Maszkos férfi akciózott a dortmundi stadion tetején, kommandósok csaptak le rá – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.30. 13:36
Elképesztő jelenetnek lehettek szemtanúi szombaton este a szurkolók a Németország–Dánia (2–0) labdarúgó Európa-bajnoki összecsapáson. Egy maszkos, hátizsákos férfi ugyanis valahogy felmászott a stadion tetejére, ahol hosszasan időzött, és a rendőrség csak nagy nehézségek árán tudta lehozni onnan. Baleset nem történt, a jelenet azonban nyilvánvalóan nem vet jó fényt a helyi biztonsági erőkre.

A Bild cikke szerint a férfira a második félidő elején lettek figyelmesek, amikor a találkozó játékvezetője, Michael Oliver megállította a játékot, és elkezdett diskurálni a két csapatkapitánnyal, Ilkay Gündogannal és Kasper Schmeichellel, közben pedig az ég felé mutatott. 

A 21 éves osnabrücki születésű férfi – maszkban és hátizsákban – ekkor már felmászott a stadion tetőszerkezetére, ahonnan a fegyverrel megérkező kommandósok (SEK) csak nagy nehézségek árán, jócskán a találkozót követően tudtak lehozni. A helyzet annyira komoly volt, hogy még egy helikopter is megvilágította a tetőt, hogy a rendőrség szemmel tartsa az illetőt.

A beszámolók szerint a férfi pontosan 22 óra 27 perckor jutott fel a dortmundi aréna tetőszerkezetére, ám nem tudni, hogy mi volt a célja, akarta-e valamilyen módon veszélyeztetni a szurkolókat és a meccs szereplőit. A férfit az eset után letartóztatta a rendőrség, amely közölte azt is, hogy a stadionban lévők nem voltak veszélyben.

A férfi magánakciójáról videó is felkerült a közösségi oldalakra:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik