„Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a párharcot” – Piros Zsombor az Ausztria elleni Dk-selejtező előtt

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 17:50
null
Piros Zsombor örül, hogy ismét szerepelhet a válogatottban (Fotó: Czinege Melinda)
Szerdán a debreceni Főnix Arénában megtartották az Ausztria elleni második fordulós Davis-kupa-világdöntő-selejtező sorsolása előtti sajtótájékoztatót. Bardóczky Kornél szövetségi kapitány szerint minden csapattag remek formában várja a szeptember 12–13-i összecsapást, míg Piros Zsombor azt mondta, remek érzés visszatérni a válogatottba. A magyar együttes először juthat be a legjobb nyolc közé, amióta 1981-ben bevezették a világcsoportot.

Hétfő óta készül a magyar Davis-kupa-válogatott Debrecenben, a Főnix Arénában, a szeptember 12–13-án esedékes második fordulós világdöntő-selejtező helyszínén. Férficsapatunk sportágtörténeti szempontból különleges lehetőség előtt áll, hiszen amióta 1981-ben bevezették a világcsoportot a Davis-kupában, még egyszer sem járt a legjobb nyolc között. 1994-ben, 1996-ban és 2018-ban már ott voltunk a világcsoportban – azaz a legjobb 16 csapat között –, de mindannyiszor kiestünk az első körben. 2021-ben szintén ott voltunk a legjobbak mezőnyében – akkor 18 csapat hármas csoportokban küzdött a végjátékba kerülésért, ám mindkét párharcunkban alulmaradva a csoportkörben ragadtunk. Idénre eltörölték a csoportkört, a selejtezőt két körben bonyolítják le, a világdöntő mezőnyét pedig nyolc együttes alkotja majd november 18. és 23. között Bolognában. Februárban, a selejtező első fordulójában Magyarország bravúros, 3–2-es győzelmet aratott a harmadik kiemelt Kanada felett Torontóban, míg Ausztria 4–0-val simázta le a 12. kiemelt Finnországot otthon.

Bardóczky Kornél
(Fotó: Czinege Melinda)

„Vasárnap este érkeztünk meg, hétfőtől edz a teljes csapat a Főnix Arénában. Mindenki egészséges, úgy látom, erőnlétileg és mentálisan is minden csapattag megfelelő állapotban, jó formában van – mondta Bardóczky Kornél szövetségi kapitány a szerdai, sorsolás előtti sajtótájékoztatón. – A felkészülést már az előző héten elkezdtük a Nemzeti Edzésközpontban, Fucsovics Márton múlt hétfőtől tréningezett, szerdán csatlakozott Marozsán Fábián, Piros Zsombor és Valkusz Máté, míg Fajta Péter a múlt héten még versenyzett. Az itteni kemény pálya kicsit gyorsabb, mint tavaly februárban Németország, illetve egy évvel előtte Franciaország ellen Tatabányán, de a játékosok nagyon jól, hamar alkalmazkodtak hozzá, mindenki remekül felvette a ritmust.”

A sajtótájékoztatón Piros Zsombor (ATP-154.) is részt vett, aki a világranglista-pontok gyűjtése érdekében nehéz döntést meghozva kihagyta a Kanada elleni selejtezőt februárban, azonban remek formába lendült, tavasszal két challengertornát is megnyert, augusztus végén pedig karrierje során először főtáblára jutott Grand Slam-tornán, a US Open selejtezőjét vette sikerrel.

„Szuperül érzem magam, de ez minden csapattársamról is elmondható. Nagyszerű a hangulat, megvan a kohézió, napról napra egyre jobban áll össze a csapat. Eddig nagyrészt egyéni edzéseket végeztünk, de nemrég a párosra is elkezdtünk teljes erőbedobással készülni. Csapatjátékosnak tartom magam, remek érzés visszatérni a válogatottba, imádom ezeket a heteket, a pályán és azon kívül is nagyon jól kijövünk egymással. Szívügyem a Davis-kupa, itt mindig sikerült kihoznom magamból a legtöbbet. Pozitívan, nagy elvárással, de nyomás nélkül várjuk a pénteket, a párharc kezdetét” – nyilatkozta Piros Zsombor.

A 25 éves játékos kérdésre úgy értékelt, bár volt már jobb helyezése is a ranglistán, jól sikerült az idei tavasz, és ugyan nyáron kicsit hullámzóan teljesített, feltette az i-re a pontot karrierje első Grand Slam-főtáblás szereplése, még ha az első fordulóban betegséggel küzdve ki is kapott három szettben a szintén selejtezőből érkező amerikai Zachary Svajdától.

„Ott, akkor felemás érzések voltak bennem, néhány napig inkább félig üres volt a pohár. De most visszatekintve, úgy, hogy korábban négyszer is voltam már Grand Slam-selejtező utolsó fordulójában, és ötödikre sikerült megugranom a lécet, elégedett vagyok a teljesítményemmel.”

A szövetségi kapitány hozzátette, hogy a balkezes Jurij Rodionovra (158.) készülve csütörtökön csatlakozik a csapathoz edzőpartnerként a 15 éves Mokán István Damján, aki jelenleg vezeti az októberi U16-os monte-carlói mesterversenyre szóló kvalifikációs ranglistát.

A magyarokat az osztrákok követték a sajtótájékoztatón, a vendégeket Jürgen Melzer szövetségi kapitány, valamint az első számú játékos, Filip Misolic (94.) képviselte.

Jürgen Melzer
(Fotó: Czinege Melinda)

„Kellemes fogadtatásban részesültünk Debrecenben, a szervezés szinte tökéletes, a helyszín is nagyszerű, nálunk nincsenek hasonlók. Várjuk a hétvégét, kemény küzdelemre számítunk, mindkét csapatnak megvan az esélye, hogy kijusson Bolognába, de erről most még csak beszélni lehet, pénteken és szombaton minden eldől a pályán. Már játékosként is mindig nagyon fontos volt a Davis-kupa-szereplés, hacsak nem voltam sérült, igyekeztem rendelkezésre állni, képviselni a nemzeti csapatot. Ezt a szellemiséget próbálom átadni a mostani játékosoknak. A teniszben időnként elég magányos az ember, de a válogatott heteken csapatként lehet küzdeni a célért, ettől különleges a Davis-kupa” – mondta Melzer, majd Misolic fogalmazta meg a gondolatait: „Nagyon kár, hogy Sebastian Ofner nem lehet velünk, de az itt lévő csapattagok mindent megtesznek majd a sikerért. A Finnország elleni párharcunk után magabiztosabbak vagyunk, erősebbek lettünk azóta. Persze azt el kell ismernünk, hogy nem mi vagyunk a favoritok Magyarország ellen, de ha a legjobbunkat hozzuk a hétvégén, van esélyünk a győzelemre.”

Érdekesség, hogy a legutóbbi, a debreceni Főnix Arénában vívott Davis-kupa-párharcunkban 3–2-re nyertünk Belgium ellen a világdöntő selejtezőjén 2020 márciusában. Ahogy az is, hogy az osztrák csapat az elmúlt három párharcában egyetlen mérkőzést sem veszített el – tavalyi világcsoport I-es találkozóin Írországot 4–0-ra, Törökországot 3–0-ra verte meg, illetve ott van a már említett finnek elleni 4–0-s siker.

Csütörtökön rendezik meg a sorsolást, melyen kiderül, milyen sorrendben játsszák le a pénteki egyesmérkőzéseket.

DAVIS-KUPA, VILÁGDÖNTŐ, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA, DEBRECEN, SZEPTEMBER 12–13.
A PROGRAM
Szeptember 12., péntek
15.00: két egyesmérkőzés
Szeptember 13., szombat
11.00: egy páros-, majd (ha szükséges) egy vagy két egyes mérkőzés

A MAGYAR CSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA (zárójelben az ATP-ranglistahelyezésük)
Marozsán Fábián (56.)
Fucsovics Márton (59.)
Piros Zsombor (154.)
Fajta Péter (535.)
Valkusz Máté (678.)
Szövetségi kapitány: Bardóczky Kornél

AZ OSZTRÁK CSAPAT ÖSSZEÁLLÍTÁSA (zárójelben az ATP-ranglistahelyezésük)
Filip Misolic (94.)
Jurij Rodionov (158.)
Lukas Neumayer (173.)
Lucas Miedler (páros-28.)
Alexander Erler (páros-41.)
Szövetségi kapitány: Jürgen Melzer

 

Legfrissebb hírek

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
Tegnap, 12:05

Davis-kupa: Alcaraz nem játszik a spanyol válogatottban

Tenisz
2025.09.08. 11:18

Négy szettben legyőzte Sinnert, Alcaraz lett a US Open bajnoka

Tenisz
2025.09.07. 23:36

Djokovics nem adja fel a 25. Grand Slam-trófeája megszerzését

Tenisz
2025.09.06. 12:03

Sinner lesz Alcaraz ellenfele a US Open döntőjében

Tenisz
2025.09.06. 07:34

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

Bardóczky Kornél: A legerősebb ötösünkkel vesszük fel a harcot Debrecenben Ausztria ellen

Tenisz
2025.09.04. 16:06

US Open: négy szettben nyert, Djokovics 38 évesen negyedik idei GS-elődöntőjére készül

Tenisz
2025.09.03. 07:57
Ezek is érdekelhetik