NB II: Vasas-nevelésű támadót szerződtetett a Kisvárda

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.02. 18:02
Gyurkó Máté a legújabb érkező (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárdában folytatja pályafutását Gyurkó Máté – adta hírül a klub honlapja kedden.

 

Ahogy arról beszámoltunk, ma már bejelentett egy igazolást a Kisvárda: Molnár Gábor csatlakozott a kerethez.

A másik érkező Gyurkó Máté, aki utánpótláséveit nagyrészt a Vasas akadémiáján töltötte, majd a harmadik vonalbeli BKV Előrében két idényen át futballozott – utolsó ottani évében 15 bajnoki gólt termelt. A 21 éves támadó az előző szezonban fél évet a másodosztályú Kazincbarcika, fél évadot pedig az NB III-as Eger csapatánál töltött el. Gólt egyet szerzett, a harmadosztályban épp a Kisvárda II ellen.

„A Kisvárdán játszott meccsen nyújtott teljesítményem is kellett hozzá, hogy felfigyeljenek rám, ezt Révész Attila sportigazgató és Feczkó Tamás vezetőedző is hangsúlyozta, amikor megkerestek – nyilatkozta Gyurkó, miután hivatalosan is kisvárdai futballista lett. – A tavalyi őszi szezont az NB II-es Kazincbarcikánál kezdtem, de nem játszottam annyit, mint szerettem volna, ezért félévkor felbontottuk a szerződésemet, és elmentem az NB III-as Egerhez a több játéklehetőség reményében. A számításom bevált, mivel azért léptem egyet vissza, hogy utána adott esetben kettőt is ugrani tudjak, hiszen a Kisvárda feljutásra esélyes csapat. Így azt is mondhatom, hogy az élvonal is elérhető közelségbe került, ha úgy sikerül ez a szezon, ahogy elképzeltem. Persze tudom, ehhez rengeteget kell dolgoznom, jelentős konkurenciával is kell számolnom a csapaton belül, de lesz türelmem kivárni azt a pillanatot, amikor meg tudom majd mutatni magamat.”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDA MASTER GOODNÁL
Érkezett: Bíró Bence (Szeged-Csanád GA), Czékus Ádám, Szőr Levente (mindkettő Tiszakécskei LC – kölcsönből vissza), Czérna Erik (Budafoki MTE – kölcsönből vissza), Gyurkó Máté (Eger SE), Jaroslav Heles (ukrán, Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Hrabina Alex (FC Tiszaújváros), Molnár Gábor (Mezőkövesd Zsóry FC), Popovics Ilija (Cigánd SE – kölcsönből vissza), Soltész Dominik (Gyirmót FC Győr), Soltész István (Zalaegerszegi TE, legutóbb Budafoki MTE – kölcsönben)
Távozott: Balogh Norbert (DAC 1904 – Szlovákia, kölcsönből vissza), Enes Alic (bosnyák, ?), Andrija Filipovic (horvát, ?), Lucas (magyar-brazil, ?), Rafal Makowski (lengyel, ?), Márton Ákos (Cigánd SE), Bohdan Melnik (Fehérvár FC), Boban Nikolov (észak-macedón, ?), Ötvös Bence (Paksi FC), Danijel Petkovics (montenegrói, ?), Vida Kristopher (?), Wellington Nem (brazil, ?), Lucas Marcolini (Kazincbarcika)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik