Kerékpár: Felemás, de jó idényem volt – Valter Attila

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2022.10.20. 08:52
null
Nem volt olyan rossz éve (Fotó: AFP)
Valter Attila szerint felemásan alakult az elmúlt egy éve, kijutott jóból is, rosszból is, de a legjobb magyar országúti kerékpáros utólag inkább azt mondja: ez egy jó szezon volt – közölte az MTI.

A 24 éves bringás – aki idén még a Groupama-FDJ-nél szerepelt, de a következő idénytől már világ egyik legjobb csapatánál, a holland Jumbo Vismánál teker 2025-ig szóló szerződéssel – az M1 aktuális csatornának elmondta: úgy érzi, sikerült előre lépnie, fejlődnie. Voltak ugyan kis visszalépések, sérülések, betegségek, júliusban könnyebb sérüléssel járó balesete is, de utólag „megszépülnek az emlékek”, így összességében pozitívan élte meg a szezont.

Valter, aki tavaly három napon át viselte az összetett éllovasának járó rózsaszín trikót a Giro d'Italián, kiemelte: a 2022-es évad elején, a márciusi Strade Bianchén úgy lett negyedik, hogy nem számított rá, mert a sikeres felkészülés után az első két versenyen nem ment neki jól. A murvás viadalon nyújtott teljesítményét viszont úgy értékelte, hogy talán benne van a top3-as eredményei között. Ezt követően „pozitív ágba” került, formája jó irányba mutatott, a katalán körversenyen szakaszmásodik lett, az alpesi körversenyen pedig etapharmadik, és az összetett ötödik helyén zárt.

Valter a Giro d'Italia magyarországi rajtjával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy szerinte jól kezelte az első három napot és az azt megelőző felvezetést. Elmondta: ki kellett használni, hogy Magyarországon volt a Nagy Rajt, szeretett volna hozzájárulni a hírnevével, hogy minél sikeresebb legyen a rendezés is.
Hozzátette, a Giro hazai rajtja egész karrierje, illetve élete során el fogja őt kísérni. Ugyanakkor nagyon nehéz volt mentálisan feldolgoznia, hogy amikor el kellett utazni Magyarországról Szicíliába, onnan más világ kezdődött a számára. Ez "átfordult teherbe", nem tudott harcolni győzelemért, és ez megviselte, "kényszeresen versenyzett". Az utolsó hét azért már jobban alakult a számára, a 19. szakaszon közel járt a sikerhez, végül negyedik lett, összetettben pedig a 35. helyen zárta a háromhetes megméretést.

Pihenő után sikerült megnyernie a magyar bajnokságot, amit célként is tűzött ki maga elé. A komoly kanadai versenyeket és az ausztráliai világbajnokságot élvezte, jó volt a hangulat ezeken a helyszíneken, és jól is ment neki a versenyzés: Québecben 27., Montréalban 18., Wollongongban pedig 23. lett. Valter ezeket komoly teljesítménynek tartja, mert a világ legjobbjai ellen harcolt, a vb-n például egyedül, segítő nélkül.

Az októberi, lombardiai egynapos viadalt rosszullét, betegség miatt nem tudta befejezni. Ráadásul ekkor köszönt el a Groupama-FDJ-től, amelytől a két év alatt sok mindent megtanult a versenyzésről. Hozzátette, reméli: a Jumbo lesz az a csapat, amelynél ezeket még inkább a maximumra járatják majd. Elárulta, hogy a hollandok már 2019-ben érdeklődtek iránta, de akkor kicsit tartott tőle, hogy készen áll-e a szerződésre egy ilyen komoly csapattal.

A magyar bringás szerint ez egy remek lehetőség, amit szeretne kihasználni. Nagyon motiváltnak, higgadtnak érzi magát, szerinte a lehető legjobb helyen van.

Kitért arra is, hogy nem "vízhordónak" igazolták, mert akkor egy 24 éves versenyzőből nagyon hamar kiirtanák a motiváltságot. Az eddigi teljesítménye alapján a Jumbo úgy érzi, hogy "benne van az eredmény", és csak rajta múlik, mit hoz ki belőle, mert mindent megkap majd a világ legjobb csapatától. Ha pedig adott versenyen segítenie kell, akkor segíteni fog a társainak. Komoly kihívás ez - tette hozzá.

Valter jelezte: egy-két év elteltével már látni fogja, hogy helyt tud-e állni, tud-e magáért küzdeni, nem pedig másért, vagy pedig elég jó ugyan, de a jumbósok között nem lenne elég jó. A közeli jövőjét illetően azt mondta, most egy hónap szünete van, novemberben viszont már Hollandiában lesz az új csapatánál, ott tesztek és kerékpár-beállítás vár rá, aztán decemberben tíznapos edzőtábor.

A következő idényre vonatkozóan nem szeretne konkrét célokat kijelölni, még nincs versenynaptára sem, a Jumbónak meg kell néznie, miként tud beilleszkedni a csapatba, és velük együtt kell meghatározni a célokat.

Valter a 2023-as szezon végén akkor lenne elégedett, ha sikerülne szintet lépnie és fejlődnie: ha jobban és taktikusabban versenyez, jobban helyezkedik, valamint látszódna rajta, hogy erősebb lett. Szerinte ha ezek megvalósulnak, akkor jönni fognak az eredmények is.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik