Párizs 2024: június végén napokon át úszásra alkalmas volt a Szajna vize

Vágólapra másolva!
2024.07.04. 17:36
Már több tesztversenyt is rendeztek Párizsban, bár a Szajna vizének minősége eddig nem volt teljesen megfelelő (Fotó: AFP)
Június végén több napon át úszásra alkalmas minőségű volt a Szajna vize, amelyben a párizsi olimpián a nyílt vízi úszók és a triatlonosok versenyeinek úszórészét rendezik.

 

A fővárosi hatóságok az utóbbi időben rendszeresen közzéteszik heti jelentésüket a folyó bakterológiai vizsgálatáról, és a csütörtöki az első, amely kedvező eredményt mutat. A jelentés kiemeli, hogy mindez a korábbinál naposabb időjárásnak köszönhető, és annak ellenére lettek kedvezőek az eredmények, hogy a Szajna vízhozama még mindig négyszerese-hatszorosa volt az ilyenkor szokásosnak.

Párizs térségében eddig 1.4 milliárd eurót fordítottak arra a szervezők, hogy tisztító- és vízelvezető rendszereket telepítsenek a Szajnára azért, hogy a nyílt vízi úszóversenyeket a folyóban, a város nevezetességei mentén rendezhessék meg. A francia főváros főpolgármestere két hete bejelentette, hogy a július 15-ével kezdődő héten, bő egy héttel az olimpia előtt megfürdik a Szajnában. Anne Hidalgo az akcióval azokat a hangokat akarja elhallgattatni, amelyek szerint szennyezettsége miatt a folyó vizében nem lehet megrendezni olimpiai eseményeket, így a 10 kilométeres nyílt vízi úszóversenyeknek és a triatlonosok úszóviadalainak is más helyszínt kell keresni.

 

Legfrissebb hírek

Kindl Gábor: Szeretnénk ezeket az élményeket Magyarországra is elhozni

Egyéb egyéni
2025.09.02. 11:44

„Nehéz volt az idáig vezető út” – Bicsák Bence az Eb-ezüstérem után

Egyéb egyéni
2025.09.02. 08:00

Dévay Márk és Kropkó Márta volt a legjobb magyar a francia riviérán

Egyéni
2025.08.31. 20:05

Bicsák Bence ezüstérmes a triatlon Európa-bajnokságon!

Egyéb egyéni
2025.08.31. 19:17

Mindenkit lefutott a belga triatlonos az isztambuli Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2025.08.30. 18:01

Triatlon: két kontinens bajnoksága jön Isztambulban a hétvégén

Egyéb egyéni
2025.08.29. 14:57

Sportágat váltott a klasszis mellúszó – sztárportré Adam Peatyről

Képes Sport
2025.08.28. 16:10

Félt az olimpiai bajnok, hogy megelőzi a 17 éves magyar lány

Egyéb egyéni
2025.08.26. 18:47
Ezek is érdekelhetik