Ökölvívás: Akilov Pilip már biztosan érmes a vb-n!

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2025.09.10. 16:52
null
Akilov Pilip döntőbe jutott a vb-n (Fotó: Dömötör Csaba)
Egyetlen magyar maradt szerdára, de az az egy a világbajnoki éremért lépett szorítóba az M&S Bank Arenában. Márpedig Káté Gyula 2009-es bronza óta magyar férfi nem állt világbajnoki dobogón (döntősünk még régebben, 2005-ben volt Bedák Pál révén) – de vasárnap fog!

Akilov az enyhén szólva is kellemetlen és követhetetlen mozgású, széles csapott ütésekkel operáló angol Oladimeji Shittuval csapott össze a negyeddöntőben, miközben az ág másik meccsén a francia Yojerlin César és az előző vb középsúlyú ezüstérmese, a brazil Wanderley Pereira találkozott – győzött a 21 éves francia.

A Bp. Honvéd 26 éves bunyósa (edzője a volt profi világbajnok, amatőr Eb-döntős Balzsay Károly) kemény első menet után 3:2-es hátrányban volt a pontozóknál, a második felvonást követően pedig egyszerűsödött a helyzet (feltételezve, hogy nem lesz intés vagy kiütés), egy pontozónál már elment a meccs, egynél pedig már Akilov állt biztos nyerésre. A záró három percben aztán nem volt vita: Akilov kondijával eleve nincs gond, pontosabb és határozottabb is volt, mint az angol, és végül az összes, addig billegő pontozónál a maga javára fordította a meccset. Győzött 4:1-re, és készülhet élete első vb-elődöntőjére!

Csütörtökön szünnap következik a liverpooli vb-n, az elődöntőket pénteken és szombaton, a döntőket szombaton és vasárnap rendezik. A 80 kg hátralévő mérkőzései közül az Akilov–César elődöntő szombaton közép-európai idő szerint 16.15-kor kezdődik, az aranycsatára vasárnap kerül sor.

WORLD BOXING-VILÁGBAJNOKSÁG, LIVERPOOL
Férfiak, Negyeddöntő, 80 kg: Akilov Pilip–Shittu (angol) p. gy. (4:1)

 

Legfrissebb hírek

Max Schmeling, a fehér bombázó

Népsport
2025.09.28. 08:53

Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

Ökölvívás
2025.09.26. 11:18

Emléktáblát avattak Joe Bugner világbajnok profi ökölvívó szegedi szülőházán

Ökölvívás
2025.09.24. 12:39

Távozik a Nemzetközi Ökölvívó-szövetség elnöke

Ökölvívás
2025.09.18. 19:58

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
2025.09.14. 23:26

Hámori Luca legyőzője aranyérmes lett az ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
2025.09.14. 23:25

Crawford három súlycsoport vitathatatlan bajnoka, legyőzte Canelo Álvarezt

Ökölvívás
2025.09.14. 10:05

Ökölvívás: Akilov Pilip bronzérmes a világbajnokságon

Ökölvívás
2025.09.13. 17:15
Ezek is érdekelhetik