Már ma kiderülhet, ki lehet az ellenfelünk, ha továbbjutunk

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.06.24. 19:16
Újabb magyar–portugál Eb-meccs a láthatáron? (Fotó: Szabó Miklós)
Ki ne hallotta volna, hogy a magyar válogatott vasárnap este egészen drámai körülmények között, Csoboth Kevin 100. percben esett góljával legyőzte Skóciát, amivel életben tartotta továbbjutási esélyeit. Mint beszámoltunk róla, a legnagyobb esély arra van, hogy ha továbbjutnak Szoboszlaiék – azaz ott lesznek a legjobb négy csoportharmadik között –, akkor Portugáliával játszanak a legjobb 16 között. Adott esetben ez már a hétfő esti meccsek után eldőlhet.

 

Ehhez csupán annyira van szükség, hogy a B-csoport harmadikja ne jusson tovább, ami úgy lehetséges, ha este Albánia és Horvátország is vereséget szenved – és lássuk be, azért a papírforma mindkét meccsen erre felé mutat. Amennyiben a spanyolok és az olaszok is nyernek, a csoportharmadiknak semmiképpen sem lehet több mint egy pontja, amivel biztosan nem juthatnak tovább, mert a hátralévő négy (C, D, E, F) csoportból legalább háromban minimum két pontja már most is van a harmadik helyezettnek. Tizenötféleképpen alakulhat, hogy melyik négy csoport harmadikja jut tovább, az UEFA pedig mindegyik variánsra megszabta, hogy az adott esetben ki kivel játszik a 16 között. Ezen variánsok között négy olyan eshetőség szerepel, amelyekben az A-csoport harmadikja továbbjut, de a B-csoporté nem, s mindegyik esetben az F-csoport győztese kerülne a mieink útjába.

Vagyis ha hétfőn Albánia és Horvátország is kikap, akkor a legjobb 16 között Portugália–Magyarország találkozót rendeznek július 1-én, azaz jövő hétfőn Frankfurtban 21.00 órától.

Ha az esti meccsek közül legalább az egyik döntetlen lesz, és a csoport harmadik helyezettjének két pontja lesz, ebben az esetben ma még nem derül ki, hogy ki lesz a mieink ellenfele a nyolcaddöntőben – már persze akkor, ha Marco Rossi csapata is továbbjut.

Ami a mieink továbbjutását illeti: ha este a B-csoport harmadikjának kevesebb vagy ugyanannyi pontja (3), de rosszabb gólkülönbsége (–3) lesz, mint a mieinknek, és kedden Anglia legyőzi Szlovéniát, máris két csoportharmadik rosszabbul zár, mint a magyar válogatott, amely így biztosan ott lesz a 16 között.

A B-csoportban hétfő este több olyan eredmény is születhet, amely jó lehet nekünk: a már említett olasz és spanyol siker mellett az is jó, ha mindkét meccs döntetlen – bár ekkor még nem biztos, hogy Portugália következik a mieinknek, ha továbbjutnak. Az is a magyar továbbjutást lendítené előre, ha az egyik meccs döntetlen, és a másikon nem a még nyeretlen csapat győz – leszámítva, ha az albán–spanyol iksze mellett Horvátország 3–0-ra vagy legalább négy góllal nyer Olaszország ellen, mert ebben az esetben az olaszok rosszabb gólkülönbségükkel mögénk szorulnának a harmadikok rangsorában.

Ilyen eredmények után akár már kedden továbbjuthatunk az angolok győzelmének köszönhetően.

Hangsúlyozzuk, ez csak játék a számokkal, hiszen akár az is előfordulhat, hogy nem lesz két nálunk gyengébb csoportharmadik, és mégsem folytathatja szereplését az Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

 CsoportVálogatottMGYDVLG–KGGkP
1.DAusztria2113–2+13
2.ESzlovákia2112–203
3.AMagyarország3122–5–33
4.CSzlovénia222–202
5.BAlbánia2113–4–11
6.FCsehország2112–3–11
A CSOPORTHARMADIKOK RANGSORA

 

Továbbjutók (csoport)

Ellenfél

A, B, C, D

Spanyolország

A, B, C, E

Spanyolország

A, B, C, F

Spanyolország

A, B, D, E

Belgium, Románia, Ukrajna vagy Szlovákia

A, B, D, F

Belgium, Románia, Ukrajna vagy Szlovákia

A, B, E, F

Portugália

A, C, D, E

Portugália

A, C, D, F

Portugália

A, C, E, F

Portugália

A, D, E, F

Portugália

AZ A-CSOPORT HARMADIK HELYEZETTJÉNEK TOVÁBBJUTÁSÁRA FELVÁZOLT NYOLCADDÖNTŐS ESHETŐSÉGEK

 

     
AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE       
1. Németország3218–2+67
2. Svájc3125–3+25
3. Magyarország3122–5–33
4. Skócia3122–7–51

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
B-CSOPORT, 3. FORDULÓ
21.00: Horvátország–Olaszország, Lipcse (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Albánia–Spanyolország, Düsseldorf (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

     
A B-CSOPORT ÁLLÁSA       
1. Spanyolország224–0+46
2. Olaszország2112–203
3. Albánia2113–4–11
4. Horvátország2112–5–31

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik