Nyolc év után Anglia újra dartscsapat-világbajnok!

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.06.30. 22:22
Michael Smith és Luke Humphries (Fotó: AFP)
Frankfurtban Anglia nyerte meg a World Cup of Dartsot, a nem hivatalos csapat-világbajnokságot, miután a döntőben 10–6-ra legyőzte Ausztriát. A Luke Humphries, Michael Smith kettős révén az angolok 2016 után lettek ismét a legjobbak.

 

A negyeddöntőben három meccs is döntő legig ment el. Az addig szenzációsan szereplő olaszoknak nem jött össze az újabb bravúr, a belgák mentek tovább. A horvátok sem tudtak újabb meglepetést okozni, és a svédek is a 15. legben buktak el a skótok ellen.

Az angol kettős volt az egyetlen olyan csapat, amelyik végig stabilan játszott az egész torna során. A regnáló egyéni világbajnok Luke Humphries, valamint Michael Smith nem sok esélyt adott az ellenfeleknek. Párosuk a negyeddöntőben, majd az elődöntőben is négyleges különbséggel nyert, és a döntőben is ennyivel múlta felül a váratlanul jól játszó Mensur Suljovic, Rowby-John Rodriguez osztrák duót.

Anglia 2016 után nyerte meg ismét a csapat-világbajnokságot – 2016-ban Phil Taylor és Adrian Lewis diadalmaskodott.

WORLD CUP OF DARTS, FRANKFURT
NEGYEDDÖNTŐ
Anglia (Humphries, M. Smith)–Észak-Írország (Dolan, Rock) 8–4
Skócia (Anderson, Wright)–Svédország (De Graaf, Lukasiak) 8–7
Horvátország (Krcmar, Grbavac)–Ausztria (Rowby-John Rodriguez, Suljovic) 7–8
Belgium (Huybrechts, Van den Bergh)–Olaszország (Dalla Rosa, Turetta) 8–7

ELŐDÖNTŐ
Anglia–Skócia 8–4
Ausztria–Belgium 8–3

DÖNTŐ
Anglia–Ausztria 10–6

 

Legfrissebb hírek

Littler és Rock is nagy meccsen jutott be az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
18 órája

Wade és Clayton is bejutott az elődöntőbe Blackpoolban

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:20

Harmincketten már jogot szereztek a Hungarian Darts Trophy-indulásra

Egyéb egyéni
2025.07.24. 11:45

Ötleges hátrányból, hatalmas csatában jutott tovább Luke Littler a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.24. 00:19

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Gian van Veen már negyeddöntős, Gary Anderson kiesett a World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.23. 00:20

Price és Van Gerwen sem botlott a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.22. 00:02

Luke Littler könnyedén nyert a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2025.07.20. 23:50
Ezek is érdekelhetik