Erik ten Hag három orgánumot is kitiltott a sajtótájékoztatójáról

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 16:00
Manchester United v Sheffield United - Premier League
Erik ten Hag három portál kérdéseiből sem kért pénteken (Fotó: Getty Images)
Számos nemzetközi portál számolt be arról, hogy a Manchester United vezetőedzője, Erik ten Hag három orgánumot, a The Sunt, a The Mirrort és a Manchester Evening Newst kitltotta a pénteki sajtótájékoztatójáról.

A portálok újságírói így értelemszerűen nem tehettek fel kérdéseket a Burnley elleni bajnoki mérkőzés előtt. Erik ten Hag feltehetően azt elégelte meg, hogy az érintett lapok szakemberei rendszeresen firtattak olyan témaköröket, amelyekkel azt sugallták, nem működik jól a Manchester United és annak rendszere, márpedig ezzel a vezetőedző nem ért egyet.

Az MU jelen állás szerint hatodik helyen áll a Premier League-ben, míg az FA-kupában döntőt játszhat. Persze, az újságírók kérdései nem feltétlenül erre vonatkoznak – például azokra a kérdsekre keresik a választ, hogy meccsenként miért a Manchester United kapja a második legtöbb kapura lövést a ligában, illetve hogy miért ennyire rossz a gólkülönbsége (plusz egyes).

 

Legfrissebb hírek

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
8 órája

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12

Ezért akadtak el a tárgyalások a Liverpool és a Leverkusen között Wirtz ügyében

Angol labdarúgás
2025.06.10. 14:14
Ezek is érdekelhetik