Népsport: Briliáns Miki rossz ómen volt

Az Arcanum Digitális Tudománytárban (ADT) fellelhető sajtóorgánumok közül minden bizonnyal Az Est írt elsőként arról az orosz anyanyelvű, magyarul ragyogóan beszélő, a sport világában otthonosan mozgó, erős és erőszakos férfiról, akinek sorsa legkevesebb négy évtizeden keresztül kapcsolódott Magyarországhoz. Eredeti nevét nem tudjuk, a magyar hatóságok Brillians/Brilliáns (sic) Miklósként azonosították; a vezetéknevét ezután a lapok hol egy, hol két l-lel írták, de volt ő Briliant és Brilliant is. Az Est említett, 1927. július 20-án megjelent cikkében „az acélizmú Brilliáns Miklós” a csillaghegyi strandon fürdőzve elégtételt akart venni a szintén a strandon lubickoló Kormos Aladáron, a Labor Vegyészeti Gyár vezérigazgatóján, akinél egykor alkalmazásban állt (de az vélhetően elbocsátotta).

Tűvé tette érte az egész strandot, és amikor megtalálta haragosát, elé állt: „Én tiszt vagyok, lovagias ember, nem akarok orvul támadni, védje magát! A meglepett Kormos Aladár csakugyan védekező állásba helyezkedett, mire a következő pillanatban Brilliáns Miklós összeszorított ököllel belevágott a vezérigazgatónak először a jobb arcába, majd másik öklével a bal arcába. A megtámadott vezérigazgató rá akarta vetni magát az orosz tisztre, de ekkor már többen közbeléptek, és megakadályozták a verekedést. Egy-kettőre óriási tömeg vette körül az ellenfeleket. »Csak semmi botrányt – mondotta az orosz tiszt –, gyerünk a csendőrökhöz, majd ott elintézzük a dolgot.«”

Hogy mi lett az ügy vége, nem tudni, az ügyeletes csendőrtiszt mindenesetre jegyzőkönyvet vett fel az esetről. Csendőrben egy nem sokkal későbbi balesetnél sem volt hiány. 1929 januárjában bejárta a hazai sajtót, hogy „súlyos automobil-szerencsétlenség történt” a Békéscsaba és Gyula között fekvő Veszei hídnál, egy budapesti Steyr kocsi felborult, utasait maga alá temette. Az autóban utazott Briliáns is, aki a koponyáján sérült meg, de szerencséjére nem életveszélyesen. S hogy jön ide egy csendőr? Nos, a három utast Györkös Károly orosházi csendőrszázados részesítette elsősegélyben.

A Magyar Hétfő arról számolt be 1932. december 27-én, hogy tagbaszakadt Miklósunk az 1-es buszon összeszólalkozott a kalauzzal, majd mellbe vágta, és a szolgálatot teljesítő Kocsis Imre „eszméletlenül esett össze az autóbuszon. Rendőrt hívtak, majd jelentést tettek az incidensről. Kocsis Imrét szívgödörütéssel két hétig kezelték, majd mikor felgyógyult, az Autóbuszüzem igazgatóságának engedélyével pert indított Brilliáns Miklós ellen. December 11-én volt a járásbíróságon a tárgyalás ebben az ügyben. A járásbíróság nem hozott ítéletet, leszállította illetékességét, s a törvényszékhez tette át az ügy iratait. Közben Kocsist azonban elbocsátották az Autóbuszüzem kötelékéből, s e feletti elkeseredésében” öngyilkosságot kísérelt meg…

Kolontári Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának munkatársa sok segítséget nyújtott cikkünk megírásához, ő hívta fel a figyelmet például Briliáns magyarországi házassági anyakönyvi kivonatára, merthogy hősünk Budapesten nősült meg 1919 januárjában. Ezenkívül sikerült rábukkannunk a Budapest Főváros Levéltárában őrzött azon 1922-es fogolytörzskönyvre is, amelyet a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéki Fogház állított ki a lopáson rajtakapott „Brillians Miklós” ügyében. E két hitelt érdemlő dokumentum alapján Briliáns 1894-ben született a besszarábiai (ma moldovai) Telenești-ben, vallása görögkeleti, előbb (nyilván a cári oroszországi időkben) orvostanhallgató, 1922-ben gyári ellenőr; az oroszon és a magyaron kívül franciául, németül és románul is beszélt, magassága 170 centi, haja barna, a hitvese pedig a római katolikus, VIII. kerületi lakos Hegedűs Irén volt, aki legalább egy gyermekkel ajándékozta meg. Sajtóforrások alapján későbbi foglalkozása „kereskedelmi utazó”, vagyis utazó ügynök volt, és még 1957-ben is élt Budapesten.

„Bár sokat tudunk Briliáns Miklósról, mégsem eleget – jelentette ki Kolontári Attila. – A vonatkozó orosz adatbázisokban található Brilliant vagy Brilliantov vezetéknevű személyek nem azonosak hősünkkel (egyéb személyi adataik, keresztnév, apai név, születési hely, idő stb. nem egyeznek). Orosz hadtörténész-kollégáimnak egyelőre a levéltári anyagban sem sikerült nyomára bukkanniuk az illetőnek. Igaz, a hatalmas dokumentummennyiség miatt ez olyan vállalkozás, mintha tűt keresnénk a szénakazalban. A kérdés tehát nem olyan egyszerű. Nem tudjuk pontosan, hogy Briliáns milyen alakulatnál szolgált, milyen körülmények között került Magyarországra, a háború előtti életéről sem állnak rendelkezésünkre orosz források. Mivel 1919 elején nősült, legkésőbb 1918 őszén már Magyarországon lehetett: meg kellett ismerkednie leendő feleségével, és mindkettőjüknek el kellett jutnia a házasság gondolatáig, ehhez még a legoptimálisabb számítások szerint is – »szerelem első látásra« – kell néhány hónap. Az Est cikkében szereplő »orosz menekült« kifejezést értelmezhetjük úgy is, hogy nem ment haza. Tehát aligha bolsevikok elől menekülő katonatiszt volt, sokkal inkább az első világháborúban hadifogságba esett cári hadnagy, ahogy ez a verzió is előfordult a korabeli tudósításokban. Egyvalami biztos: elviselhetetlenül kötekedő alak volt.”

Tény továbbá, hogy szerette a sportot, leginkább a labdarúgást – az Újpest hívének vallotta magát.

Az 1935. május 19-i párizsi Franciaország–Magyarország (2:0) válogatott mérkőzés előtt Briliáns különleges helyen látogatta meg a magyar csapat tagjait. A Párizsba tartó vonaton Győr után – mint a Sporthírlap írta – az „utasok a folyosón kíváncsian nézegetik a válogatott csapatot, sőt megindul a barátkozás is. Orosz ember, hadifogoly volt, s így ragadt Magyarországon, egyébként neve Briliant Miklós, beszélget a fiúkkal.
– Odesszában híres amatőr birkózó voltam.
Valóban erős ember még most is. Két ujjával játszva nyitja szét a legkeményebben összeszorított öklöt. Nagy sikere van. Különösen az újpestieknél, mert Briliant ádáz Újpest-szurkoló. Csak Dietz dr. vár végleges véleményével.
– Akkor jelentkezzen, amikor a csatársor úgy pilinckázik a kapu előtt, hogy a kezem ökölbe szorul.”

Sporthírlap, 1935. november 23. Briliáns újabb látogatása, ezúttal a másnapi olasz–magyar (2:2) válogatott mérkőzés előtt: „Székesfehérvárig velünk utazik a híres-nevezetes Brilliant Miklós, Odessza egykori birkózóbajnoka. A játékosok nagy elismeréssel tapogatják hatalmas izmait, melyeket büszkén duzzaszt a karján.
Erdős Zoltán, a volt amatőrkapitány, aki az út egyik részén szintén velünk tartott, megkérdezi Dietz doktort:
– Mondja, doktor úr, szeretné, ha biztosan győznénk az olaszok ellen?
– De mennyire!
– Akkor még gyorsan tegye be Brilliant Miklóst is a csapatba!”

Egy másik alkalommal az újpesti futballistákat kereste föl Briliáns, de nem a vonaton, hanem már a stadionban. Mint a Nemzeti Sport beszámolt róla, az 1936-os Újpest–Austria Wien KK-elődöntő első felvonásának (1:2) szünetében az „öltözőkben és a folyosón mindenki izgatottan tárgyalja a félidő végi botrány körüli körülményeket. A magyar vélemények szerint Sesta a bűnös, aki egyenesen kihívta viselkedésével a nézők felháborodását. Vincze panaszkodik az öltözőben:
– Sesta már az első percben beleugrott a hátamba. Így akart magának respektust szerezni. (…)
Brilliáns Miklós, az egykori birkózó magyarázza Arányinak, hogy őt kellene beállítani a Sesta ellen. Aschner Lipót elnök jön ki Újpest öltözőjéből, és csak ennyit mond:
– Nyugalomra intettük a fiúkat.”

Így vagy úgy, Briliáns Miklós feltűnése – amikor a sportlapok megírták – kevés szerencsét hozott a magyar futballcsapatoknak.

Aki válaszol: Kolontári Attila történész

Mikor érkeztek az első világháborúban az első orosz (cári birodalmi) hadifoglyok Magyarországra?
Rögtön az után, hogy megindultak a hadműveletek a keleti fronton, már az első év augusztusában-szeptemberében.

Lehet tudni, összesen hány hadifogoly került ide a birodalomból?
A keleti hadszíntéren zajló nagy hadműveletek során százezres nagyságrendben kerültek kölcsönösen hadifogságba az Osztrák–Magyar Monarchia és az Orosz Birodalom katonái. Teljesen pontos számokat nem lehet mondani, inkább arányokat és nagyságrendeket. 1918 januárjában az Osztrák–Magyar Monarchia területén összesen hozzávetőleg 1 millió olyan hadifogoly volt, aki az egykori cári Orosz Birodalomból származott. Magyarországon egy korabeli kimutatás szerint ekkor kb. 310 000 orosz hadifogoly volt. Magyarország területén nagy hadifogolytáborok voltak az Esztergom melletti Kenyérmezőn, Zalaegerszegen, Csóton, Somorján, Ostffyasszonyfán. Utóbbi tábor egyszerre 30-40 ezer fő befogadására volt alkalmas, katonai temetőjében több mint 10 ezer sír van. Az esztergomi táborban 50-60 ezer foglyot helyeztek el egyidejűleg.

Aki nem ment haza, miért nem ment haza, s miért telepedett le Magyarországon?
A hadifoglyok korábbi számához képest nagyon kevesen maradtak itt. Egy 1920-as külügyminisztériumi kimutatás szerint a trianoni Magyarország területén akkor 671 orosz fogoly tartózkodott. A nyilvántartás valószínűleg nem volt teljesen pontos, egy 1928-as statisztikában 1696 egykori orosz hadifogoly szerepel. Összességében, tág közelítéssel ezer-kétezer főre tehető azok száma, akik Magyarországon maradtak. Többségük vélhetően magánéleti okok miatt döntött úgy, hogy nem tér haza; megnősült, családot alapított, a feleség révén esetleg valami földhöz jutott, és azon gazdálkodott. A döntésnél nyilván számított az is, hogy az otthon maradottakkal mennyire volt élő a kapcsolat, mit tudtak a szovjet-oroszországi történésekről.

Történelmi átalakulások zajlottak az oroszoknál – akárcsak idehaza a nagy háború után…
Ami a hadifogolyhelyzetet illeti: az 1918. őszi összeomlást követően kaotikus állapotok uralkodtak Magyarországon, szinte lehetetlenné vált a hadifoglyok szervezett őrzése, az oroszok közül sokan csatlakoztak a különböző forradalmi megmozdulásokhoz, sokan vettek részt zavargásokban, fosztogatásban. Ezzel párhuzamosan hadifogoly-érdekképviseleti szervek alakultak, amelyek a továbbiakban a kapcsolatot tartották a magyar hatóságokkal. A Károlyi-kormány igyekezett minél előbb megszabadulni az egykori hadifoglyok tömegeitől (erre kötelezték a fegyverszüneti megállapodások is), ezt próbálták szervezett keretek között megtenni, a folyamat azonban nagyon hamar spontán jelleget öltött. A hadifogolytáborok néhány nap alatt kiürültek, az esztergomit például mintegy negyvenezer fő hagyta el egyik napról a másikra – megkezdődött a volt foglyok hazaözönlése; ráadásul Magyarországon át utaztak az osztrák, cseh területen őrzött orosz hadifoglyok tömegei is. Ellátatlan, szervezetlen tömegek indultak, sokszor gyalogosan, hazafelé. Mindez nagy közbiztonsági és közegészségügyi kockázatot jelentett.
Az utolsó szervezett orosz fogolyszállítmány egyébként 1922 májusában hagyta el Magyarországot. Az év augusztusában már belügyminiszteri rendelet jelent meg az orosz hadifoglyok hazaszállításának beszüntetéséről. Ezt követően már csak egyéni utakon volt lehetőség a hazatérésre.

Ki volt a leghíresebb orosz hadifogoly Magyarországon?
A leghíresebb orosz hadifogoly megszökött a fogságból. Tettével nagymértékben megalapozta későbbi nimbuszát. Az orosz forradalom és polgárháború időszakából jól ismert Lavr Kornyilov tábornokról van szó. Ő 1915-ben a 48. hadosztály parancsnokaként a Duklai-hágó környéki harcokban esett József főherceg alakulatainak fogságába. Előbb Bécs közelében, majd az Esterházyak lékai várkastélyban őrizték, innen átkerült a kőszegi katonai kórházba, ahonnan egy cseh felcser segítségével megszökött. Hamis papírokkal Szombathely, Győr, Budapest, Szeged, Temesvár érintésével 1916. augusztus 18-án Orsovánál jutott át Romániába.