Kerékpár: Jan Ullrichot doppingvétség miatt megfosztották eredményeitől

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.09. 12:09
null
A CAS Jan Ullrichra is „lecsapott” (Fotó: Action Images)
Címkék
Kétéves eltiltással sújtotta doppingvétség miatt Jan Ullrich német kerékpárost csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), egyúttal megfosztotta a 2005 májusa után elért eredményeitől, így az az évi Tour de France-on szerzett harmadik helyétől is.

 

ULLRICHTÓL BEISMERŐ NYILATKOZATOT VÁRNAK

A Német Olimpiai Bizottság (DOSB) beismerő nyilatkozatot vár Jan Ullrichtól.

Thomas Bach, a DOSB elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke kifejtette:

„Örülünk, hogy rendeződött a helyzet, az ítélet egyértelmű. Sajnálatos, hogy Ullrich nem élt korábban a lehetőséggel, hogy tisztázza magát. Reméljük a saját érdekében, hogy legalább most belátóan viselkedik és nyilatkozik. A Contador-ítélettel együtt ez a döntés elrettentő jelentőségű.”

Rolf Aldag, aki éveken át volt Ullrich csapattársa a Telekomnál, közölte, hogy nem is igazán a CAS határozata az érdekes az ügyben.

„Sokkal fontosabb, hogy Jan miként nyilvánul meg most. Tudni fogja, hogy mit mondhat. Mindenesetre ostobaság, hogy az ítélet hat évvel az utolsó versenye után lát napvilágot.”

A 2007-ben visszavonuló Ullrichot, a Tour 1997-es győztesét a spanyol Eufemio Fuenteshez köthető doppingügyben találta vétkesnek a CAS. Az elvi jelentőségű döntés értelmében a 38 éves német kerekes 2013 augusztusáig nem versenyezhet(ne).

A Sportdöntőbíróság ugyanakkor elutasította a nemzetközi sportági szövetség (UCI) beadványát, amelyben örökös eltiltást kért, illetve azt, hogy Ullrich 2002 májusa utáni összes eredményét töröljék. A CAS indoklása szerint Ullrich nem visszaeső.

A CAS indoklásában azt írta, hogy Ullrich legalább a vérdoppingolás tekintetében megsértette a szabályokat, továbbá azt is bizonyítottnak találta, hogy több alkalommal találkozott a doppingdoktornak nevezett Fuentesszel, akinek 80 ezer eurót is fizetett „szolgálataiért”.

A testület szerint azért 2005 májusától törölték valamennyi eredményét, mert akkortól jelenthető ki biztosan, hogy részese volt Fuentes doppingprogramjának.

Ullrich kizárásával a 2005-ös Touron a spanyol Francisco Mancebo lépett a harmadik helyre, míg a 2006-os Svájci körversenyt így a szintén spanyol Koldo Gil nyerte. Ullrich ugyanakkor megtarthatja 2000-ben nyert olimpiai aranyérmét és az 1999-es Vuelta a Espana sikerét.

A CAS hétfőn egy másik ügyben hirdette ki ítéletét: akkor Alberto Contadort, a Tour (eddig) háromszoros győztesét tiltotta el két évre a versenyzéstől, s fosztotta meg egyben a 2010 nyara óta elért összes eredményétől, 2010-es Tour- és 2011-es Giro d’Italia-győzelmétől is.

Legfrissebb hírek

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
16 perce

A Fehérvár vezetőedzője valami olyasmit érne el, amit eddig nem sikerült

Jégkorong
16 perce

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
37 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik