Népsport: az érdemérem sem mentette meg az úszót

A második világháború tragikus fejezete a magyar királyi 2. hadsereg széthullása és pusztulása a keleti hadműveleti területen. A több mint 200 ezer katonát és a mintegy harmincezer fegyvertelen munkaszolgálatost 1942 áprilisától júliusig három ütemben küldték ki a frontra, a hadtestek augusztusra vették birtokba teljesen hosszában a mintegy 208 kilométer hosszú védvonalat a Don mentén. Júliustól szeptemberig sok áldozatot (halottak, sebesültek, eltűntek, fogságba esők) követelő hídfőcsaták dúltak, amelyek célja a szovjet hídfőállások felszámolása volt, majd négy hónap viszonylagos nyugalom következett. Az erőt gyűjtő ellenség 1943. január 12-én hatalmas tűzerővel indított támadást, amely ellen nem volt orvosság, a ritka ellenlökési kísérletek kudarcot vallottak, néhány napon belül nem volt más választás, mint – hatalmas veszteségeket szenvedve, végletekig megtépázva – a kétségbeesett visszavonulás az irdatlan hidegben.

Ezekben a napokban vesztette életét az 1942-ben munkaszolgálatra behívott két korábbi élsportoló, a csapatban kétszeres olimpiai bajnok (1928, 1932), egyéniben ezüstérmes (1928) kardozó, Petschauer Attila és a 4x200 méteres gyorsváltóban olimpiai harmadik (1932), Európa-bajnok (1931), 100 méter gyorson Eb-ezüstérmes úszó, Székely András. A népszerű, bohém természetéről híres Petschauerről és halálának vitatott körülményeiről rengeteg cikk született már, ellenben Székelyről hallgatott a mély.

Emlékezzünk meg hát róla elhunyta 80. évfordulóján, már csak azért is, mert ő az első tatabányai születésű sportoló, akinek érmet akasztottak a nyakába az ötkarikás játékokon. S ha már születés, rögzítsük, gyakorlatilag mindenhol tévesen tüntetik fel világra jöttének évét. Nem 1909., hanem 1910. március 5-én látta meg a napvilágot Szmuk Andrásként zsidó családban, édesapja a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK) tisztviselője, majd 1922-től főépítésze volt Tatabányán. Ő vezette az 1923-ban átadott, Közép-Európában egyedülálló, 100 méteres medencéjéről híres helyi strandfürdő építését.

Mondani sem kell, itt csobbant vízbe nyaranta Székely, amire így emlékezett 1931 januárjában:
„A Magyar Általános Kőszénbánya tatabányai telepének köszönöm, hogy versenyző lettem. Már kis gyerekkorom óta úszkáltam, de versenyen először 1923-ban indultam, amikor a Kőszénbánya gyönyörű százméteres uszodát avatott Tatabányán. Tizenhárom éves voltam akkor és az ötvenméteres gyermekversenyben – melyet az akkori nagy reménység, Magyar Guszti nyert meg – harmadik lettem 33 mp-es idővel. Fogalmam sem volt az úszásról, nem tudtam, mi a különbség mellúszás és a sprint, vagy az oldalúszás között...”

Nyilatkozata is megerősíti, hogy 1910-ben született, miként ez az évszám szerepel az Arató Géza szerkesztette A magyar sport I-II.(1935) kiadványban is.

Érdekesség, hogy 1929-ben Grazban tartózkodott hosszabb ideig, és az osztrákok klasszis gyorsúszójával, Fritz Rödigerrel edzett. Ebben az évben iratkozott be a Műegyetem építőmérnöki karára, 1930-tól már az FTC-ben versenyzett, egyúttal a lipcsei német–magyar úszóviadallal elkezdődött válogatott karrierje is. Szorgalmasan látogatta az újonnan átadott fedett uszodát a Margitszigeten, amit Bárány István visszaemlékező sorai igazolnak:

„Hat héttel az uszoda felavatása után mindennapos délelőtti vendége voltam Lenkei Magdával és Székely Andrással együtt a medencének, mely körül a következő három személynél több vendéget alig láttunk: Csáky Károly volt honvédelmi miniszter és felesége, Füzes Anna színésznő, valamint Fábián Béla ügyvéd, országgyűlési képviselő. (…) Székely András (….) állandó uszodai jelenlétével alaposan megdöntötte azt a felfogásomat, hogy csak »mezei jogászok« vannak, akik megmagyarázhatatlan módon, de azért kapták ezt a nevüket, mert jogi előadásokra sohasem jártak. Székely talán előre megsejtette, milyen szomorú vég vár rá (…), és úgy vélte, azért semmit sem érdemes tanulni. Anyagi gondjai nem voltak, mert Tatabányán a társulat fő építésvezetője volt az édesapja.”

Székely a 100 gyorson ekkor már olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok, a távot a kontinensen elsőként egy percen belül úszó Bárány mögött a második legjobb sprinterré nőtte ki magát itthon. Ezért is kaphatott ő és honfitársa egyágyas, udvari, nem pedig utcai, zajosabb szobát a párizsi Hotel Trianonban az 1931. augusztusi Eb ideje alatt. Miután a franciák menője, a betegeskedő Jean Taris 100 méteren nem indult, Székely 1:00.8-as időt úszva, a távot a nagy hideg ellenére is 59.8 másodperc alatt végigrepesztő Bárány mögött másodikként csapott a célba. Két magyar tehát a dobogón, ám zászló csak a főárbócra, vagyis az aranyérmesnek jutott... Néhány nap múlva a magyar váltó Wanié András, Szabados László, Székely, Bárány összetételben 14 másodperces, fél medencehossznyi előnnyel szerezte meg az aranyat a németek előtt 4x200 méter gyorson.

Székely tehát két szépen csillogó éremmel gazdagodott a francia fővárosban, ugyanakkor abbahagyta műegyetemi tanulmányait. Nem tudni, hogy az 1932-es olimpiára szegezve tekintetét döntött-e így, vagy prózaibb okokkal magyarázható. Mindenesetre ő is utazhatott Los Angelesbe, ahol 100 méter gyorson egyazon középfutamban, egymás mellett úsztak Báránnyal, de egyikük sem jutott a fináléba. A 4x200-as stafétában csak a bronz megkaparintása lehetett a cél a japán torpedók, illetve az amerikaiak mögött, és a kötelező feladatot meg is oldotta a Wanné, Szabados, Székely, Bárány kvartett. Az 1933. szeptemberi torinói főiskolai vb-n szerzett három elsőséggel pedig gyakorlatilag le is zárult Székely rövid, érdemi pályafutása – a húszéves Csik Ferenc felett 100 gyorson aratott győzelem szép emlék maradhatott neki. Bárány olimpiát követő visszavonulása sem tisztította ki előtte az utat, 1934-től Csik vetett rá és társaira árnyékot, no meg két kellemetlen epizód történt vele.

A válogatott kapitányának ifjan kinevezett Bárány állítólag másodklasszisú úszónak nevezte egy cikkében, mire ő nyílt levelet írt, többek között így morogva: „Próbálkozott japán stílussal is, de ez nem vált be. Az »öreg« versenyzők pedig nem látogatják valami nagy számmal a tréningjeit. Vajon mi ennek az oka? Bizonyára az, hogy nem találják meg nála azt a szeretetet és megértést.”A tavaszi intermezzót egy augusztus eleji követte: magyar–olasz–jugoszláv viadalt rendeztek, és a Szabados, Lengyel Árpád, Székely, Csik összetételű staféta kikapott az azzuriktól. Az úszószövetség erre Szabadost és Székelyt kiakolbólította a négyesből, egyúttal a pécsi Gróf Ödönt és a szegedi Maróthy Andrást mozgósította az alig egy hét múlva kezdődő magdeburgi Eb-re – s lám, nyert is az új váltó!

Székely mint joghallgató részt vehetett az 1935-ös budapesti főiskolai vb-n (a 4. helyen végzett 100 gyorson), ekkor már kérte átigazolását a BEAC-ba. Jól választott, mert végszóként 1936-ban az egyetemistákkal megszerezte pályafutása egyetlen magyar bajnoki elsőségét, a sikerre vitt 4x200-as váltóban Lengyel, Kis Zoltán és a jó egy hónap múltán csodás olimpiai diadalt arató Csik volt a társa.

A civil életre váltva édesapja munkahelyén kapott állást, 1938-ban megnősült, de kevés idő adatott neki. Munkaszolgálatra kellett bevonulnia 1942-ben, ettől a IV. osztályú Magyar Érdemkereszt és a Signum Laudis kitüntetés sem mentette meg. B. Stenge Csaba, a tatabányai levéltár igazgatója kutatómunkája során arra jutott, hogy a 102/3. tábori munkásszázadba került, amely a januári offenzíva idején Voronyezstől dél-nyugatra, egy Szkupoj nevű falunál állomásozott. A fennmaradt veszteségi adatok szerint január 15. és 17. között 80 embert veszített az egység, Székely Andrást eltűntként jelentették, időpont és helyszín megjelölése nélkül – hivatalosan csak 1944. január 13-án értesítették róla feleségét.