Férfi kézi BL: az Aalborgnál nem értik, miért nem nézték vissza a Veszprém győztes gólját

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 18:41
Henrik Möllgaard (balra) biztos benne, hogy szabálytalan góllal nyert a Veszprém (Fotó: Szabó Miklós)
Mint ismert, a Telekom Veszprém 32–31-re nyert a dán Aalborg ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén. A dán csapat részéről többen is meg vannak győződve arról, hogy Jahja Omar győztes találata a dudaszó után vágódott a hálóba.

 

„Semmilyen kétség sem férhet hozzá, hogy a labda nem jutott a kapuba a dudaszó előtt. A Veszprém játékosai csak álltak és nevetgéltek, míg a játékvezetők saját elmondásuk szerint nem nézhették vissza a gólt videón. Ők első blikkre úgy érezték, a labda még idejében bement, így ez döntött – nyilatkozta a dán TV2-nek az Aalborg balátlövője, Henrik Möllgaard. – Szégyen, hogy így alakult, idegenben ez elő szokott fordulni. A játékvezetők számára is hektikus volt a meccs, így összességében nincs okunk panaszra.”

A dánok edzője, Stefan Madsen szerint a csapatokkal már a meccset megelőző technikai egyeztetésen közölték, hogy a játékvezetőknek nem lesz lehetőségük minden esetben videózni.

„Magam sem értem, miért van ez, de nagyon bízom benne, hogy nem ezen fog múlni a továbbjutás” – mondta a tréner.

A mérkőzés összefoglalója:

Kézilabda
2024.04.26. 08:22

Csak abban reménykedtem, lesz időm bedobni – Jahja az utolsó pillanatban lőtt győztes góljáról

„A legtöbben kicsit alábecsülték az Aalborgot, és azt hitték, sokkal erősebbek vagyunk nála.”

 

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
TELEKOM VESZPRÉM–AALBORG HANDBOLD 32–31 (12–17)
Veszprém, 5275 néző. Vezette: I. Covalciuc, A. Covalciuc (moldovaiak)
VESZPRÉM: CORRALES –Vajlupau 5 (4), REMILI 6, FABREGAS 4, Ligetvári, el-Dera, Descat 2. Csere: JENSEN (kapus), J. OMAR 3, Pesmalbek 2, Casado 2, Sandell 1, Koszorotov 1, Gasper Marguc 1, Elísson 5. Edző: Momir Ilics
AALBORG: LANDIN – Björnsen 2, HOXER 4, ARNOLDSEN 4, Hald 3, VLAH 4, Juul 1. Csere: Norsten (kapus), Möllgaard 1, M. Hansen 3 (2), ANTONSEN 4, L. Nilsson 2, Barthold 3, Larsen, Nielsen. Edző: Stefan Madsen
Az eredmény alakulása. 6. perc: 1–4. 13. p.: 4–8. 20. p.: 8–10. 29. p.: 10–16. 35. p.: 15–21. 40. p.: 19–21. 48. p.: 23–24. 53. p.: 27–27. 59. p.: 30–30
Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Hétméteresek: 6/4, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Momir Ilics: – A második félidőben megmutattuk a karakterünket, keményen védekeztünk és húsz gólt lőttünk, jó volt ezt látni az első játékrészt követően. Az Aalborg remek csapat, amely jól kézilabdázott, mi viszont gyengén kezdtünk, sok tiszta helyzetet hibáztunk. Szerencsére a folytatásban meg tudtuk mutatni, hogy mit tudunk, milyen az igazi arcunk. Hátravan még egy mérkőzés, amelyre szeretnénk minél alaposabban felkészülni.
Stefan Madsen: – Fantasztikus meccset játszottunk a Veszprémmel, mint mindig, most is óriási volt a hangulat. Természetesen csalódottak vagyunk, hiszen volt esélyünk a nagy különbségű sikerre. Az első félidőben remekül védekeztünk, a második játékrészben viszont jelentős problémáink adódtak, a hazaiak keményebben játszottak és ez megzavart minket. Apró dolgok döntenek ilyenkor. Mindenki tudja, hogy ez még csak az első félideje volt a párharcnak, hazai pályán szeretnénk hasonlóan jó meccset játszani, és kivívni a négy közé jutást.

Legfrissebb hírek

Műhiba a Szeged és a PSG meccsén a kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Videó: ezzel az időn túli szabaddobással adott reményt Mackovsek a Szegednek

Kézilabda
14 órája

Mario Sostaric elmondta, mi szólhat a Szeged továbbjutása mellett a PSG otthonában

Kézilabda
14 órája

Kikapott a Szeged a PSG-től a férfi kézi BL-ben, bravúr kell a negyeddöntőhöz

Kézilabda
2025.03.27. 20:25

Nem akármilyen örömhírrel szolgált Bánhidi Bence a PSG elleni rangadó előtt

Kézilabda
2025.03.27. 12:31

Bodó Richárd: Ez a PSG már nem az, amelyik rendre a négyes döntőért játszott

Kézilabda
2025.03.27. 08:10

Bukaresti sikerével közelít a Veszprémhez a Magdeburg a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.03.26. 22:23

„Lassan, de biztosan újra kézilabdázónak érezhetem magamat” – rehabilitációjáról beszélt Jehia el-Dera

Kézilabda
2025.03.15. 08:43
Ezek is érdekelhetik