Tereprali: al-Radzsi melegített a legjobban a hazai vk-futamon

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 19:14
null
Jazid al-Radzsi akcióban (Fotók: Sári Péter)
Vidám bagázs a terepralis, noha a hétvégén a világkupapontokért zajlik a küzdelem Várpalota környékén a HunGarian Baján, a pénteki kvalifikációs szakasz rajtja előtt egy kis játékra még kaphatók voltak az éllovasok: a Thury vár udvarán „csigaversenyt” rendeztek – a gyerekek szórakozására készített fa játékokkal Jaszir Szeaidan volt a leggyorsabb, a rajtszámválasztásnál döntő  7.69 kilométeres pályán azonban honfitársa, Jazid al-Radzsi.

 

„Először versenyzek itt, ettől függetlenül nyilván nyerni szeretnék. Azt láttam a YouTube-on, hogy ez nehéz viadal, főleg esőben, úgyhogy jó volna, ha nem esne, és élvezhetnénk a küzdelmet” – mondta al-Radzsi, akinek Michael Orr diktálja az itinert.

A magyarok közül a Lónyai Pál, Csató Attila kettős volt a leggyorsabb – a negyedik. „Az ötödik hely volt eddig a legjobb eredményünk a HunGarian Baján, ezt szeretnénk megjavítani, ha összejön. Megtettünk mindent, jól felkészültünk, kíváncsian várjuk a hétvégét” – nyilatkozta Lónyai.

A motorosoknál a portugál Joaquim Rodrigues volt a leggyorsabb.

A verseny szombaton 4, vasárnap pedig 2 hosszú szakasszal folytatódik.

HUNGARIAN BAJA, VK-FUTAM, VÁRPALOTA
Abszolút sorrend a kvalifikációs szakasz után. Autósok:
1. Jazid al-Radzsi, Michael Orr (szaúdi, brit, Toyota Hilux) 5:16.1, 2. Holowczyc, Kurzeja (lengyel, Mini John Cooper Works) 10.1 mp h., 3. Szeaidan, Kuzmics (szaúdi, orosz, Mini John Cooper Works) 12.6 mp h., 4. Lónyai, Csató (magyar, LPR Porsche Macan) 15.3 mp h.
Motorosok:
1. Joaquim Rodrigues (portugál, HERO 450) 5:05.1, 2. Bühler (német, HERO 450) 7.4 mp h., 3. Svitko (szlovák, KTM 450) 30.1 mp h., ...11. Hodola Richárd (magyar, KTM) 2:01.1 p h.

„Csigaverseny” a Thury vár udvarán
„Csigaverseny” a Thury vár udvarán

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik