Atlétika: Takács Boglárka és Molnár Attila is duplázott az országos bajnokságon

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.06.30. 21:03
Takács is duplázott az ob-n (Fotó: Dömötör Csaba)
A 129. Atlétikai Magyar Bajnokság második napja a párizsi olimpia kvalifikációs időszakának utolsó napjára esett, így több atléta számára is kiemelt jelentősége volt.

Volt olyan pillanata az ob vasárnapi programjának, amikor egyszerre hat versenyszám zajlott, vagyis a Lantos Mihály Sportközpontba kilátogatók még ebben a forró, 36 fokos hőségben sem unatkozhattak. Ez okozott is néhány kellemetlen pillanatot a rúdugróknak és a gerelyhajítóknak, akiknek a nekifutói keresztezték egymást.

Mátó Sára és Gyurátz Réka is az olimpiai kijutásról döntő vonal környékén vághatott neki a kvalifikációs időszak utolsó napjának 400 m gáton, illetve kalapácsvetésben. Mátó szép futással, 55.47 másodperces idővel győzött, Gyurátz pedig 68.78 méteres dobással gyűjtötte be sorozatban kilencedik aranyérmét. A szombathelyi atléta 2016 óta legyőzhetetlen az ob-kon, és edzője, Németh Zsolt számításai alapján ez az eredmény ötkarikás kvótát fog érni tanítványa számára. Ahogyan Mátó is bizakodhat a következő napok előtt, és Bánhidi-Farkas Petra párizsi álmai is tovább élnek, miután 660 centire repült távolugrásban.

Férfi kalapácsvetésben ezúttal nem láthattuk Halász Bencét, aki szombathelyi csapattársai javára visszalépett a viadaltól, de Rába Dániel és Varga Donát sajnos nem tudták kihozni magukból a maximumot. A hétvége másik nagy távolmaradója Kozák Luca volt, akinek Halászhoz hasonlóan már megvolt a kvótája. Magyar csúcstartó gátfutónőnk hiányában sem maradtunk dráma nélkül. A kedvezőtlen széljárás miatt a hosszú egyenesbe áthelyezett 100 m gát második elődöntőjében Kerekes Gréta kiugrott, amiért elsőre kizárták a versenyből, de sikeres óvás után újra futhatott. Extra kihívást jelenthetett számára, hogy pár percen belül már jött is a döntő, amit szoros versenyben elveszített a pályafutása első felnőttbajnoki címét megszerző Tóth Annával szemben.

Molnár Attila a 400-on aratott szombati sikere után vasárnap 200-on is rajthoz állt, és ezúttal sem okozott csalódást: 20.84-es egyéni csúccsal ezt a számot is behúzta. Másik olimpiára készülő sprinterünk, Takács Boglárka duplázása kevésbé meglepő, hiszen nemcsak 100-on, de 200-on is párizsi kvótát érő helyen állt a hétvége előtt. Molnár és Takács mellett Mátó Sára (a 400 m gát mellett 4x400 m váltó) és Vindics Balázs (800 méter és 4x400 m váltó) is két aranyéremmel zárta a hétvégét.

Madarász Viktória a reggel hét órakor megrendezett 20 000 méteres gyaloglásban új országos csúcsot ért el: 1:36:06.05-ös idejével ő is nagy lépest tett Párizs felé. Az U20-as Európa-bajnok Herczeg György sajnos nem járt sikerrel, fiatal gerelyhajítónk elmaradt a 82-83 métertől. A 20 éves tehetség a ranglistán előtte végzők visszalépése miatt még reménykedhet.

Az ob záró számában, női 5000 méteren Wagner-Gyürkés Viktória idő előtt feladta a versenyt, így ő is izgalmas napok előtt áll a Párizzsal kapcsolatos „ítélethirdetés” miatt, mert a hétvégét megelőzően a 42., utolsó kijutást érő pozícióban állt. Az aranyérem a nagyot hajrázó Vindics-Tóth Lili Anna nyakába került.

MÁTÓ Sára, a női 400 m gát és a 4x400 m váltó országos bajnoka: – Nagyon izgultam a 400 m gát előtt, mert nagy tétje volt a jövőre nézve. De a váltó nagyon feldobott, azután már úgy éreztem, hogy ki tudtam futni magamból, ami bennem van. A csapatért mindig nagyon jó futni. Kicsit nehéz helyzetben voltam, mert a tavalyi eredményeim nem tették lehetővé, hogy idén Gold besorolású, magasabb pontszámú versenyeken elindulhassak. Ezekkel az időkkel még Silver és a Bronz kategóriájú versenyeken mutatott futásokkal is összejöhet az olimpia, de lekopogom, mert nem szeretném elkiabálni.
TAKÁCS Boglárka, a női 200 méter országos bajnoka: – Nagyon szoros lett a vége, az utolsó 50-70 méter környékén ezt érzékeltem is, és próbáltam még egy lapáttal rátenni. Jó, hogy itthon is erős a mezőny, még idén is volt úgy, hogy sokan nem is álltak oda olyanok, akikkel csatázni szoktunk. Összességében elégedett vagyok a futással, 2.9-es szembeszélben ez nem egy rossz eredmény.
BÁNHIDI-FARKAS Petra, a női távolugrás országos bajnoka: – Nem szerettem volna ennyire a végére hagyni a jó ugrást, de ez most megint visszatért, hogy utolsóra jött ki a legjobban. Egyre jobb formába lendülök, bizakodásra ad okot, hogy versenyről versenyre tudok javítani. Mivel 2.1-es hátszélben ugrottam a 660 centimétert, pár ponttal kevesebbet fogok érte kapni, mintha egy tizeddel kisebb, legális szélviszonyok között értem volna el ugyanezt. Sok fog múlni a többi ország nemzeti bajnokságán is, de bizakodó vagyok, próbálom bevonzani, hogy meglesz az olimpiához szükséges pontszámom.
TÓTH Anna, a női 100 méteres gátfutás országos bajnoka: – Hatalmas büszkeséggel tölt el a mai győzelmem, nagyon vágytam már egy ilyen címre. Hatalmas mérföldkő, mert ezelőtt még csak utánpótlás-korosztályban tudtam bajnok lenni. Ez az év egy eléggé nagy hullámvasút számomra, kétszer estem öt verseny alatt, elég kemény feladat volt összeállni fejben, testben és technikailag. Próbáltam tiszta lappal hozzáállni az Eb-esésem után ehhez az ob-hoz. Sajnálom, hogy Kozák Luca nem tudott velünk futni, így nélküle kellett versenyezni. Mivel kézzel mért idő lett, nem hitelesíthető, de az mindenképp pozitív, hogy jól tudtam alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. 
MOLNÁR Attila, a férfi 200 méter országos bajnoka: – Tavaly kihagytuk az ob-t, mert szerettünk volna a versenytársaknak kedvezni, hogy több pontot szerezzenek a világversenyekre. Utólag azt mondhatjuk, hogy ez bejött, mert Wahl Zoltánnak is kellettek azok a pluszpontok az Európa-bajnoksághoz. Mivel az olimpiára már senkinek sem maradt esélye erre a hétvégére, edzőmmel, Karlik Pállal úgy döntöttünk, hogy 200-ra is benevezünk. Furcsa volt, hogy egy nap kétszer kell bemelegíteni, mert az elmúlt három évben már csak a 400-ra koncentrálok, ott nincs ilyen. Nem szerettem volna túlfeszíteni a húrt, ezért a végén kicsit kiengedtem, nem lett volna szerencsés az olimpia előtt megsérülni.
SZÖGI István, a férfi 5000 méter országos bajnoka: – Számítottam rá, hogy Karsai Gábor felvállalja a gyorsabb tempót, ahogyan máskor is szokta. Ez nagyon becsületre méltó ebben a hőségben. Bíztam benne, hogy ha lesz egy jó tempó, akkor 14:10 körül be tudok jönni egy jó hajrával. Az elmúlt években egy kicsit elszoktam attól, hogy megverjenek itthon is, ami mostanában az ob-kon többször is előfordult. Kellett nekem ez a mai győzelem, hogy be tudjam bizonyítani magamnak, én is tudok még bajnoki címet nyerni.
VÉLEMÉNYEK

129. MAGYAR BAJNOKSÁG, LANTOS MIHÁLY SPORTKÖZPONT
Férfiak. 200 m (–0.2). Országos bajnok: Molnár Attila (edző: Karlik Pál) 20.84, 2. Wahl Zoltán (TSC-Geotech) 21.09, 3. Deák Zalán (KARC) 21.13. 800 m. Ob: Vindics Balázs (UTE, e: Zemen János) 1:49.54, 2. Pálvölgyi Levente (A-Plast Ikarus BSE) 1:49.63, 3. Kovács Ferenc Soma (SVSE) 1:50.43. 5000 m. Ob: Szögi István (SVSE, e: Tóthné Stupián Anikó) 14:11.17, 2. Sós Barnabás (Margitszigeti AC) 14:15.65, 3. Lomb Ádám (PVSK) 14:16.23. 110 m gát (+0.9). Ob: Szeles Bálint (EVSI, e: Petrovai József) 13.73, 2. Eszes Dániel (VSD) 13.96, 3. Gálpál Zsombor (BHSE) 14.10. 400 m gát. Ob: Bánóczy Árpád (Vasas, e: Kun-Szabó Balázs) 50.19, 2. Molnár Csaba Levente (A-Plast Ikarus BSE) 50.89, 3. Birovecz Bátor (UTE) 51.03. 20 000 m gyaloglás. Ob: Csontos Imre (BEAC, e: Szabó Imre) 1:42:30.30, 2. Tokodi Dávid (FTC) 1:42:43.26, 3. Papp Ferenc (SZVSE) 1:50:45.83. 4×400 m váltó. Ob: UTE (Szilveszter Marcell, Csahóczi Csanád, Vindics Balázs, Birovecz Bátor, e: Kovács-Dóczi Orsolya, Nyilasi Péter, Zemen János) 3:10.72, 2. MATE-GEAC (Fodor Péter, Együd Máté, Nadj Levente, Enyingi Patrik) 3:11.12, 3. Győri Atlétikai Club (Zemen Zalán, Marx Bence, Makovinyi Attila, Simon Péter) 3:21.11. Magas. Ob: Jankovics Dániel (MTK Budapest, e: Deutsch Péter, Somogyvári Tamás) 223, 2. Bakosi Péter (NYSC) 212, 3. Guth Mátyás (MATE-GEAC) 212. Rúd. Ob: Böndör Márton (MATE-GEAC, e: Scheidler Géza, Böndör Dániel) 532, 2. Kéri Tamás (FTC) 510, 3. Varga Iván (MTK Budapest) 500. Távol. Ob: Szabó László (FTC, e: Kiss Tibor) 781 (+1.5), 2. Pap Kristóf (TFSE) 779 (+2.4), 3. Hajdu Áron (DVTK) 765 (+3.8). Kalapács. Ob: Rába Dániel (Dobó SE, e: Németh László, Németh Zsolt) 73.99, 2. Czeller Gábor (VEDAC) 73.17, 3. Varga Donát (Dobó SE) 71.13. Gerely. Ob: Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki SC-SI, e: Varga Lőrinc) 70.02, 2. Kovács Noel (A-Plast Ikarus BSE) 68.99, 3. Herczeg György (FTC) 68.16. Nők. 200 m (–2.9). Ob: Takács Boglárka (BHSE, e: Németh Roland) 23.21, 2. Sulyán Alexa (MATE-GEAC) 23.39, 3. Kriszt Sarolta (MATE-GEAC) 23.94. 800 m. Ob: Kéri Bianka (SVSE, e: Tóthné Stupián Anikó) 2:05.06, 2. Janositz Gréta (BEAC) 2:07.28, 3. Muszil Ágnes (Zalaszám-ZAC) 2:08.01. 5000 m. Ob: Vindics-Tóth Lili Anna (BHSE, e: Berkovics Imre) 15:50.71, 2. Böhm Lilla (BHSE) 15:55.73, 3. Szalai Fanni (Margitszigeti AC) 16:20.81. 100 m gát (+0.5). Ob: Tóth Anna (DVTK, e: Tigyi József) 13.0, 2. Kerekes Gréta (DVTK) 13.0, 3. Répási Petra (FTC) 13.3. 400 m gát. Ob: Mátó Sára (MATE-GEAC, e: Kovács Zoltán) 55.47, 2. Lalik Petra (DVTK) 58.91, 3. Prutkay Kata (A-Plast Ikarus BSE) 1:00.72. 20 000 m gyaloglás. Ob: Madarász Viktória (UTE, e: Rácz Sándor) 1:36:06.05 – országos csúcs, régi: 1:44:02.7, Torma Anett, 2015, Toulouse, 2. Torma Anett (Győri Atlétikai Club) 2:09:01.37. 4×400 m váltó. Ob: MATE-GEAC (Dobránszky Laura, Mátó Sára, Lőkös Laura, Nádházy Evelin, e: Karakas Józsefné és Kovács Zoltán) 3:42.08, 2. SVSE (Ádám Hanna, Felber Kata Zselyke, Besenyődi Petra, Kéri Bianka) 3:46.72, 3. UTE (Nyilasi Diána, Kalmár Alíz, Kovács Léna, Brucker Lili Hanna) 3:48.06. Magas. Ob: Bátori Lilianna (Vasas, e: Kun-Szabó Balázs) 187, 2. Fekete Fédra (BHSE) 175, 3. Macsali Blanka Zoé (Vasas) 168. Távol. Ob: Bánhidi-Farkas Petra (BHSE, e: Szenczi László) 660 (+2.1), 2. Lesti Diana (TSC-Geotech) 653 (+2.9), 3. Endrész Klaudia (KARC) 625 (+1.3). Kalapács. Ob: Gyurátz Réka (Dobó SE, e: Németh Zsolt) 68.78, 2. Németh Zsanett (Dobó SE) 66.13, 3. Viszkeleti Villő (Dobó SE) 62.03. Gerely. Ob: Kövér Fanni (VEDAC) 54.87, 2. Bogdán Annabella (Békéscsabai AC) 54.05, 3. Diósi-Moravcsik Angéla (MTK Budapest) 52.87

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik