A foci nagykönyve kicsiknek – sportkönyvtár

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2024.09.05. 17:30
null
A Gól! című átfogó enciklopédia ösztönzést adhat a fiatalok nemzedékének a játék megértéséhez (Fotó: Koncz Márton)
Fél órája próbálom kigúglizni, melyik lehetett az a futballenciklopédia, amelynek rajzai, leírásai, útmutatói halvány, de kitörölhetetlen gyermekkori emlékként ma is itt élnek a fejemben. Ciki, nem ciki, annak idején egy-egy labdarúgó-alapmozdulatot át is rajzoltam magamnak írólapra, és hogy nem lett belőlem labdarúgó, a legkevésbé az említett kötetnek (vagy hiányos rajzkészségemnek) tudható be. A játék iránti természetes vonzalmamat, a családi, iskolai, baráti és egyesületi körben egyaránt erősített érzést azonban hatékonyan ösztönözte, és ha van szerepe könyvnek a sportra nevelésben, akkor éppen ez lenne: az átadott ismeretek, vizuális és szöveges ingerek segítségével kedvet csinálni az adott sportág elsajátításához, műveléséhez, értő követéséhez.

 

 

Az én futballenciklopédia-kalandom az 1990-es elejéhez kapcsolódik. Internetről még nem is hallottunk, az is nagy szó volt, hogy korábbi óvodás társamnál kétdimenziós focis játékot játszottunk apukája piros Commodore 64-es számítógépén. Azóta eltelt jó harminc év, és bár előrelátó szülőként szépen gyűjtögettem házi könyvespolcunkon a hasonló ismeretterjesztő és szórakoztató segédkönyveket, a tapasztalat szerint azok saját tizenéves gyermekeimtől teljes biztonságban vannak, legfeljebb a pók mászik végig egyik-másiknak a gerincén. Ami nem a mai tizenévesek hibája, csupán hűvösen jelzi a digitális világgal vívott küzdelem esélytelenségét, vagyis azt, hogy a virtuális csatornákon tájékozódó új nemzedéknek sok esetben a telefon helyettesíti a papír alapú forrásokat. Hogy milyen hatékonysággal, mélységgel, alapossággal, az más kérdés.

Nem hagyott nyugodni az említett dilemma, amikor a HVG Könyvek gondozásában idén megjelent Gól! című ifjúsági enciklopédiát forgattam, és egyre az járt a fejemben, hogy vajon a műfajnak van-e még 2024-ben létjogosultsága. Miközben felemás meggyőződéssel reméltem és remélem a pozitív választ, legbelül félek attól, hogy a mindent ismerő internet felületes áltudásával még ez az egyébként kitűnő enciklopédia is alig-alig versenyezhet.

Minden, amit a labdarúgásról tudni érdemes – hirdeti az alcím, és az eredetileg először 2017-ben, a Dorling Kindersley Kiadó gondozásában publikált kötet valóban teljes körű, izgalmas, friss és áttekinthető ismeretanyaggal szolgál a labdarúgás világáról. Ami pedig egy külföldről behozott sportkönyv esetében külön említésre méltó erény: a Pincési László szerkesztésében készült könyv Bokor Péternek köszönhetően kifogástalan magyar fordításban került a hazai közönséghez. A hivatalos megjelölés szerint a hét évnél idősebbeknek ajánlják, és valóban, a személyes felfedezésre alkalmat adó képi megjelenés és a nem túl bonyolult, mégis informatív szövegek elsősorban az általános iskolás korosztálynak adhatnak maradandó élményt.

 

Az amúgy is lenyűgözően sok érdekességből kedvcsinálónak álljon itt néhány: a legtöbb professzionális labdarúgó (10 694) Brazíliában játszik, az európai topligákban mérkőzésenként 21-27 szabálytalanságot követnek el, a tizenegyesrúgások átlagos sebessége 112 km/h, a leggyakoribb eredmény az 1–1 (11%), a piros lapok tekintetében pedig a kétes értékű globális csúcstartó Gerardo Bedoya kolumbiai középpályás, akit 1995 és 2005 között 46-szor állítottak ki. Találni minimális magyar vonatkozást is a könyvben, felbukkan Puskás Ferenc és az Aranycsapat, bár a Sebes Gusztáv-féle válogatott taktikai reformját kissé pontatlanul és elnagyoltan fogalmazták meg. A tartalmat illetően hiányérzetünk lehet amiatt, hogy az egyébként naprakész enciklopédia nem foglalkozik a VAR-technológiával és a Bajnokok Ligáján kívüli európai kupasorozatokkal, a magas minőségű vizuális munka értékén pedig rontanak a szuperhősös rajzfilmeket idéző, kissé életszerűtlen stockfotók. Bár az sincs kizárva a fenti mellékgondolatok alapján, hogy ezen a téren tudatos a nyitás a mai gyermekek vizuális nyelvezete felé. El tudom képzelni, sőt erősen bízom benne, hogy a Gól! szerez akkora örömet egy mai hétévesnek, amekkorát annak idején nekem az Usborne 1990-es, A fociról alapok, cselek, taktikák című kiadványa. Merthogy közben egy online antikváriumban megleltem virtuális nyomát rég elveszett retrókönyvemnek, amellyel bizonyára meg is lepem magam születésnapomra: ideális ajándék egy negyven pluszos enciklopédiasiratónak.

(Gól! – Minden, amit a labdarúgásról tudni érdemes. HVG Könyvek, 2024)

 

Jól emlékezhetünk még arra, amikor az amerikai sziklamászó, Alex Honnold nem is olyan régen, 2017 nyarán egyedül, szabadmászásban feljutott egy hatalmas sziklafal, az El Capitan tetejére az Egyesült Államokban, amiből egy évvel később izgalmas dokumentumfilm készült. Ezt csak azért említem meg, mert a hegymászás történetében hasonló mérföldkőnek számított, amikor 1938-ban négy kalandvágyó fiatal megmászta az Eiger legendássá vált északi falát, teljesítményükön akkor ugyanúgy elámult a világ.
Egy kis háttér: mivel addigra az Alpok valamennyi nagy csúcsát meghódították már, a két világháború közötti időszakban a fiatal hegymászók új kihívásokat kerestek, amelyeket az egyre nehezebb alpesi mászóutakban találtak meg. Ezek között is kiemelt figyelmet kapott a Matterhorn, a Grandes Jorasses, illetve az elsők között is az első, a 3967 méter magas svájci Eiger rettegett északi fala. Az 1800 méteres függőleges sziklafal úgy néz ki, mintha a hegyet középen kettévágták volna, emiatt az éghajlata is kiszámíthatatlan, de jellemzően viharos, szeles, hideg és jeges, számos halálos áldozatot követelt már addig is, egy brit újságíró egyenesen úgy fogalmazott, hogy „elmebeteg, aki belevág”.
Tény, hogy hatalmas tudás és bátorság kellett hozzá, hogy egyáltalán megpróbálkozzon vele valaki, és két évvel a fal addigi legnagyobb tragédiája után, 1938-ban két hegymászópáros érkezett csendesen a fal aljához: egy német és egy osztrák duó. Fritz Kasparek és Heinrich Harrer, valamint az egy nappal később induló Anderl Heckmair és Ludwig Vörg egy idő után úgy döntöttek, együtt folytatják az utat, amelynek végül első megmászói lettek. Történelmet írtak, négy nap alatt jutottak fel a csúcsra, a klasszikus útvonalat pedig azóta is Heckmair-útnak nevezik.

Harrer a Hinterstoisser-harántban 

A könyv címében szereplő Fehér Pók nem más, mint egy jégmező a fal felső részében, mely a szemben lévő hotelből szabad szemmel is jól látható – legalábbis a globális felmelegedés felgyorsulása előtt biztosan így volt –, és amely emblematikussá vált az Eiger északi falán, mint egyébként megannyi más helyszín, a Hinterstoisser-haránt, a Halálbivak vagy az Istenek traverze.
Nemcsak azért különleges ez az első megmászás után húsz évvel megjelent könyv, mert az egyik főszereplő, Heinrich Harrer személyesen és érzékletesen számol be a lassan százéves eseményekről, hanem mert a szerző csatolt hozzá egy útleírást is, ha valaki esetleg neki akarna vágni, és az Eiger északi falának olyan krónikáját rakta le mellé, amelyet a történészek is megirigyelhetnek, és amely így, ebben a formában egyetlen alpesi északi falról sincs meg, igaz, egyik sem vált ennyire ismertté.
Harrer személye nem lehet ismeretlen a nézők és olvasók előtt, ugyanis Brad Pitt őt alakítja a Hét év Tibetben cím filmben, amely lhászai kalandjait meséli el a második világháború alatt. Tény, 1938-ban szerencséjük is volt, hogy élve megúszták a kalandot, ami addig senkinek sem sikerült, de mint Harrer a könyvében fogalmaz: „A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása.”
Ők pedig a siker érdekében mozgósították a legutolsó tartalékaikat is. Semmi nem maradt a puttonyban.

Harrer az Istenek traverzén


(Heinrich Harrer: A Fehér Pók, Park Kiadó, 2003)
Vincze Szabolcs

Túlélték, megmászták, történelmet írtak 

 

 

Az xG, vagyis expected goals (várható gólok) a korszerű futballelemzés mágikus kulcskifejezése, egyúttal az új statisztikaértelmező tendenciákat gyanakodva figyelők, sőt puszta szemfényvesztésnek tartók ködös ellensége. Televíziós stúdióbeszélgetések alapján lehet olyan érzésünk, hogy a kétbetűs varázsige egyfajta tudálékos álszakértelmet kölcsönöz használójának, aki segítségével a bennfentesség és jártasság hamis illúzióját keltheti. Pedig a futballelemzési divathullám elmúlt években elterjedt slágere ma már a kánon részévé lett: szinte minden klubnál, válogatottnál használják, a média is előszeretettel hivatkozik rá, és árgus szemmel figyelik a kiszámíthatóságért bármit megadó sportfogadók. Ha valaki alaposabban megismerné a játékosok és a csapatok teljesítményének sajátos mutatóját, a gólt eredményező helyzet valószínűségét több tényező alapján előrejelző indexet és a körülötte kibontakozó vitát, immár egy angol nyelvű szakkönyvhöz is nyúlhat.
(James Tippett: The Expected Goals Philosophy. Magánkiadás, 2024)
CS. P.

Kétbetűs varázsige

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. augusztus 31-i lapszámában jelent meg.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik