Sportkönyvtár: Olvassuk irgalommal!
Hát igen! Sebes Gusztávot, a magyar futball legsikeresebb szövetségi kapitányát „lehagyták”, mellőzték 1956 után, ifjúkori emlékem szerint az úttörők futballjáról beszélt a tévében, ha néha megszólalt, Nyilasi Tibor többször, mint afféle kvázi mentorát emlegette őt, de értelmes befolyású szerepet már nem kapott. Hiába, neve az ’56 után szintén „hallgatáslistára” kerülő Farkas Mihályéval forrt össze Kádár János tudatában is alighanem, így a futball első vonalába való visszatérésre nem volt esélye, maradtak az úttörők, a hébe-hóba való emlékezés a „nagy időkre”, s még az sem egészen szabadon.
Tudomásom szerint emlékiratát (első változatát?) a hatvanas évek végén megírta már, ám nem akaródzott kiadni senkinek. Így volt-e, nem tudom, de az előszót író Stanley Rous megjegyzése (húsz éve ismerem a szerzőt), meg a név alatti titulus – a FIFA elnöke (1974-ig volt az) – arról árulkodik, hogy az emlékezés jóval a kiadás éve (1981) előtt keletkezett. Tudjuk, az Aranycsapatról való beszéd „kényes témának” számított 1956 után (elég néhány portrékötet, meg Az aranycsapat és árnyai című 1966-os munka óvatos, „relativizáló” hangnemére gondolni), nyílt szóval szólni az akkori időkről nemigen lehetett.
A változást – ennek összetett okait hadd ne firtassam – az 1981-es év hozta el. Hazajött Puskás Ferenc, telt ház (meg a tévé nyilvánossága) előtt játszott a Népstadionban, film és könyv született az esemény kapcsán, s a csapatról való szabadabb beszéd is kijött a karanténból. Ne legyen kétségünk: Sebes kötete e folyamat részeként láthatott végre napvilágot. Még ekkor is „agyonlektorálva” – Barcs Sándor volt az „írástudó” a pletyka szerint –, kíváncsi lennék az eredetire, ám az előttem lévő sem tanulság nélkül való.
Nyilvánvaló, hogy a hitéhez ragaszkodó ember vallomása a könyv. Már az első mondat is „igazított”: „1911 szeptember havának egyik kora reggelén, életemben először indultam el az iskolába.” Mindössze öt és fél (!) évesen tette ezt (?), hogy a nála esztendővel idősebb József Attilával való osztálytársi lét legendáját igazolja így. Aztán megtudhatjuk – a sematizált marxi világképnek megfelelve! – mi történt vele a munkásmozgalomban általában, s mi lett – rögvest az élvonalba kerülve – 1945 után. Íme, egy gyöngyszem: „Az ellenforradalmi rendszer éveiben arra használtam a sportot, hogy a fiatalokat megismertessem a kommunisták céljaival… Beszéltem nekik a Szovjetunió nagy népéről.”
És így tovább. A szocializmushoz, a néphez, a játékhoz és – főleg – az önnön tetteihez való hűség végig az előadás középpontjában áll. Ő jót akart, „konkrétan” nem hibázott, az „ármánykodók” (Feleki László, Grosics Gyula) cselekedeteit mindig név nélkül részletezi. Dicső eredményeket értünk el, mondja (joggal), az ’54-es vébén is persze, a döntő utáni „zavargás” a rendszer ellenségeinek aknamunkája volt, s természetesen érdemtelenül állították félre őt ’56 nyarán, néhány sikertelenebb meccs után.
Egy keserű ember szól, aki a mélyre ásni igyekezett fájdalmára sosem talált enyhülést. Surányi András filmjének jelenete, midőn Max Morlocknak a döntőn szerzett első német gólját elszoruló torokkal idézi föl, aztán sírva sétál el hátat fordítva a kamerának, mindennél beszédesebb. Van emlékezés, ami szerint halálos ágyán az „Öcsi, Öcsi… elvesztettük…” szavakat ismételgette öntudatlanul.
Olvassuk irgalommal e könyvet, ha van időnk reá!
(Sebes Gusztáv: Örömök és csalódások. Egy sportvezető emlékei, Gondolat, 1981)
Kit érdekel egy budapesti kiscsapat száz évvel ezelőtti élete? – játszhatnánk az ördög ügyvédjét az „E-betűsök” az első osztályban című könyvet a kezünkbe véve, hiszen a téma első látásra igencsak marginális: a kötet a BEAC futballcsapatának élvonalban töltött két idényét (1924–1925, 1925–1926) és a sikerévek előzményeit mutatja be. Ami mégis általános érvényűvé emeli a feljutás 100. évfordulója apropóján kiadott munkát, az a benne megmutatkozó jellemző futballkorkép és legalább ennyire a szerző hűvös szenvedélyessége. Nincs itt ellentmondás, Kovács Gergely, a BEAC labdarúgó-szakosztályának vezetője ugyanis a Corvinus Egyetemen diplomázott közgazdász-politológus alaposságával és tárgyilagosságával mutatja be adatokkal, grafikonokkal, táblázatokkal a csapat akkori szereplését, miközben szinte mániákus részletességgel avat be minket az együttes mérkőzéstől mérkőzésig tartó mindennapjaiba, a bajnoki fordulók izgalmaiba. 
 A mai Allee Bevásárlóközpont helyén működő egykori sporttelep a budai futballélet kultikus helyszíne volt, az első világháború veszteségeitől szárnyaszegett egyetemi csapat magja pedig a közeli – manapság is működő – Hadik Kávéházban igyekezett lelkileg erőt gyűjteni, a közösség összefogásából lendületet venni a folytatáshoz. Amikor pedig 1924-ben végre felkapaszkodott az első osztályba az együttes, a Nemzeti Sport megfogalmazta a tételmondatokat, amelyek a könyv szellemi alapját is adják: „Nincs még egy olyan csapat, amelynek az első osztályba jutását olyan általános szimpátia kísérte volna, mint a BEAC előrerukkolását. Ezt az óriási szimpátiát nemcsak az a körülmény szülte, hogy az egyetemisták a magyar ifjúság legelejét képviselik, de nagyban fokozta az a munka, amit az E betűsök az elmúlt években végeztek. A BEAC-nak nincs társadalmilag megalapozott klubszervezete, melyen szilárdan, megingathatatlanul fejlődhetne. Az állam támogatása, amely a háború előtti időkben jóformán teljesen elegendő volt ahhoz, hogy a zavartalan sportolást biztosítsa, a háború után jelentéktelenné vált. (…) A megfeszített, magára hagyatottságában is lelkes, csüggedetlen munkáért kisérte osztatlan szeretet és érdeklődés a csapatot útján, mely az első osztályba vezetett.” 
(Kovács Gergely: „E-betűsök” az első osztályban, Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, 2024) |
 A magyar futballválogatott 1954-es világbajnokságon játszott mérkőzéseinek tapasztalata máig elevenen formálja az érintett nemzedék és az utókor viszonyulását az időszakhoz, és nem csak Magyarországon. A nyugatnémet–magyar (3:2) vb-döntőnek szinte mitológiája épült már a nemzetközi emlékezetben, de a világbajnokságok történetének egyik legjobb mérkőzéseként számon tartott Magyarország–Uruguay (4:2) elődöntő is újra és újra beszédtémát kínál. Zelei Dávid, az 1749.hu irodalmi portál szerkesztője nemrég felhívta a figyelmünket arra, hogy az elismert brazil író-költő-zenész, a 80 éves Chico Buarque legújabb művében, a Bambino a Roma (Kisfiú Rómában) című regényben meghatározó személyes élményeként mutatja be az olasz fővárosban megélt Magyarország–Brazília (4:2) vb-negyeddöntő élményét. Reméljük, a szerző Budapest című posztmodern munkájához hasonlóan hamarosan magyarul is olvasható lesz a könyv – addig ajánljuk az érdeklődőknek a portugál eredetit és az említett magyar oldalon ízelítőként közzétett, lefordított szemelvényeket! |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. december 28-i lapszámában jelent meg.)
Milyen jó, hogy futni mentek! – filmajánló
F1: íme, a 2025-ös mezőny nagy hiányzói!
Xavier Pascual: Ez sport, nem matematika!
A szerencsés tizenhármas – Hosszú Kávé Arany Tamással
Megszűnt a Vodafone, ezt kell tudniuk az ügyfeleknek
Szerződést bontott klubjával a magyar válogatott védő – hivatalos
Mennyire vagy művelt? Ha 8 kérdésre jól válaszolsz, a magyarok felső 3 százalékába tartozol
Ez nem jött be: követelik vissza a a „Hölgyeim és Uraim!” megszólítást a német tévénézők
Árulás, titkos szerelem vagy anyagi felemelkedés: kiderül, mit hoz 2025, a kígyó éve a kínai horoszkóp szerint
Lavinát indított Magyar Péter? – Ezek után egyetlen nyugati szövetségese sem találkozna vele jó szívvel
Botka Endre a télen távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír
Házasság első látásra: változik a műsor befejezésének időpontja
Vasárnapi sportműsor: Liverpool–Manchester United
Videó: Kerkez gólpasszával győzött a Bournemouth, Haaland duplájával nyert a City
Szoboszlai Dominik: rangadó a 70. liverpooli fellépés
