Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.09.04. 20:36
null
Diego Borges a ZTE új játékosa (Fotó: ztefc.hu)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt ZTE FC a hivatalos oldalán tudatta, hogy szerződtette a 20 éves brazil védőt, Diego Borgest.

Mint a ZTE írta, nemcsak Stefan Bitca szerződtetését sikerült véglegesíteni az átigazolási időszak utolsó napján, hanem Diego Borges ügyére is pontot tettek, akivel hároméves szerződést kötött a klub.

Diego Henrique Borges da Silva – ismertebb nevén Diego Borges – 2004. december 15-én született a brazíliai Agudos városában. A hátvéd 18 évesen a Falcon FC U20-as együttesében kezdte pályafutását, ahonnan később az ország egyik legnevesebb klubjához, a Santoshoz igazolt, majd 2025 telén a brazil másodosztályban szereplő Amazonas együtteséhez került kölcsönbe, ahol a felnőttek között is bemutatkozhatott.

A klub a bemutatása kiemelte, hogy a ballábas, 194 centiméter magas belső védő erős fizikumának, kemény és határozott játékának, valamint kiváló fejjátékának köszönhetően rendkívül hasznos tagja lehet a csapatnak.

„Fiatal kora ellenére érettséget és magabiztosságot sugároz a pályán. Pozíciójához képest meglepően gólerős, így rögzített helyzeteknél nemcsak a védelemben, hanem az ellenfél kapuja előtt is komoly veszélyt jelenthet” – olvasható a jellemzése a klub honlapján.

Borges a negyedik brazil nyári érkező Zalaegerszegen, korábban Joao Victor, Daniel Lima és Maxsuell Alegria csatlakozott a kerethez – utóbbi kettő kölcsönben.

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 17:47

A ZTE bejelentette Stefan Bitca szerződtetését

A 19 éves szélső kölcsönbe érkezett a Zimbru Chisinautól.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Bodnár Gergő (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Diego Borges (Diego Henrique Borges da Silva, brazil, Santos – Brazília), José Manuel Calderón (spanyol, FC Córdoba – Spanyolország, szabadon igazolhatóként), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), David López (Cedilllo David Jaret López, mexikói, Toluca – Mexikó), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Joao Victor (Joao Victor Vieira Ferreira Sousa, brazil, Ceará – Brazília)
Kölcsönbe érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben Independiente Rivadavia – Argentína), Stefan Bitca (moldovai, Zimbru Chisinau – Moldova), Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Daniel Lima (Daniel Alves de Lima, brazil, Atlético Goianiense – Brazília), Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Nova Iguacu – Brazília), Joseth Peraza (Joseth Gael Peraza Serrano, Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Videoton FC Fehérvár), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: – 
Távozók: Yohan Croizet-Kollár (francia, Diósgyőri VTK), Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijeljina – Bosznia-Hercegovina), Dénes Vilmos (KV Kortrijk – Belgium), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Huszti András (fehérvári kölcsön után szabadon igazolható), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Senkó Zsombor (szlovéniai, Nafta-kölcsön után szabadon igazolható), Olekszandr Szafronov (ukrán, Unirea Slobozia – Románia, szabadon igazolhatóként), Szalay Szabolcs (FK Csíkszereda – Románia, legutóbb kölcsönben NK Nafta – Szlovénia), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár), Németh Ervin (NK Nafta – Szlovénia)
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –  

 

Legfrissebb hírek

Majdnem végig emberelőnyben játszva aratta első idegenbeli győzelmét a Barcika Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
8 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
11 órája

Szavazás: jogosan kapott piros lapot Markgráf Ákos a Puskás Akadémia–MTK mérkőzésen?

Labdarúgó NB I
13 órája

Berecz Zsombor: Nincs rajtunk teher Nyíregyházán sem

Labdarúgó NB I
19 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
20 órája

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
20 órája

Kata Mihály: Fő a kiegyensúlyozottság!

Labdarúgó NB I
22 órája

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22
Ezek is érdekelhetik