Megvan a diagnózis, súlyos a veszprémi kézilabdázó sérülése

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.10.18. 18:42
Fotó: Szabó Miklós
A Veszprém férfi kézilabdacsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy valószínűleg véget ért Jahia el-Dera szezonja, mivel elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Az egyiptomi játékos még a csütörtöki BL-meccsen sérült meg.

 

A veszprémiek közleménye:

„Egyiptomi irányítónk a tegnapi, Fredericia Handboldklub elleni mérkőzésünk 11. percében egy cselt követően súlyos sérülést szenvedett. Sajnos már ekkor érezhető volt, hogy komoly problémával kell számolnunk, hiszen el-Dera csak társai karjaiban tudta elhagyni a játékteret. A mai vizsgálatok eredményei kimutatták, hogy Jehia el-Deránál elülső keresztszalag-szakadást diagnosztizáltak. Felépülése előre láthatólag hosszú időt vesz igénybe, így ebben az idényben valószínűleg már nem számíthatunk rá.

Csapatorvosaink közül, dr. Mahunka Zsolt a vizsgálatok után elmondta: „Az elvégzett MR vizsgálat az elülső keresztszalag sérülését igazolja, szerencsére a többi térdszalag és a porcgyűrűk nem károsodtak. A játékosra mihamarabbi műtéti ellátás vár, majd ezt követően komplex rehabilitációs kezelése szükséges”.

El-Derára nehéz időszak vár, de mielőbbi felépülést kívánunk neki, és tiszta szívvel állunk mellette, hogy támogassuk a visszatérésében! Köszönjük a sok érdeklődést és jókívánságot, amit a tegnapi mérkőzés óta érkezett a klubhoz!”

 

Legfrissebb hírek

Van ok bizakodni, de nem lankadhat a veszprémiek figyelme Portugáliában

Kézilabda
2025.10.16. 11:05

Emil Nielsen megtörné a veszprémi BL-átkot a bakonyiakkal

Kézilabda
2025.10.06. 17:00

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
2025.10.03. 10:27

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.10.02. 23:56

Visszahívja Veszprémbe kölcsönadott játékosát a NEKA

Kézilabda
2025.09.25. 16:32

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23

Bukarestben léphet feljebb a tabellán a Veszprém

Kézilabda
2025.09.24. 09:07

Kétszer annyi gólt dobott a Veszprém, mint a PLER

Kézilabda
2025.09.20. 19:50
Ezek is érdekelhetik