„Eltér az angol és a magyar nyelvű szerződés” – a kisvárdai FIFA-ügy háttere

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 14:03
Mario Ilievszki 2022-ben érkezett Kisvárdára és idén nyáron egyoldalúan felmondta a szerződését, az ügy a FIFA előtt folytatódhat (Fotó: kisvardafc.hu)
Az NB II-be kiesett Kisvárda FC a múlt héten jelentette be, hogy északmacedón támadója, a 22 éves Mario Ilievszki érvényes szerződése ellenére nem jelent meg a csapat első nyári edzésén, hanem egy levelet küldött, melyben felmondta a következő idényre is érvényes megállapodását. A játékos átigazolását azóta be is jelentette a bolgár CSZKA 1948 Szófia, a magyar klub pedig azt közölte, hogy a FIFA-hoz fordul. Csakhogy a játékost képviselő Lukas Sport ügynökség szerint a kisvárdai klubnál hibáztak, ugyanis a magyar és az angol szerződés tartalma eltérő…

Az északmacedón Mario Ilievszkivel kapcsolatban múlt héten nyilatkozott a klub honlapján a Kisvárda FC operatív igazgatója, Róka Géza.

Róka Géza

Mario Ilievszki a meghatalmazott ügyvédjén keresztül felmondta a klubbal a szerződését, amely egyébként 2025. június 30-ig érvényes – adott tájékoztatást múlt héten az ügyről a kisvardafc.hu-nak Róka Géza. – Ezt a felmondást a klubunk nem fogadja el, mert érvényes szerződés köti hozzánk. Természetesen a klub megteszi a szükséges jogi lépéseket a játékossal szemben, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, a FIFA illetékes testületéhez fordulunk. A FIFA joggyakorlata szerint a szerződés egyoldalú megszüntetése a legsúlyosabb lépés, amit egy játékos elkövethet, és ilyen esetben természetesen a klub kártérítési és a fegyelmi szankció igényével léphet fel, amelyekkel mi is élni fogunk, illetve jogunkban áll továbbá kérni a futballista több hónapos, játéktól való eltiltását is. A kártérítés megítélése esetén nemcsak a játékos, hanem az őt leigazoló klub is egyetemlegesen felelős annak megfizetéséért, ezen túlmenően pedig még fegyelmi szankcióként az új klubot az átigazolásból is kizárhatja a FIFA.”

Igen ám, csakhogy a játékos és az őt képviselő Lukas Sport ügynökség álláspontja szerint ők Ilievszki angol nyelvű szerződése alapján jártak el. Erre hivatkozva nyilatkozta azt még az előző idény közben a Nemzeti Sportnak a menedzseriroda magyar társtulajdonosa, Radványi Dávid, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén az NB II-be történő kiesés esetén távozhat a csatár, és a játékos ennek megfelelően mondta fel a következő idényre is érvényes szerződését, majd ezután jelentették be az érkezését a bolgár CSZKA 1948 Szófiánál, amellyel azóta már edzőtáborba is elutazott.

Amikor Ilievszki Kisvárdára igazolt, két szerződést írt alá – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a kialakult helyzetről a csatár egyik ügynöke, Radványi Dávid. – Egy magyar és egy angol nyelvűt. Az aláírásnál a játékost irodánk társtulajdonosa, Alekszandr Jovkov képviselte, aki nem tud magyarul, és nem gondolta, hogy a két dokumentum között lehet tartalmi különbség. Az angol nyelvű verzió egy olyan kikötést tartalmaz, mely alapján az élvonalból kiesés esetén az utolsó bajnoki mérkőzéstől számított harminc napon belül a játékos egyoldalúan felmondhatja a szerződését, mi eszerint jártunk el. Ez a kikötés a magyar változatban azonban már úgy szerepel, hogy a szerződés csak közös megegyezéssel, tehát mindkét fél beleegyezésével mondható fel.” 

Radványi Dávid elmondta, az ügyben megbíztak egy nemzetközi ügyvédi irodát, amely szerint a FIFA-nál a mindenkori angol nyelvű szerződéseket veszik figyelembe, így nem tartanak attól, hogy a Kisvárda beadványa nyomán a labdarúgót eltiltaná a nemzetközi szövetség. Az ügynök hozzátette, tisztában vannak azzal, hogy több hónapig is elhúzódó jogi procedúra következhet, de arra számítanak, hogy Ilievszki a FIFA ideiglenes engedélyével addig is futballozhat Szófiában.

Az ügynökség álláspontja kapcsán megkerestük a Kisvárda FC-t, amelytől Róka Géza operatív igazgató nem kívánt bővebben nyilatkozni, annyit mondott, a klub álláspontja változatlan: Ilievszkinek érvényes szerződése van, ezért a felmondást nem fogadják el és a FIFA-hoz fordulnak. Annyit még hozzátett, hogy külföldi játékosok esetében mindig kétnyelvű szerződés készül, de természetesen tartalmilag nincs és nem is lehet különbség az angol és a magyar verzió között.

Ilievszki 2022-ben érkezett az NB I-be, Kisvárdára, azóta a magyar élvonalban 63 meccsen játszott, nyolc gólt és hat gólpasszt ért el. 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik