Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.09.08. 09:47
null
Fotó: Török Attila
Kedden lesz két hete, hogy megoperálták Ádám Martin térdét, azóta már túl van a varratszedésen is. A lábadozó paksi labdarúgó nem tartja rossz eredménynek az Írország elleni döntetlent, és biztos benne, Szoboszlai Dominikék a legjobbjukat nyújtják majd kedden, Portugália ellen.

– Megvolt a varratszedés, minden rendben a térdével?
– Szombaton kivették a varratokat, most már nyolcvan fokban tudom hajlítani a lábamat, óvatosan már rá is lehet állni: nagy előrelépés ez az elmúlt napokhoz képest – válaszolta lapunknak Ádám Martin, a paksiak 28-szoros válogatott támadója, akinek augusztus 26-án műtötték meg a térdét. – Az operáció óta térdgéppel a lábamon kellett feküdnöm, mankóval tudtam csak közlekedni, nehezen viseltem azt az időszakot.

– Két és fél év légióskodás után decemberben tért vissza Paksra, úgy emlékszem, már a tavasszal is voltak problémák a térdével.
– A tavaszi hatodik fordulóban a DVTK ellen játszottunk idegenben, akkor szembesültem először azzal, hogy valami nincs rendben. Sajnos a probléma végigkísérte az idényemet, aztán a nyári felkészülés idején kiderült, a térdem nem az igazi. A Kisvárda elleni bajnokin jó fél órát játszottam, ám a vége felé már éreztem, nem jó a lábam. Ennek a sérülésnek egyébként ugrótérd a neve, a legtöbb esetben gyógytornával is orvosolható, nekem viszont a különböző kezelésekkel együtt sem használt, ezért műteni kellett.

– Mennyi kihagyással jár ez a sérülés?
– Három–öt hónap a felépülési idő, megbeszéltük, az idén már aligha játszom. Van rá esély, hogy decemberre felépülök, de úgy vagyok vele, a  januári felkészülésre legyek teljesen rendben, akkor tudjak százszázalékos munkát végezni. Itthon vagyok Forráskúton, a kontrollra és a varratszedésre is a feleségem vitt el, nyújtott lábbal a kocsi hátsó ülésére szerencsére éppen befértem, jó volt hallani, amikor a doktor úr azt mondta, minden rendben a lábammal, még csak be sincs dagadva vagy vizesedve.

Ádám Martin (középen) ebben az idényben egy tétmérkőzésen lépett pályára a Paksban, mielőtt megsérült (Fotó: Kovács Péter)

– Sohasem könnyű sérülten a lelátóról vagy éppen a televízióban nézni a meccseket: meg tudja ezt erősíteni?
– Kicsit megzuhantam, már csak azért is, mert az ember nemigen tudja, mi vár rá. Harmincéves vagyok, szerencsére elkerültek a súlyosabb sérülések, csak egy-két hetes kihagyásaim voltak. Sok kitartásra, türelemre van ilyenkor szükség, a műtétet követő első néhány nap tényleg nehéz volt, de már látom a fényt az alagút végén.

– Tavaly októberben még pályára lépett a válogatottban – milyen lelkiállapotban nézte az Írország elleni szombati világbajnoki selejtezőt?
– Átjött hozzánk néhány barátom, együtt néztük – nagyon jól, sőt álomszerűen indult. Kettő nulla után mondtam is nekik, ezek ma nem szereznek gólt ellenünk, az első félidő minden szempontból rendben volt. Az ír csapat jól jött ki a második fél­időre, sajnos hamar jött a szépítés, a játékosai mindent egy lapre tettek fel. A kiállítást érő megmozdulás egy hirtelen, rossz reakció volt Sallai Rolandtól, ez benne van az ilyen kiélezett, rangos meccsekben. Azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy az első hazai gól előtt egyértelműen felborították Varga Barnabást a kapunk előtt, nem is értem, a VAR miért nem nézte vissza! Aztán Roland ellen is volt egy szabálytalanság a piros lapja előtt, ha azt lefújja a játékvezető, nem kerülünk emberhátrányba, szóval a bíráskodás finoman szólva is hagyott kívánnivalót maga után.

– Jó eredmény a döntetlen?
– A találkozó előtt elfogadhatónak tűnt, kettő nullás előny után nyilván lehet hiányérzetünk. Egyébként még a kiállítást követően is volt két-három veszélyes kontránk, ha valamelyikből sikerül betalálni, biztosan megváltozik a meccs képe. A végén még azért is szurkolni kellett, nehogy kikapjunk.

– Kedden a csoport favoritja, az Örményország ellen idegenben 5–0-s győzelmet arató Portugália érkezik a Puskás Arénába: nem tart attól, hogy a játékosokon nyomot hagy a dublini selejtező alakulása?
– Egyértelmű, hogy nagyon nehéz lesz a Portugália elleni találkozó, de ezzel eddig is tisztában voltunk. Marco Rossi szövetségi kapitány jól kezeli a csapatot, ebben a párharcban nincs veszítenivalónk, ilyen szintű rivális ellen szerettünk mindig is a legjobban játszani. Ott lesz a stadionban hatvanötezer szurkoló, a televízió előtt is sokan szorítanak velem együtt a srácoknak, ebből még valami jó is kijöhet. A döntetlen már mindenképpen annak számítana…

LABDARÚGÓ NB I
7. FORDULÓ
Szeptember 19., péntek
20.00: Ferencvárosi TC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Szeptember 20., szombat
16.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Paksi FC (Tv: M4 Sport+)
18.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
20.15: Puskás Akadémia–ETO FC (Tv: M4 Sport)
Szeptember 21., vasárnap
17.45: Kisvárda Master Good–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
21.00: MTK Budapest–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)

Labdarúgó NB I
2025.06.16. 19:45

NB I, 2025–2026, TELJES PROGRAM, EREDMÉNYEK

Az új idényben szigorúbban bírálják el a halasztási kérelmeket.

 

Legfrissebb hírek

„Képes vagyok győztes pályára állítani a csapatot” – Per Johansson-interjú

Képes Sport
23 órája

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:07

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

Eldőlt, mikor rendezik meg a Ferencváros–Paks rangadót

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 16:04

A Barcika és a Paks is az NB II-be adott kölcsön játékost

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 14:21
Ezek is érdekelhetik