály világbajnoksága Pontevedrában, ahol pedig meccsről meccsre egyre jobb teljesítménnyel rukkolt elő, és még engem is meglepett kicsit, mert az elődöntőben, illetve a fináléban is olyan fogást alkalmazva nyert, amelyet korábban még nem láttam tőle.

Laci jövőre még mindig juniorkorú marad, így lesz esélye címet védeni a vébén, illetve a tavalyi győzelme után akár újra megnyernie az Eb-t, de bízom benne, hogy eközben majd

Nyilván, lépésről lépésre kell haladni, nem szabad türelmetlennek lenni, mert azt is látni kell, hogy nehézsúlyban általában nem húsz-huszonegy évesen, hanem idősebb korban szoktak beérni a versenyzők. Ami viszont mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy Laci nagyszerű mentalitással van megáldva, rendkívül céltudatos és keményen dolgozik, hogy a céljait elérje. Reméljük, négy év múlva már az olimpiai kijutásért is harcban lesz."

(Kiemelt képen: Takács Ferenc Fotó: Mura László)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: megszerezte első győzelmét az U16-os fiúválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Skeet: Renner Bálint a világelittel tartotta a lépést Lonatóban

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: nem jutott nyolc közé az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Öttusa: négy nővér – sikersztori folytatásokban

Utánpótlássport
15 órája

Birkózás: Arsunkaev bebizonyította, hogy a legszűkebb elitbe tartozik

Utánpótlássport
2025.07.08. 20:36

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
2025.07.08. 17:40
Ezek is érdekelhetik