Silvia Persico nyerte meg a 4. szakaszt (Fotó: Twitter/The Cycle Collective)

 

Szombaton a Palencia és Segovia közötti 160,5 kilométeres etap várt a mezőnyre, ennél többet még nem teljesített a női mezőny a spanyol körversenyen. Rögtön a rajt után szökött Anna Kiesenhofer, aki tavaly hatalmas meglepetésre diadalmaskodott a tokiói olimpia mezőnyversenyében. Ezúttal az egész távot egyedül vállalta a 31 esztendős osztrák matematikus, aki egy bukás ellenére is bő kilenc perc előnyt dolgozott ki. A hajrához közeledve azonban rohamosan közelített a mezőny a háromszoros osztrák időfutambajnok Kiesenhoferhez, miközben egy több mint egy kilométeres murvás rész, majd az etap végén egy negyedik kategóriás, 2,4 kilométer hosszú és 3,9 százalék átlagmeredekségű emelkedő nehezítette a versenyzők dolgát a hosszú szakasz végén.

Az összetettben tavaly kilencedik Vas sokat dolgozott csapattársaiért, diktálta a tempót a mezőny élén az emelkedőn, egy kilométerrel a cél előtt meg is fogták a Soltec osztrák versenyzőjét, aki 158 kilométert szökött egyedül. Így kevésen múlott, hogy mindkét olimpiai bajnok szakaszt nyerjen ugyanazon a napon a Vueltán: néhány órával korábban a férfi viadal 20. szakaszán az ecuadori Richard Carapaz nyert.

Az etapgyőzelmet az olasz Silvia Persico szerezte meg, megelőzve Vas csapattársát, az összetettben harmadik Demi Volleringet.

Vas 61. helyen ért célba 1 perc 53 másodperces hátránnyal, összetettben pedig a 29.

A címvédő és piros trikós Annemiek van Vleuten megtartotta tetemes előnyét összetettben, ezzel sportágtörténelmi triplázás közelébe került a 39 esztendős holland klasszis: idén júliusban a tíz etapból álló női Giro d'Italiát és a nyolcszakaszos Tour de France-t is megnyerte. Ezen a három versenyen egy esztendőn belül még egyik nem képviselőjének sem sikerült diadalmaskodnia, igaz, a férfiaknál három hétig tartanak a nagy körversenyek.

A hivatalosan a Ceratizit Challenge by La Vuelta nevet viselő ötszakaszos női viadal nyolcadik kiírása vasárnap a Madrid környéki 96 kilométeres etappal zárul.

Női Vuelta a Espana
4. szakasz, Palencia–Segovia, 160,5 km
1. Silvia Persico (olasz, Valcar-Travel&Service) 4:11:01 óra
2. Demi Vollering (holland, SD Worx) azonos idővel
3. Elisa Longo Borghini (olasz, Trek-Segafredo) a. i.
...6. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) a. i.
...61. Vas Kata Blanka (SD Worx) 1:53 perc hátrány
Az összetett élcsoportja
1. Van Vleuten 10:00:02 óra
2. Longo Borghini 1:51 perc hátrány
3. Vollering 2:18 p h.
...29. Vas 11:46 p h.