Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Régi kincseim között kutattam néhány napja, amikor a kezembe akadt egy CD-t rejtő papírtok. A lemezről gyermekkorom két klasszisa, a manchesteri kedvenc Wayne Rooney és a barcelonai labdazsonglőr Ronaldinho tekintett vissza. Az adathordozó teljes kapacitását, azaz hétszáz mega­bájtot a népszerű számítógépes futballjáték, az EA Sports „FIFA” 06-os verziója foglalta el. Egész pontosan az úgynevezett demómódja. Emlékeim szerint a Képes Sport mellé csatolták ajándékként, és a telepítés után egy-egy félidőt lehetett lejátszani néhány korabeli sztárcsapattal, mint például a Uniteddel és az abban az idényben BL-t nyerő Barcával. Engem mindenesetre lenyűgözött, hogy a kockamonitor pixeljeire varázsolhattam a tévén látott ikonokat. Sőt, Sir Alex Ferguson vagy Frank Rijkaard szerepébe bújva magam állíthattam össze és irányíthattam a csapatokat. Ennél még jobban élveztem, hogy lelkes magyar fejlesztőknek köszönhetően a hazai első és másodvonal is bekerült a programba, így igazán magaménak érezhettem a „fifázást”. Ráadásul még a stadionok hű másai is elkészültek, megszokott szurkolói rigmusok hangzottak fel az arénákban, és az eredményjelző dizájnja is a televízióra emlékeztetett – tényleg mintha a tévében menne a találkozó. 

Álmaimnak megfelelően a virtuálisan zsúfolásig telt Rohonci úti stadionban fogadhattam az – utólag bevallom, némi ügyeskedéssel – alaposan megerősített Haladással a nagynevű ellenfeleket: „menedzsermódban” hosszú évekig dolgoztam szeretett csapatom kispadján. Büszkén újságolhattam barátaimnak, hogy mennyi bajnoki, kupa- vagy épp BL-győzelemnél tartok a szombathelyiekkel. Az élményt tovább fokozta, hogy némely kiadásban a hazai forgalmazók az eredendően angol kommentátori szövegeket magyarra cserélték: Hajdú B. István és Faragó Richard a hangját és egyedi humorát adta a népszerű programhoz, bizonyos szólásaikat – „Rooney, a pukkancs” vagy „már nem csókol Joe Cole” – manapság is gyakran idézgetjük… Szóval az egész számítógépes focis játék szépen generációs élménnyé nőtte ki magát.

A hozzáadott, sajátosan magyar és ettől igazán személyes íz mellett a FIFA-programok másik nagy erénye az állandó innováció. A fejlesztők évről évre új változatot adnak ki minden ősszel, és ugyanígy változnak a játékosok értékei és képességei is benne. A „valós futballistákat” már 2005-ben is nagyon érdekelte, aktuálisan milyen az értékelésük, a korábbi verzióhoz képest nőtt vagy éppenséggel csökkent-e, milyen az intelligenciájuk, lövőerejük vagy erőnlétük.

Emellett a FIFA tovább is variálható a saját igényeink szerint, hatalmas teret engedve ezzel az egyéni kreativitásnak. Beállíthatjuk a nehézségi szintet – érdemes amatőr módban kezdeni elsőre, mert a súlyos vereségek elvehetik a kedvünket, aztán ahogy jövünk bele, úgy válthatunk a fokok között –, valamint létrehozhatunk futballistákat, csapatokat, sőt, még bajnokságokat is. Válogatottakat vezethetünk ki kontinenstornára vagy világbajnokságra – természetesen megfordultam a magyar válogatott kispadján is, jelentem, velem összejött a vébészereplés…

Ráadásul barátokkal is összemérhetjük képességeinket, nemrég egyiküknél profin megszervezett tornán indultunk. Az erőviszonyok alapján kalapokba kerültünk, sorsolás készült, az eredményeket exceltáblázatban vezettük, a győztesnek a végén trófea járt, és tiszteletére meghallgattuk a Queen együttestől a We are the champions című klasszikust.

Meglátszott rajtam, hogy régen játszottam legutóbb, az elmúlt években egy másik program, a Football Manager kötötte le a figyelmemet. Ebben az esetben a vezetőedző szerepébe lehet bújni, a gép előtt ülő feladata, hogy kialakítsa a keretet, felügyelje a stáb tagjait, eltervezze a taktikát és „meccseljen” is. A futballistáinknak viszont csak szóbeli utasítást adhatunk mérkőzés közben, konkrétan nem mi irányítunk – szemben a FIFA-val. Az adatbázis méretét kedvünkre bővíthetjük, a valós labdarúgókat akár fiktívekre is cserélhetjük. Mindenesetre egy biztos, nagyon oda kell figyelni rájuk, mert ha negatívvá válik a hangulat az öltözőben, ha nem jönnek az ígért eredmények, bizony a vezetőség az edzőváltás mellett dönthet, mi meg kereshetünk új munkáltatót. Hallottam olyanról is, aki inkább „sportigazgatóként” dolgozott, a mérkőzéseken szimulált, helyette az igazolásokkal, tehetségkutatással foglalkozott. Ez is mutatja a játék sokoldalúságát.

Az FM is folyamatosan fejlődik, bár egyes kritikusok szerint mostanra már pszichológusnak kell lenni, nem edzőnek, mert a taktikai húzások helyett többet számít a lelki oldal, hímes tojásként szükséges bánni labdarúgóinkkal, mert az dönt érdemben. A magam részéről ebben a menedzser típusú szoftverben leginkább azt szeretem, ha hosszú évek kitartó, alapos munkájával mélyre süllyedt fellegvárakat virágoztathatok fel. Van is egy mentésem most a Haladással, ebben már a Konferencialiga főtábláján tartunk… Ezt a programot egyébként a profi edzők is kedvelik, a lengyel élvonalban például a hónap legjobb trénere jutalmul megkapta a legfrissebb kiadást, gyakorlati elképzeléseiket ebben kockázat nélkül próbálgathatták kedvükre.

A FIFA legújabb verziója a napokban vált elérhetővé FC26 néven, de az FM 2026-ra sem szükséges sokat várni. A már említett számos erény mellett kifejezetten rokonszenvesnek tartom, hogy a fejlesztők tisztelettel viszonyulnak a múlthoz és a legendákhoz, például 2021 óta Puskás Ferencnek is van játékoskártyája. Így a milliós követőbázis és a legfiatalabb korosztály is megismerkedhet a futball emblematikus alakjaival, méltó módon ápolva emléküket.

A programok ugyanis az elmúlt évtizedekben kinőtték magukat, ha úgy tetszik, virtualizálták a futballt. Manapság már egyre több magyar klub indít e-sportszakosztályt, saját hazai bajnokság létezik az igazán profiknak, ráadásul ezeket közvetítik is, bárki beszállhat nézőként. Mi meg a barátokkal ügyetlenkedhetünk kedvünkre és a játék örömére, úgy, mint ahogy a valóságban a betonpályán…

A FIFA vagy az FM „analóg” előzményét egyébként nem kéne sokáig kutatnom, ugyanabban a fiókban található ugyanis a féltve őrzött gombfocis készletem, amelynek bizonyos darabjait még apukámtól kaptam. Szüleim generációja ugyanis ezt játszotta, akkor az asztalra kerültek a kor sztárfocistái, (még) nem a monitorokra. Ha szóba kerül, manapság is sokaknak ugrik be a trafikban néhány forintért megvásárolt készletek emléke, bizonyára sok szekrényből kerülne elő a ’75-ös Újpest, a két évvel későbbi bajnok Vasas vagy a nyolcvanas évekbeli Rába ETO, esetleg Videoton klasszikus felállása.

Én az ezredforduló után néhány évvel talán még éppen elcsíptem a gombfocizás hattyúdalát, alsó tagozatban a szünetekben rendre előre vagy utólag lejátszottuk az aktuális hétvége nagy hazai és nemzetközi rangadóit. Átigazolások itt is léteztek, a sportlapokban az idényrajt előtt publikált csapatképekből ki lehetett vágni a friss arcképeket, így némi átragasztással már készen állt az aktualizált keret. A gombfoci manapság már népszerűségben nem veszi fel a versenyt a számítógépes játékokkal, de jóleső érzéssel töltött el, hogy gyors keresésemre kiderült, lehet kapni új szetteket és viszonylag friss csapatokat. Mi több, töretlenül működik a Magyar Szektorlabda-szövetség, amely október elején országos bajnokságot szervez.

A mára nosztalgiává nemesedett gombfoci és a dinamikusan fejlődő virtuális foci tehát korosztályok számára nyújt töretlenül élményt, ezzel alátámasztva, mennyire nagyszerű játék a labdarúgás és mennyivel több mint egy sportág. 

Azért remélem, a való életben is megélhetem a számítógépes sikereket a Haladással. Mert bármennyire is igyekeznek, a lelátó atmoszféráját, a kilencvenedik percben szerzett győztes gól mámorát nem lehet virtualizálni, mint ahogy vesztes meccsen sajnos nem léphetek ki gyorsan a lefújás előtt. 

Pedig mennyivel egyszerűbb lenne…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!