NB I: angol szakemberrel bővült a DVTK edzői stábja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.30. 18:20
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy egy angol szakemberrel, Barney Lorddal bővült a csapat stábja.

Mint azt a piros-fehérek honlapja is írja, az angol szakember nem ismeretlen Horváth Ferenc vezetőedző és Sütő Szilárd utánpótlás szakmai igazgató számára, hiszen néhány éve már dolgoztak együtt.

Barney Lord harmadszor vállalt munkát Magyarországon – korábban a Ferencváros utánpótláscsapatánál, majd az akkoriban még élvonalbeli Pápánál tevékenykedett erőnléti edzőként.

„Barney néhány héttel ezelőtt már vendégünk volt a DVTK Edzőközpontban, ahol több foglalkozást is megtekintett – mondta Benczés Miklós, a Diósgyőr sportigazgatója. – Folyamatos tárgyalásban álltunk, mielőtt megegyeztünk volna. Örülök annak, hogy csatlakozott hozzánk, hiszen egy kiváló erőnléti edzővel bővült az első csapat szakmai stábja.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Murtaz Dausvili (grúz, Karpati Lviv – Ukrajna), Dejan Karan (szerb, szabadon igazolhatóként, legutóbb FK Tirana – Albánia), Lázár Pál (DVSC, szabadon igazolhatóként), Nono (spanyol, Elche – Spanyolország), Ugrai Roland (Haladás), Diego Vela (spanyol, Racing Ferrol – Spanyolország)
Kölcsönbe érkezők: Makrai Gábor (Puskás Akadémia),
Novothny Soma (Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Mahalek Marcell, Oláh Bálint, Szabó I Balázs
Kiszemeltek: Bukrán Erik (szabadon igazolható, legutóbb Hull City – Anglia)
Távozók: Balogh Alex (Cigánd), Barczi Dávid (Videoton, szabadon igazolhatóként), Csicsvári Milán (Cigánd), Egerszegi Tamás (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Grumics Miroszlav (szerb-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Manjrekar James (kanadai, Vasas), Koman Vladimir (Adanaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Kovács Gábor (Paks, szabadon igazolhatóként), Drazsen Okuka (MTK), Zöldesi Illés
Kölcsönbe távozók: Egyed Balázs (Cigánd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novothny Soma (SSC Napoli – Olaszország, onnan Sint-Truiden – Belgium)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Elek Ákos, Georges Henri Griffiths (elefántcsontparti)

 

Legfrissebb hírek

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
18 órája

Nigériai támadót igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
20 órája

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:48

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 09:47

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik