Kattintott hírkorszak – Malonyai Péter publicisztikája

Nem először, nem utoljára vállalom ezeken a hasábokon, hogy konzervatív vagyok, egyes olvasatokban maradi – most is ezzel kezdem. Hozzátéve, hogy tisztában vagyok vele, hol, merre tart a világ, eszembe sincs meggyőzni bárkit is az igazamról, az enyém éppen olyan vélemény, mint akárki más korszerű(bb)é.

Számtalan olyan információ jön velem szemben a világhálón, ami nem tartozik rám. Magánügy. Ez még akkor is igaz, ha a szereplők maguk is jókedvűen lubickolnak a nekik kattintást hozó hírekben. Miközben félnek is attól, hogy mi minden láthat napvilágot róluk, legyen elég csak a pályán, a kispadon lévők sugdosására utalnom, amikor a szájukat eltakarva mondanak nyilván fontos dolgokat, ám tartva a „leolvasás” veszélyétől.

Példákkal kezdem. Meg kellett tudnom, hogy Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez kapcsolata válságban van, hiába vett a modell egy 350 ezer eurót érő Rolls Royce-t a párjának karácsonyra. Rodríguez kisasszonynak nincs ínyére a Közel-Kelet, s egyébként is csak azért vannak együtt, mert a kapcsolat léte mindkettőjük karrierjének jót tesz.

Ha Ronaldo, akkor jöjjön Lionel Messi is. Nem kellene látnom, ahogy a katari világbajnokságon remeklő klasszis az ágyába viszi a győztesnek járó trófeát, jellemzőbb, hogy a Vueling légitársaság vezére felháborodottan beszélt arról, hogy nem bővíthető a barcelonai El Prat repülőtér, mert repülési tilalom van Messi háza felett. „Ez azért ritka korlátozás…” – mondta az úr, hogy aztán kiderüljön, hogy a tiltás létezik, de nem a futballista miatt, hanem mert a ház (is) környezetvédelmi szabályokkal védett területen van.

És mert három a magyar igazság, idézem még Jack Grealish példáját. A Manchester City futballistája a frizurájáról beszélt a világhálón, nem titkolja, hogy mitől tökéletes: „Sampon, balzsam, majd jöjjön a marokkói olaj és a hajviasz, végül hajlakkal megkötve”. Ja, és még a hajpánt. Ennyi az egész, és máris mehetünk ki a pályára.

Kétségtelen, a magánélet, a titkok azóta érdeklik a kívülállókat, amióta csak léteznek híres emberek, később sztárok, ma pedig celebek, nem az elnevezés a lényeg. Csak éppen az idő előrehaladtával egyre inkább tágultak, tágulnak a határok.

Száz évvel ezelőtt például az számított intimitásnak, hogy Eördögh László súlylökőbajnok hiába remek atléta, testnevelő tanárként képtelen elérni, hogy kétévi munka után véglegesítsék az iskolában, ahol tanít.

Ennél merészebb beszámoló volt, amikor 1927-ben futballválogatottunk egyes tagjai azzal magyarázták, hogy 6:0-ra kikaptunk Bécsben, hogy a meccs előtti este rövid séta után kávéházba vitték őket, s a kávétól nem tudtak aludni, mert egyébként nem élnek vele. Még akkor is kitartottak álláspontjuk mellett, amikor a vezetőség azzal vágott vissza, hogy rendelhettek volna „oranzsádot” is.

A hírességek szerették is, meg nem is a nagy népszerűséget, sokan azok közül is igyekeztek a háttérben maradni, akik pedig igazán a sport nagyságai közé tartoztak. Ilyen volt a finn csodafutó, Paavo Nurmi is, aki kilencszeres olimpiai bajnokként járt 1928-ban Budapesten, s hiába kísérgették a riporterek, hoppon maradtak, mert került minden feltűnést. Senkit sem fogadott a szállodai szobájában, „egészen egyszerű kis nyárspolgári ember a magán­életben”. Ugyanakkor a hozzá csak később csatlakozó masszőrjét nagy-nagy szeretettel ölelte át. „Pedig csak a masszőrje...” – írja a Nemzeti Sport, sokat elárulva a korszellemről.

Ne higgyük, hogy akkor nem kerültek az újságok hasábjaira szívügyek, ám nem zaftos kalandként tálalták őket, hanem – románcként. Mint az amerikai síugró Ragnar Omtvedt esetét Davosban. Akinek meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt az éppen ott időző Gloria Stone-t, az acélkirály feleségét. Táncoltak, beszélgettek, majd „egy szánkó szökteti őket fel a hegyekbe, a pezsgő mámora édenné varázsolja a vidéket”. Ám mielőtt bárki mondaná, hogy „Na, lám...”, hozzáteszem, hogy amint tehették, összeházasodtak, szó sem volt tehát egyéjszakás kalandról.

Aki viszont tette az eszét, megkapta a magáét. Mert akkoriban is előfordult, hogy a kivételezettek visszaéltek a helyzettel. A Nemzeti Sport 1939-ben azokat ostorozta, akiket imádnak a drukkerek, minden kedvezményt megkapnak, s ettől azt képzelik, hogy körülöttük forog a világ. Játsszák a fáradtat, unott arccal válaszolgatnak az újságírói kérdésekre (ha válaszolnak egyáltalán), kifejezetten a sors jótéteménye, ha hullámvölgybe kerülnek, és fordul a kocka, kapnak hideget-meleget. Így rájöhetnek, hogy egy kis kedvességgel, szerénységgel megőrizhették volna a közönség szeretetét a nehezebb időkre is.

A világ persze változott, nálunk is, így 1958-ban már pedagógiai célzattal közeledtek a hírességek magánéletéhez. A futballista Tichy Lajost pécézték ki, aki bevallotta, hogy bár géplakatos, nem dolgozott soha egy percet sem, későn kelt, sokat henyélt, elpuhult. Kocsija is volt, ami kényelmessé tette, egy lépést sem tett gyalog. Nagyon szerette az autóját, de – és ez a lényeg – „amikor Karcsi bácsi azt mondta, hogy tegyem félre, letettem, az olajat is leengedtem”.

Sós Károly a Bp. Honvéd edzőjeként egyezett meg a „henyélő” Tichyvel, aki egyébként az életmódja ellenére stabil válogatott volt Baróti Lajosnál. A kapitány 1962-ben a chilei világbajnokság előtt közölte, hogy a válogatott keret tagjai nem vezethetnek autót a balesetveszély miatt. „Remélem, egy sem akad közülük, aki az autóvezetést választja a válogatottság helyett” – mondta a szövetségi kapitány.

Az esküvők persze rendre a középpontban álltak. Érdekes történet volt az orosz fogságból hazatérő Solymár Károlyé. Szántó Mariska úrhölgy azzal a feltétellel mondott igent, hogy vőlegénye megjavítja a 110 méteres rekordot. Nos, valószínűleg nem sikerült, mert Solymár végül csak 1928-ban nősült meg, tanítónő feleségének feltehetően nem voltak különleges feltételei.

Az Évszázad mérkőzésén az angoloknál csapatkapitány Billy Wright (Szepesi György: „All right, mister Wright...”) titokban kívánt nősülni, ám a házasságkötés kitudódott, s az ifjú párnak rendőrök vágtak utat az anyakönyvvezető felé; leállt a forgalom, akkora volt a tumultus, hogy a menyasszony húgának elszakadt a ruhája, és egyik cipője elveszett.

Ez volt és – van. Pedig az esküvő igazán intim program – vallom én. Szerencsére nem egyedül. Sőt. Egerszegi Krisztina vitathatatlanul a valaha élt legnagyobb magyar sportolók közé tartozott, tartozik, s tartozni fog, ha létezett esküvő, amelyet minden hírforrás felkapott volna, hogy csámcsogjon rajta, az övé az volt 1999-ben. Ám ő valóban titokban ment férjhez Vigassy Ádámhoz, az esküvőre csak a szűk családi kör volt hivatalos. „Ez a mi kettőnk ügye” – zárta rövidre a témát, hozzátéve, hogy nem véletlenül egy kis ferences kápolnában volt a szertartás, és az sem, hogy eszük ágában sem volt messzire menni nászútra. „Itthon is vannak gyönyörű helyek, minket a nyugalom, a táj szépsége jobban vonz, mint a csillogás-villogás” – mondta.

Valaha az úgy volt, hogy a nagy színésznők kocsijából kifogták a lovakat, s a rajongók húzták haza a dívát. Blaha Lujzával még az is megesett, hogy a lelkes urak összevesztek, hogy melyikük hol álljon a kocsirúd mellett. Ilyesmire ma már nincs lehetőség, de a klasszikus idők másik rajongói szokása, amikor az ünnepelt cipőjéből pezsgőt isznak, visszatérni látszik. A Formula–1 ausztrálja, Daniel Ricciardo a dobogón állva levette az egyik cipőjét, pezsgőt töltött bele, kiitta, majd megkínálta a mellette állókat is. Később azt állította, hogy ez egy ausztrál szokás.

Ez nem igaz, de nem kell mindenkinek ismernie az osztrák-magyar monarchia, a bécsi és a budapesti éjszakai élet mulatozási szokásait.

Viszont, hol vannak már a békeidők.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!