Tour de France: visszavonták a tömegbukást okozó szurkoló elleni keresetet

Vágólapra másolva!
2021.07.01. 14:16
null
A megsérülő Marc Hirschit látja el a mentőszolgálat (Fotó: AFP)
A Tour de France országúti kerékpáros körverseny szervezői visszavonták azt a keresetüket, amelyet a szombati nyitószakaszon tömegbukást okozó néző ellen nyújtottak be.

Christian Prudhomme versenyigazgató csütörtökön elmondta: visszavonják panaszukat, mert a történet aránytalanul „fel lett fújva”, egyúttal szeretne mindenkit emlékeztetni a biztonsági szabályok betartására.

„Ha eljössz a Tourra, fogd a gyermeked kezét, a kutyádat, és ne lépj figyelmetlenül az útra! És mindezeken túl, tiszteld a versenyzőket!” – fogalmazott.

Kevesebb mint 46 kilométerrel a cél előtt a Jumbo-Visma egyik versenyzője, a négyszeres időfutam-világbajnok Tony Martin felakadt egy nőnek az útra betartott tábláján és elesett. A bukásban több tucat versenyző érintett volt, és mivel az eset a mezőny legelejében történt, az egész karaván megtorpant. A földre kerültek között volt az esélyesek közül a szlovén Primoz Roglic, ám ő folytatni tudta a versenyt. Kevésbé volt szerencsés a német Jasha Sütterlin, akit kézsérüléssel kórházba szállítottak és feladni kényszerült a viadalt, míg a spanyol Marc Soler teljesítette ugyan a szakaszt, ám másnap már nem állt rajthoz, miután a vizsgálatok mindkét karjában törést mutattak ki.

A 30 éves francia nő még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt. Pontos személyleírást tettek róla közzé, és gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás miatt indult ellene eljárás.

Szerdán a nőt megtalálták és őrizetbe vették Landerneau-ban, és sajtóhírek szerint 1500 eurós (csaknem 527 ezer forintos) pénzbírsággal szankcionálják, amennyiben az érintettek sérülései nem vezetnek három hónapon túlra nyúló keresőképtelenséghez.

Az érintett versenyzők közül Soler már jelezte: fontolgatják, hogy beperelik a nézőt.

A TÖMEGBALESET

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik