Újpest: Zsótér és Litauszki nélkül kezdődött el a felkészülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 12:44
null
Újpesten már készülnek az új szezonra (Fotó: Újpest FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton és Ferencváros után az Újpest is elkezdte a felkészülését a 2017–2018-as idényre. A lila-fehérek több új szerzeménnyel, ugyanakkor nem teljes kerettel kezdtek bele az új szezon első napjába.

 

Nem sok pihenőt kapott Nebojsa Vignjevics legénysége, a játékosok hétfőn már különböző erőfelmérő, gyorsasági és egyéb teszteken vettek részt a Szusza Ferenc Stadionban – írja az ujpestfc.hu.

Az új igazolások közül Obinna Nwobodo, Mijusko Bojovics és Simon Krisztián kezdte meg a felkészülést a Megyeri úton, míg a Honvéddal bajnokságot nyert Zsótér Donát, a korábban a DVTK-ban futballozó Novothny Soma és a Krakkóból hazatérő védő, Litauszki Róbert a hét második felében, illetve a jövő hét elején áll majd csatasorba. Souleymane Diarra szintén néhány nappal később csatlakozik társaihoz a felkészülésben.

Ami a fiatalokat illeti, a klub U19-es együtteséből hárman is lehetőséget kapnak, hogy együtt kezdjék meg az alapozást a felnőttekkel és megmutassák magukat Vignjevicsnek: Németh Kristóf, Németh Árpád és Hajnal Balázs.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Gyirmót FC Győr, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Cracovia Kraków – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Németh Gergő (szabadon igazolhatóként, legutóbb Sturm Graz – Ausztria), Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Diósgyőr), Obinna Nwobodo (nigériai, Ebugu Rangers – Nigéria), Simon Krisztián (1860 München – Németország), Zsótér Donát (Sint-Truiden – Belgium, legutóbb kölcsönben: Bp. Honvéd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán
(Kozármisleny,?)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf, Németh Árpád, Hajnal Balázs
Kiszemeltek: Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Iszlai Bence (Haladás), Osváth Attila (Vasas, a tavaszi szezonban kölcsönben: Debreceni VSC)
Távozók: Balajcza Szabolcs (érdeklődik iránta: Siófok)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Kecskés Ákos (Atalanta – Olaszország, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Nemanja Andrics (szerb, lejár a szerződése), Enisz Bardi (macedón, Dortmund és VfB Stuttgart – Németország, Dinamo Zagreb – Horvátország, Sahtar Doneck – Ukrajna, Videoton), Lázok János (Kisvárda), Mohl Dávid (lejár a szerződése), Nagy Gábor (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
Tegnap, 13:11

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Duplázott a nyári szerzemény, a Man. City is győzött a PL-rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.10. 08:05

De Bruyne-show a Napolinál, győzött a Girona ellen a Serie A címvédője

Olasz labdarúgás
2025.08.09. 21:08

Megvan Gyökeres első gólja, az Arsenal sima győzelemmel hangolt a PL-re

Angol labdarúgás
2025.08.09. 20:06

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00
Ezek is érdekelhetik