NS: Lenni vagy nem lenni – nehéz helyzetben Oenning – szombat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.09. 23:50
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk:

Szombat éjjel elkezdi a bajnokságot a Chicago Fire futballcsapata is. Nikolics Nemanja együttese az MLS első játéknapján szabadnapos volt, most pedig a Sallói Dánielt is felvonultató Sporting Kansas Cityt fogadja. A magyar csatár azt reméli, legalább annyira gólerős lesz, mint az előző idényben, amikor elnyerte az amerikai pontvadászat gólkirályi címét. Ez fontos lenne a válogatott szempontjából is, ahová Nikolics is meghívót kapott. Bár a szűkebb keret névsora egyelőre még nem ismert, a támadó már utánanézett a menetrendben, miként érhet haza a leggyorsabban a minnesotai bajnoki után.

KádárTamás csapata, a Dinamo Kijev remek eredményt ért a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjében. Az ukrán gárda 2–2-es döntetlent harcolt ki az olasz Lazio otthonában. A magyar válogatott védőnek kemény estéje volt Rómában, hiszen nemcsak a saját játékára kellett odafigyelnie, ő irányította a kijeviek hátsó alakzatát is. Hogy mennyire volt elégedett a teljesítményével és az iksszel, kiderül interjúnkból.

Munkatársunk Barcelonában találkozott a magyar főkonzullal. KovácsBarnabás igazi sportrajongó, de ettől függetlenül is tökéletesen képben van a nyári vízilabda Európa-bajnokság előkészületeivel kapcsolatban, amelyre a magyar válogatott mellett vélhetően jó néhány magyar drukker is ellátogat majd. Hogy milyen a póló helyzete a futballcentrikus katalán városban, mennyire ismerik arrafelé a magyar vízilabda eredményeit, s mire érdemes figyelniük a turistáknak, arról is beszél a főkonzul cikkünkben.

Negyven éve annak, hogy a magyar asztalitenisz-válogatott fantasztikus sikert ért el a duisburgi Európa-bajnokságon. A diadalsorozatból Gergely Gábor egymaga három aranyéremmel vette ki a részét. A kiváló pingpongozó sokáig sportújságíróként dolgozott, manapság televíziós szerkesztő-műsorvezető, három évvel ezelőtt pedig visszatért imádott sportágához, hiszen beindult a nevét viselő akadémia. Hogy „Gerő" miként emlékezik az 1978-as történésekre, megtudhatják interjúnkból.

Legfrissebb hírek

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
20 órája

Varga duplája is kevés volt, Portugália győzött; Kós Hubert: Bowman is akarja a világcsúcsot kétszáz háton – én is!

E-újság
Tegnap, 1:05

Az egy pont is jó? Jönnek a portugálok; Carlos Alcaraz, a 22 éves legenda

E-újság
2025.09.08. 23:12

Rossi: A bíró úgy döntött, hogy birkózómeccset vezet; Ádám Martin: Az idén már aligha játszom

E-újság
2025.09.08. 00:34

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen; élet és halál meccsét játsszák a németek

E-újság
2025.09.07. 00:05

Marco Rossi: Hét éve maximálisan elhivatott vagyok, ez nem változott; Kevin Kilbane: Ez lesz az ír labdarúgás elmúlt tíz évének legfontosabb mérkőzése

E-újság
2025.09.06. 07:05

Marco Rossi optimizmusát a támadók jó formája erősítheti; Máté Csaba: Amióta megérkeztünk, nem kaptunk ki a bajnokságban

E-újság
2025.09.04. 23:56

Keresztes Krisztián barátkozik a skót akcentussal; Yohan Croizet sok ismerőssel találkozik Diósgyőrben

E-újság
2025.09.03. 23:06
Ezek is érdekelhetik