Vuelta: Pellizzari a Morrederón szerezte meg első profi győzelmét

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 17:48
null
Fotó: AFP
A Vuelta összetett versenyében elöl állók csatáztak a Morredero-hegyén a szakaszgyőzelemért és a minél nagyobb előny kiépítéséért. A meredek hegyen a bátran támadó Giulio Pellizzari mert és nyert, de a piros trikós Jonas Vingegaard is örülhet.


Újabb hegyi befutó várt a Vuelta mezőnyére a Spanyol körverseny 17. szakaszának végén, az első kategóriás Morredero csúcsára kellett feljutni. Legalábbis az eredeti tervek szerint, hisz a demonstrációk miatt a keddi szakasz is idő előtt véget ért. A piros trikós Jonas Vingegaard is elmondta véleményét a palesztinpárti tüntetőkkel kapcsolatban a Marcának: „Félelmetes, ha ilyesmit egy kerékpárversenyen csinálnak, mert simán veszélybe sodorhatják az életünket. Nem gondolom, hogy ez a megfelelő mód, megértem a kétségbeesettségüket. A mezőnyben mindannyian tartunk ezektől az akcióktól” – fogalmazott az összetettet 48 másodperces előnnyel vezető kerékpáros.

A szerdai etap a galíciai O Barco de Valdeorras városában kezdődött, és viszonylag hamar kialakult a tizenkét fős szökevénycsoport, amelybe ezúttal a Visma és az UAE sem adott kerékpárost. Rövid pórázon tartották az élmenőket, a főmezőny 1-2 perces előnyt adott nekik csupán, ez azért nem mindenkinek esett jól, a zöld trikós Mads Pedersennek akadtak nehézségei. Bányászfalvak között kanyargott az út, miközben jobbról erős szél fújt. A szökevények közül Sergio Samitier ért fel elsőként a féltávnál lévő harmadik kategóriás emelkedőre, míg 1:40 perces hátrányban tekerő főmezőnyben a Visma diktálta a tempót. Az 1755 méter magasban lévő befutóval kapcsolatban időközben a helyszíni tudósítók arról számoltak be, hogy a nagy szél miatt akár előbbre is hozhatják a célt.

Ponferrada városában, a templomosok legendás várának tövében másfél perccel vezettek a szökevények, a csoporton belül folyamatosan támadgatták egymást a kerékpárosok. Antonio Tiberi és Harold Tejada épített ki magának egy kisebb előnyt.

1997 és 2006 után harmadjára érintette a Vuelta a Morredero hegyét, az emelkedő felé közelítve a Red Bull-Bora-Hansgrohe hatékony munkájának köszönhetően egyre csökkent a főmezőny lemaradása. A sziklákkal szegélyezett szűk szerpentinen Samitier szökött, 11.8 kilométerrel a vége előtt érték őt utol. A nagy tempót sokan nem bírták, többek között Juan Ayuso is leszakadt, de így is maradt még segítő Joao Almeida mellett.

Ben Tulett vezetésével kezdték az összetettben elöl állók a Morredero meghódítását, az első öt kilométeren 11 százalékos meredekséget kellett leküzdeni. Almeida a legnehezebb részre maradt segítők nélkül, nem is ment el az első támadással, inkább saját tempóval ért fel. Jó erőben tekert Tom Pidcock a félelmetes környezetben, a tájon jelentős sebet hagytak az erdőtüzek. A fehér trikós Giulio Pellizzari indított támadást, hamar tíz másodpercre ellépett, Vingegaard és Almeida is kifejezetten defenzíven tekert.

Pellizzari viszont magabiztosan haladt az utolsó kilométereken is, győzelméhez nem fért kétség. Megnyomta a végét Pidcock is Vingegaard is, így némiképp változott a különbség összetettben is. Csütörtökön egyéni időfutam következik Valladolidban, ahol tovább lehet csökkenteni vagy épp növelni a differenciát.

80. VUELTA A ESPANA
17. szakasz (O Barco de Valdeorras–Alto de El Morredero, 143.2 km): 1. Giulio Pellizzari (olasz, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 3:37:00 óra, 2. Pidcock (brit, Q36.5) 16 másodperc hátrány, 3. Hindley (ausztrál, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 18 mp h., 4. Vingegaard (dán, Visma) 20 mp h. Az összetett állása: 1. (piros trikóban) Jonas Vingegaard 64:53:55 óra, 2. Almeida (portugál, UAE) 50 mp h., 3. Pidcock 2:28 p h.

 

Legfrissebb hírek

Evenepoel fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot is

Kerékpár
6 órája

Marlen Reusser a vb után az Eb időfutamát is megnyerte

Kerékpár
7 órája

A szövetség szerint helytálltak a magyarok a ruandai kerékpáros-vb-n

Kerékpár
2025.09.29. 17:23

Fetter Erik: Ezzel az együttműködéssel nagyon közel kerülünk a tűzhöz

Kerékpár
2025.09.29. 11:30

Kanadai szenzáció és megtorpanó nagyok Ruandában

Kerékpár
2025.09.27. 17:10

Országúti kerékpáros-vb: a macskaköves emelkedő döntő jelentőségű lehet az MKSZ főtitkára szerint

Kerékpár
2025.09.26. 10:21

Kerékpáros-vb: francia siker az U23-as női országúti mezőnyversenyben

Kerékpár
2025.09.25. 19:19

Kerékpáros-vb: holland söprés a juniorok két időfutamversenyében

Kerékpár
2025.09.23. 18:06
Ezek is érdekelhetik