Női kosár NB I: Szentpáli Gergő marad a Dávid Kornél KA vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2024.07.04. 19:30
Szentpáli Gergő folytatja a megkezdett munkát (Fotó: davidkornelakademia.hu)
Szentpáli Gergő marad a női kosárlabda NB I-ben újonc Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia vezetőedzője – közölte a klub beszámolója alapján az MTI.

 

„Könnyen megegyeztünk a következő szezonról. Úgy érzem, egyik félben sem voltak kérdőjelek a közös folytatás kapcsán” – nyilatkozta Szentpáli Gergő a klub sajtóközleményében. Hozzátette, hatalmas kihívást jelent számára, hogy ősztől az élvonalban edzősködhet.

„Kiváló szakemberek és emberek segítik a munkámat, ezért teljesen nyugodt vagyok. Az edzői karban nem lesz változás, ragaszkodtam az idei stábomhoz. Karrierem egyik fontos állomása következik, aminek minden pillanatát szeretném megélni és mindennap tovább fejlődni” – magyarázta.

A székesfehérvári csapat első élvonalbeli idényének célkitűzéseiről Szentpáli azt mondta, a biztos bennmaradás sablonválasz lenne, ezért inkább az a cél, hogy legyenek minél versenyképesebbek. Hozzáfűzte: már látszik, hogy könnyen kettészakadhat a mezőny a következő idényben, számukra pedig kedvező, hogy ismét 12 csapatos lesz az első osztály.

„Így több olyan mérkőzésen léphetünk pályára, ahol lehet keresnivalónk” – vélekedett.

 

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: fiatal csapattal, légiós nélkül vág neki az idénynek a Vasas

Kosárlabda
3 órája

Juhász Dorkának kihívásra volt szüksége a Schio után

Kosárlabda
2025.08.15. 16:38

Dubei Debóra: Az előzőekhez képest más célokat tűzünk ki magunk elé

Kosárlabda
2025.08.15. 11:43

Kifizetődött a Toman testvérek munkája – veretlenül jutott vissza az A-divízióba a magyar csapat

Kosárlabda
2025.08.14. 09:06

Fiatal szlovén centert igazolt a Győr

Kosárlabda
2025.08.13. 09:33

Női kosárlabda NB I: finn válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.12. 21:02

Női kosár NB I: északmacedón válogatott játékost szerződtetett a Győr

Kosárlabda
2025.08.11. 10:21

Távozik a Győr női kosárcsapatának vezetőedzője

Kosárlabda
2025.08.04. 11:34
Ezek is érdekelhetik