Bomba meglepetés: a Szeged nem tudta megverni idegenben a Csurgót

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 18:43
null
Nem várt botlás a Szegedtől az NB I-ben (Fotó: Dömötör Csaba)
A Tatabánya elleni négygólos vereség után ezúttal még látványosabb botlást mutatott be a Szeged a férfi kézilabda NB I-ben: 25–25-ös döntetlent játszott a Csurgó otthonában.

 

A játéknap első meccsén a Tatabánya – amely legutóbb a Szegedet is legyőzte – 29–24-re megverte idegenben a Balatonfüredet. Azt gondolhattuk, a kettőből ezt lesz a nap legizgalmasabb meccse, de aki így vélte, az tévedett.

A Csurgó már a szünetben is vezetett a Szeged ellen óriási meglepetésre 11–10-re, de a bajnoki címre pályázó, BL-szereplő vendégek ezt követően sem tudtak felpörögni. Mire az 52. percbe léptünk, sikerült hárommal ellépnie a Szegednek, előnyét azonban villámgyorsan leadta, az 59. perc elején pedig a Csurgó szerezte meg a vezetést 25–24-nél. Aztán hét másodperccel a vége előtt Mario Sostaric góljával mentették ikszre a meccset a vendégek.

A Szeged ezzel akár még bajba is kerülhet, ugyanis hat meccs után van már egy döntetlenje és egy veresége, míg a Tatabánya 5-ből 5 meccsét megnyerte.

A hazaiaknál Gábor Marcell hét gólt lőtt, a szegediek közül az osztrák Sebastian Frimmel volt a legeredményesebb, hat találattal.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
CSURGÓI KK–OTP BANK-PICK SZEGED 25–25 (11–10)
Csurgó, 850 néző. V: Horváth, Marton
CSURGÓ: ZAPONSEK – Szűcs B. 2 (1), Brajovics 3, Kiss B. 3, Rotim 1, Herceg, Bazsó 2. Csere: VÁCZI D. (kapus), VASVÁRI, GÁBOR M. 7, D. Alilovic 3 (2), Horváth P., PIPP 2, Maracskó, Németh B. 2, Füstös B. Edző: Alem Toszkics
SZEGED: MIKLER – SOSTARIC 4 (2), Garciandia 3, Toto, Mackovsek 1, FRIMMEL 6, Gottfridson 4. Csere: THULIN, Radvánszki (kapusok), Bánhidi 4, Kalaras, Jelinic, Szilágyi B. 1, BODÓ 2, Járó, Lukács K. Edző: Michael Apelgren
Az eredmény alakulása. 7. perc: 1–2. 12. p.: 4–6. 18. p.: 6–7. 24. p.: 8–9. 27. p.: 9–9. 34. p.: 12–12. 40. p.: 15–15. 48. p.: 20–21. 56. p.: 23–24
Kiállítások: 2, ill. 4 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 5/2
MESTERMÉRLEG
Alem Toszkics: – Tudtam, hogy fel tudunk állni a rossz bajnoki rajt után, sajnálom, hogy csak egy pontot szereztünk, mert a találkozóban benne volt a meglepetés is. Fantasztikusan játszottak a fiúk, hittek magukban, és ennek egy pont lett az eredménye.
Michael Apelgren: – Az előző idényben is nehéz mérkőzést játszottunk itt, most sem sikerült jól menedzselni az összecsapást. A Bajnokok Ligájában négy pontot szereztünk, de a bajnokságban három pontot hullajtottunk el, és ez nem mehet így tovább.

BALATONFÜREDI KSE–MOL TATABÁNYA KC 24–29 (13–16)
Balatonfüred, 650 néző. V: Bíró Á., Kiss O.
BALATONFÜRED: Deményi – Urbán-Patocskai 1, ROZMAN 6, Németh B., Fekete G., Varga M. 1, BÓKA 5. Csere: FÜSTÖS Á. (kapus) 2, SZRETENOVICS 3, Tóth N., Fekete B. 2, Szabó L. 1 (1), Tóth A., Jánosi 2 (1), Klucsik 1. Edző: Kis Ákos
TATABÁNYA: ANDÓ – RODRÍGUEZ P. 3, SARAC 6, Lemos 1, VAJDA H. 3, Éles B. 3 (1), Damatrin. Csere: Székely (kapus), Mosindi 2, Terjék 1 (1), Papp P. 2, Sztraka, GRIGORAS 3, Havran 2, Zsitnyikov 1, Plaza 2. Edző: Tóth Edmond
Az eredmény alakulása. 6. perc: 3–3. 11. p.: 5–6. 15. p.: 6–11. 19. p.: 9–11. 26. p.: 12–15. 32. p.: 14–16. 34. p.: 14–19. 43. p.: 17–22. 50. p.: 20–24. 56. p.: 21–27
Kiállítások: 4, ill. 4. perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Kis Ákos: – Tovább nőtt a sérültjeink száma, így nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Csak dicsérni tudom a csapatom, mindent megpróbáltunk, de ilyen rövid kispaddal nem lett volna reális, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.
Tóth Edmond: – Sorozatban öt mérkőzést sikerült megnyernünk, meccsről meccsre meggyőző teljesítményt nyújtunk, és a jó védekezéshez kiváló kapusteljesítmény társult. Megfogyatkozva is rendkívül erős a Balatonfüred, végig koncentrálnunk kellett.

    
1. Tatabánya55163–136+2710
2. Szeged6411211–173+389
3. Veszprém33129–83+466
4. Győr431131–109+226
5. FTC532177–178–16
6. Komló422121–119+24
7. Budakalász422114–129–154
8. Gyöngyös523137–163–264
9. Balatonfüred5113140–146–63
10. Szigetszentmiklós5113139–155–163
11. Budai Farkasok-Rév32185–90–52
12. Csurgó523137–150–132
13. PLER413110–146–362
14. NEKA41396–113–171
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
4 órája

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
9 órája

Férfi kézi: a Szeged szerződést hosszabbított Michael Apelgren vezetőedzővel

Kézilabda
14 órája

Mikler késszúrásként élte meg két beállójuk kiesését

Kézilabda
2025.10.22. 21:01

Kellemetlennek ígérkező feladat előtt a Szeged és a Veszprém is

Kézilabda
2025.10.22. 12:44

„Máténak most az az útja jön, amit Geri már végigjárt” – fiairól beszélt a Nemzeti Sportrádióban Fazekas Nándor

Kézilabda
2025.10.20. 17:37

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:49
Ezek is érdekelhetik