Európa-liga: Sisa úgy véli, csapata felülmúlta a Fenerbahcét

Vágólapra másolva!
2009.08.06. 23:07
Címkék
A döntetlenre végződő Honvéd–Fenerbahce Európa-liga-selejtező után Sisa Tibor, a hazaiak vezetőedzője a Sport Tv-nek elmondta, csapata akár nagyarányú győzelmet is arathatott volna török riválisa ellen.
„Hihetetlen mérkőzés volt, akár lehetett volna 5–1 is a javunkra, annyi helyzetet kidolgoztunk. Sokkal szebb lett volna győzelemmel búcsúzni, de így is emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Felülmúltuk az ellenfelünket, és nem csak akkor, amikor már emberelőnyben játszottunk.”
Legfrissebb hírek

Varga Ádám rajtot rontott, az utolsó 150 méteren hínár ragadt a hajójára, így is első idővel középdöntős a vb-n

Kajak-kenu
10 perce

A Fehérvár vezetőedzője valami olyasmit érne el, amit eddig nem sikerült

Jégkorong
11 perce

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
32 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
2 órája
Ezek is érdekelhetik