Visszajött a Don-kanyarból, Amerikában vívást oktatott az olimpiai érmes lövő

Érdekes felgöngyölíteni egy olyan személy életfonalát, aki bár olimpián és világbajnokságon szerzett dicsőséget a magyar színeknek, eredményei puszta közlésén kívül nem keltette fel az (újság)írók és a (sport)történészek érdeklődését. Hivatásos tiszt lévén Soós-Hradetzky Zoltán versenystatisztikája (olimpiai bronzérem 1932-ben a kisöbű sportpuska fekvő 30 lövéses számában és csapatvilágbajnoki cím 1935-ben a hadipuska összetett 60 lövéses műfajában) mellett katonai előmenetelének sarokköveit sorolják, meg hogy a második világháború után kivándorolt Amerikába, Missouri államban élt, vívóiskolát működtetett, Kansas Cityben hunyt el...

De nézzünk a dolgok mögé, és kezdjük a legfontosabbal, mert a Los Angeles-i harmadik helyet megilleti a gazdag körítés.

Mint ismert, a gazdasági világválság és a messzi helyszín miatt csak szűk létszámmal tervezhetett a magyar állam, ezzel magyarázható, hogy bár a válogatóversenyen elért átlagok alapján a céllövőszövetség Lemberkovits Antal, Tarics Tibor és Soós-Hradetzky Zoltán kiküldetését javasolta július elején, Soós-Hradetzky utazása csak négy nappal később vált biztossá. Lövőink a játékok utolsó előtti napján, augusztus 13-án kerültek sorra, és különösen Lemberkovits volt elemében a délelőtti versenyen: 295 körrel mindenkin túltett, csakhogy „a negyedik értékelt tízes lövését tévedésből a szomszédja céltáblájára adta le, eredményét megsemmisítették és csak 285 kört írtak a javára” – tudósított a Budapesti Hírlap. Lemberkovitsnak így az aranyérem helyett a 18. hely jutott, míg az eredetileg 293-mal holtversenyben negyedik Soós-Hradetzky eggyel előrelépett Mario Zorzival. Hogy valóban dobogóra léphessen, meg kellett nyernie a délutáni szétlövést az olasz rivális ellen, s nem is szalasztotta el a lehetőséget, ráadásul a viadal legjobb teljesítményét érte el 296 körrel. Más kérdés, hogy a másnapi eredményhirdetésről hiányzott, amiről így számolt be a Nemzeti Sport: „Miután azonban céllövőink tegnap este már hazautaztak, Gerevich ugrik be a helyére, ő áll az emelvényen a svéd Rönnmark bal oldalára s ő veszi át Soós főhadnagy díját.” Az aranyat ugyanis – szintén szétlövéssel – Bertil Rönnmark happolta el a mexikói Gustavo Huet elől.

Arra a rövid időre Gerevich Aladárnál sem volt rossz helyen az érem. Tudniillik Soós-Hradetzky a Ludovika Akadémia gyalogostiszti szakának elvégzése után, 1924-től a miskolci 13. honvéd gyalogezredben szolgált, csakúgy, mint a még ismeretlen Piller György, s azt se felejtsük, akkoriban virágoztatta fel a miskolci vívást idősebb Gerevich Aladár. A kis Ali még gyerek volt, de a pengeforgatásban is tehetséges Soós-Hradetzky például 1925 márciusában és áprilisában is összecsapott az „öreg” Gerevich rendezte viadalokon a nála három évvel idősebb Pillerrel, és 6:3-ra, valamint 4:2-re kapott ki. Hét év múlva Los Angelesben aztán szépen termelt a három (egykori) miskolci: Soós-Hradetzky harmadik helyéhez Piller kard egyéniben és csapatban, Gerevich kardcsapatban „tett hozzá” egy-egy aranyat.

Az 1924-ben még hadnagy Soós-Hradetzky egészen az alezredesi rangig (1944) jutott, közben hol ide, hol oda vetette a katonasors. Miskolcról 1931-ben egy évre Budapestre (sportoktató tanfolyam), majd 1932-ben a nyugati végekre, Sopronba került, ahol a II. Rákóczi Ferenc Honvéd Reáliskolai Nevelőintézet sporttanáraként dolgozott. Ezt követően sűrűbben változtak állomáshelyei, mígnem a magyaróvári 17. gyalogezred úgynevezett ezredközvetlen árkászszázada élén 1942 májusában a Don-kanyarhoz vezényelték. Péchy György főhadnagy visszaemlékezése révén tudhatjuk, hogy júliusban Soós-Hradetzky százados parancsnoksága alatt az árkászszázad végezte a műszaki zár telepítését. Péchy szerint szabadidejükben a zsákmányolt orosz lőfegyvereket tanulmányozták, és lövészeteket tartottak a közeli horhosokban, amiben Soós-Hradetzky Zoltán vitte a prímet. Mint tudjuk, a 2. magyar hadsereg széthullott, megsemmisült a Don-kanyarban, maradványait április végén kezdték el hazaszállítani, az utolsó vonat május 30-án indult el. Feltehetően az utolsók között tért vissza Soós-Hraditzky, akit 1943 júniusában a várpalotai Központi Gyalogsági Iskola állományába helyeztek át.

Itt megszakad a lánc, a következő információ az, hogy a háború után Amerikában telepedett le. Na de hogy, milyen előzmények után? Ahogy sejtettük, nem csak ukmukfukk.

A New York-i Fordham Egyetem lapja, a The Ram (a tanintézmény beceneve: Rams, azaz Kosok) 1956. október 11-i számába kapaszkodunk, amelyben a frissen futballedzőnek (!) kinevezett olimpiai bronzérmesre hivatkozva írja a szerző, hogy Soós-Hradetzky öt éven át oktatott vívást Németországban, mígnem 1951-ben zöld utat kapott az Egyesült Államokba... Vélhetően azok után, hogy 1945-ben amerikai fogságba került, és bajor területen – több százezer menekült magyarhoz: civilhez, nyilashoz, katonához és még ki tudja, kihez hasonlóan – valamelyik úgynevezett DP-táborban élt. Felesége és két kislánya nem csatlakoz(hat)ott hozzá (lásd keretes írásunkat), ő pedig átszelve az óceánt gyorsan feltalálta magát az Újvilágban. A Fordham Egyetem 1952 novemberétől foglalkoztatta vívóedzőként, egy év múlva pedig a szintén jezsuita, Jersey Cityben működő Szent Péter Egyetem is kinevezte vívótrénernek, amit a Peacocksnak (Pávák) becézett intézmény lapja, a Pauw Wow 1953. október 9-i száma bizonyít. „Who Is Zoltan? Read About Local Hero” („Kicsoda Zoltán? Olvass a helyi hősről!”) – hívta fel a figyelmet első oldalának jobb felső sarkában az újság, és a hetedik oldalra lapozva a következő cím virít: „Ex-Olympic Fencer Named New Coach”, azaz „A korábbi olimpikon vívót nevezték ki edzőnek”. Amolyan kegyes hazugság, mert bár nem szerepelt karddal a kezében olimpián, vívni azért megtanult a miskolci Gerevich-iskolában...

Az 1960-as években minden bizonnyal már Minnesota állam fővárosában, St. Paulban élt, és esti tagozaton szerzett műszaki rajzolói képesítéssel a Minnesota Highway Departman alkalmazottjaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba 1972-ben. Megbízható források szerint a Young Women's Christian Association (YWCA) minneapolisi szervezetében adott vívóleckéket magántanítványoknak, de hogy mikor költözhetett át Missouri államba, nem tudni. Kansas Cityben 1992-ben bekövetkezett haláláról nem adtak hírt a magyar lapok, holott túl voltunk a rendszerváltozáson, és nehéz elképzelni, hogy felesége (vajon elváltak-e hivatalosan?) ne tudott volna róla...