Kerékpár: európai szintű kerékpárosközpontot adtak át Balatonfüreden

Vágólapra másolva!
2022.09.10. 19:06
null
európai szintű központ Balatonfüreden (Fotó: <a href="https://www.veszpremkukac.hu/balatonbike365-port-uj-kerekparos-kozpont-balatonfureden/" target="_blank"><strong>veszpremkukac.hu</strong></a>)
BalatonBike365 Port néven olyan új kerékpáros központot adtak át szombaton Balatonfüreden, amely európai szintű szolgáltatásokkal várja a páratlan balatoni tájakat bringával felfedezni kívánó turistákat.


Holczer András alpolgármester az ünnepélyes megnyitón hangsúlyozta, a városba egyre több aktív turista érkezik, ezért szeretnék elérni, hogy Balatonfüred a nyaralókon kívül számukra is megkerülhetetlen célpont legyen.

Mint elhangzott, a Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) és Balatonfüred önkormányzata a BalatonBike365 program keretében 15 évre szóló, kölcsönös előnyöket biztosító szerződésben állapodott meg arról, hogy az MKSZ az erre a célra pályázaton elnyert EU-támogatásból az önkormányzat által rendelkezésére bocsátott területen kerékpáros központot épít fel, és üzemelteti azt. A centrum a Balatoni Bringakörön épült, ahonnan mintegy 20-30 kilométerre fekvő Balaton-felvidékre indulnak a program keretében kitáblázott kerékpározható utak.

„Az együttműködés célja a kerékpárosok igényeinek előzetes felmérésen alapuló szolgáltató központ létrehozása és éves szinten minimum kilenc hónapos üzemeltetése volt, amely egy újabb lépés a balatoni aktív turizmus infrastrukturális fejlesztésében” – mondta. Princzinger Péter, az MKSZ, egyben a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke.

A Kisfaludy stranddal szemben lévő telken a munkálatok 2021 szeptemberében kezdődtek el, az eredmény pedig egy európai szintű kerékpáros központ lett.

„Egy száz négyzetméteres, modern épületet vehetnek birtokba a bringás turisták, akik itt klasszikus és elektromos kerékpárokat is bérelhetnek, szervizelhetik a sajátjaikat, kisebb kiegészítőket vásárolhatnak, valamint információkat kaphatnak a túráikhoz, vagy akár megpihenhetnek a bringás kávézóban” – tájékoztatott Princzinger, majd hozzátette: ezen kívül vezetett túrák, csomag- és kerékpárszállítás is igénybe vehető, de szerveznek bringás gyerekprogramokat is.

A beruházás megvalósításához elengedhetetlen volt a balatonfüredi önkormányzat hozzáállása, valamint az MKSZ – mint pályázó – mellett a konzorciumi tagként a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány támogató részvétele.

Az új kerékpáros központot a BB365 Nkft. a Balaton Bike Tourral együttműködve üzemelteti. A kerékpárosoknak már évek óta tematikus túrákat kínáló vállalkozás társalapítója, Burgyán Péter szerint a széles termékpalettával – a kerékpárkölcsönzéstől egészen a szervizelésig – rendelkező központ jól kiegészíti az ugyancsak a BalatonBike365 projekt keretében létrejött olyan szolgáltatásokat, mint a kitáblázott és pihenőhelyekkel ellátott utak, az azokhoz kapcsolódó túraajánlatok, valamint a www.balatonbike365.hu weboldal és a BB365 mobilapplikáció.

Az ünnepélyes átadó után a résztvevőket egy tematikus kerékpártúrára hívták meg. A túra során a BalatonBike365 kitáblázott kerékpározható útjain az Együtt kezdtük című legújabb magyar film kultikus helyeit keresték fel Kerékgyártó Yvonne rendezőnő és a film egyik főszereplője, Hrisztov Toma társaságában
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik