Végleg megszerezte az Arsenal a spanyol válogatott kapust – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 17:23
David Raya továbbra is a londoni csapat kapuját védi (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) előző idényének ezüstérmese, az Arsenal bejelentette, hogy kölcsönjátéka után végleg megszerezte David Rayát.

 

A 28 éves spanyol kapus 2019-ben igazolt a Blackburntől a Brentfordhoz, s négy év alatt 161 meccsen védte a csapat kapuját, majd tavaly nyáron kölcsönvette az Arsenal. A londoni együttesben 41 mérkőzésen védett a 2023–2024-es idényben, és 20 alkalommal őrizte meg kapuját a góltól.

„Egyéves kölcsönszerződésem letelte után végre elmondhatom magamról, hogy a következő években az Arsenal játékosa leszek. Kíváncsian várom, mit tartogat számomra a jövő, de mindig a jelenben és a pillanatnak élek. Egy álmom vált valóra azzal, hogy itt lehetek, és szeretném megköszönni mindazt a támogatást, amit az előző idényben kaptam” – nyilatkozta klubja honlapjának David Raya.

Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere is megszólalt, és elmondta, hogy nagyon elégedett a kapussal: „David az előző szezonban megmutatta, milyen fontos láncszeme a csapatnak, nagyon örülünk, hogy hivatalosan is a klub játékosa lett. Fontos a jelenléte az öltözőben, és örömmel tölt el minket, hogy folytathatjuk a közös munkát.”

Fabrizio Romano transzferguru szerint az Arsenal 27 millió fontot fizet a Brentfordnak a kapus játékjogáért a tavalyi kölcsönszerződésben szereplő hárommillió fontot felül. Arról nem szólnak a hírek, hogy pontosan hány évre szól a játékos szerződése.

Raya jelenleg a spanyol válogatottal a németországi Európa-bajnokságon szerepel, és készül a németek elleni pénteki negyeddöntőre (18 óra, Tv: M4 Sport).

 

 

Legfrissebb hírek

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
10 órája

Enrique Guardiolát előzte, Haaland Cristiano Ronaldo nyomdokaiban a BL történetének leggólgazdagabb játéknapján

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 11:24

Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 07:15

Döcögős úton – Nagy Zsolt jegyzete

Angol labdarúgás
2025.10.22. 06:37

Gyökeres duplázott, az Arsenal kiütötte hazai pályán az Atlético Madridot

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 22:52

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.10.21. 11:08

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01
Ezek is érdekelhetik