Kerékpár: Valter 8. a záró etapon, Roglic megnyerte az összetettet

Vágólapra másolva!
2023.08.19. 17:37
null
Valter Attila (balra) nyolcadikként tekert célba (Fotó: AFP)
Valter Attila nyolcadikként ért célba a burgosi országúti kerékpáros-körverseny szombati, záró etapján, amelyet – az összetettel együtt – szlovén csapattársa, Primoz Roglic nyert meg.

 

Az ötödik szakaszon Golmayóból 160 kilométert tekert a mezőny a hegyi befutóig, amelynek Lagunas de Neila adott otthont. A záró, hét kilométer hosszú és 8.5 százalék átlagmeredekségű emelkedőn a magyar bajnok sokáig az esélyesek csoportjával tekert.

Az elsőségért hárman csatáztak, az idén Giro d'Italiát nyerő Roglic a júliusi Tour de France-on harmadik brit Adam Yateset és az orosz Alekszandr Vlaszovot megelőzve nyerte meg az etapot. Roglic így a csapatidőfutam mellett két egyéni sikerrel zárta a viadalt, amelyen Vlaszov és Yates előtt végzett az élen összetettben is.

Valter Attila a szakaszon – a procyclingstats szakportál alapján – 1 perc 3 másodperces lemaradással nyolcadikként tekert célba, összetettben pedig 25. lett 11 perc 39 másodperces lemaradással.

Roglic az egy hét múlva rajtoló Vuelta a Espanán azért száll harcba, hogy pályafutása során negyedszer is megnyerje a spanyol háromhetes viadalt. Valternek is van esélye arra, hogy ott legyen a Jumbo-Visma nyolcfős keretében. A 25 esztendős magyar bringás segítőként idei minden többnaposán összetett siker részese volt: a Gran Caminón, a baszk körversenyen és a Critérium du Dauphinén a Tour de France-győztes dán Jonas Vingegaard, a Tirreno-Adriaticón Roglic diadaláért dolgozott.

Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Roglic elindult a keddi szakaszon, majd feladta a versenyt; egy másik versenyző a szakadékba csúszott

Kerékpár
2025.05.27. 14:58

Idő előtt véget érhet Roglic versenye a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.26. 10:30

Lucas Plapp nyerte a nyolcadik szakaszt a Girón, Diego Ulissié a rózsaszín trikó

Kerékpár
2025.05.17. 18:31

Ayuso nyerte az első hegyi szakaszt, Roglicé a rózsaszín trikó a Giro d'Italián

Kerékpár
2025.05.16. 17:39

Tarling nyerte meg az időfutamot, Roglic rózsaszínben

Kerékpár
2025.05.10. 18:19

Rózsaszínű álmok: Primoz Roglic és Juan Ayuso csatáját hozhatja az idei Giro

Kerékpár
2025.05.09. 10:59

Kerékpár: Roglicé az utolsó szakasz és az összetettet is a Katalán körversenyen

Kerékpár
2025.03.30. 14:57

Roglic visszavágott Ayusónak a Montserrat-hegyen

Kerékpár
2025.03.27. 17:48
Ezek is érdekelhetik