Nyolcvanéves a Tiszakécskét az élvonalba vezető Szurgent Lajos

Vágólapra másolva!
2024.10.18. 19:45
Szurgent Lajos (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Nyolcvanéves Szurgent Lajos, aki játékosként a Békéscsaba, a Diósgyőr, a Honvéd és a Csepel színeiben is megfordult az NB I-ben.

Szurgent Lajos 1944. október 18-án Körösladányban született. Itt kezdett el futballozni, majd Szeghalomra került, onnan pedig középiskolásként Békéscsabára, ahol a másodosztályban játszott. 1966-ban igazolt Diósgyőrbe, a DVTK játékosaként mutatkozott be az NB I-ben az 1966. március 20-i DVTK–Tatabánya (0:2) bajnokin. Két évet töltött a borsodi csapatnál és 1969-ben a Budapesti Honvédhoz szerződött. Kispesten kétszer volt bajnoki ezüstérmes és egyszer bronzérmes az NB I-ben, valamint kupadöntőben és a nemzetközi porondon is játszhatott. 1972-ben Kispestről Csepelre ment, itt játszotta 1976-ban az utolsó NB I-es meccsét. A játékkal Dömsödön hagyott fel, ahol elindult edzői pályafutása.

1988-ban edzőként tért vissza Kispestre, a klubnál – kisebb-nagyobb megszakításokkal – többek között utánpótlásedzőként, pályaedzőként és az NB I-es csapat megbízott szakvezetőjeként is dolgozott. Az 1996–1997-es idényben megnyerte az NB II Keleti csoportot a Tiszakécskével, amely története során először (s eddig utoljára) jutott fel az első osztályba. Szurgent Lajos játékosként a magyar B-válogatottban és a magyar ligaválogatottban szerepelt. Az élvonalban 186 találkozón lépett pályára, ezeken 62 gólt szerzett. A fia, ifjabb Szurgent Lajos szintén futballozhatott az NB I-ben, ő ferencvárosiként debütálhatott, volt a Honvéd játékosa, és pályára lépett a magyar U21-es válogatottban.

NÉVJEGY: SZURGENT LAJOS

Született: 1944. október 18., Körösladány

Posztja: támadó

Klubjai játékosként: Szeghalom (?–1958), Békéscsabai Előre (1958–1965), Diósgyőri VTK (1966–1968), Bp. Honvéd (1969–1972), Csepel SC (1972–1976), Dömsöd

Kiemelkedő eredményei játékosként: 2-szeres magyar bajnoki ezüstérmes (1969, 1971–1972), magyar bajnoki bronzérmes (1970 tavasz), Magyar Kupa-döntős (1969)

Csapatai edzőként: Dömsödi Medosz (1985–1988), Kispest-Honvéd FC (1992), Tiszakécske FC (1996–1998), Soroksári TE (1998–1999), Kispest-Honvéd FC (2001), Kispest-Honvéd FC (2002), Budapest Honvéd FC (2005)

Sikerei edzőként: NB II Keleti csoport bajnoka (1996–1997)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik