Mozgóképes lelet a mezítlábas futballról

Sporttörténeti kincsnek számít a rövid mozgóképes összeállítás, amely 1947 nyarán készült a magyar sportélet egyik legkülönösebb kezdeményezéséről Mezítlábas olimpiász címmel. A második világháború utáni újjáéledés küzdelmes, nélkülözéssel terhes időszakban született meg a „mezítlábas” gondolat, esélyt adva a játszani, versenyezni vágyó gyermekeknek a szervezett sportolásra. Az akció valójában a labdarúgók körében ért el átütő sikert; azt, hogy az ötletet kiterjesztették diákolimpia jelleggel más sportágakra is, vonatkozó sajtóforrások híján éppen az egyperces filmrészletből tudjuk. Valószínűleg nem országos rendszerben futó, inkább valamiféle alkalmi, helyben kitalált olimpiai játékot ábrázolnak a jelenetek, ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy máskor, más formában is sor került hasonló megméretésre. Íme, a filmhíradóban elhangzó kísérő szöveg: „Olimpiász! Sport a javából, ha mezítláb is! Az igazi rajongóknak nincs szükségük drága eszközökre ahhoz, hogy kedvenc sportágukban fejlesszék magukat. A nagy mezítlábas olimpiász izgalmas labdarúgó-mérkőzései elhagyott vagy kölcsönkért sportpályákon folynak. Itt igazi a lelkesedés. Itt a sport önmagáért fontos. A fiatalok a maguk módján atletizálnak. Súly helyett jó a tégla is. Bizonyos, hogy a hároméves terv folyamán nekik is módjuk lesz felszerelni egyesületeiket és új eszközeikkel, a mainál is szorgalmasabban művelik majd a mezítláb megszeretett sportot.”

A videó forrása: Filmhíradók Online

A videó elején feltűnik a felvont nemzeti lobogó, annak is az előző évtől használatba vett (és 1949-ben lecserélt) változata, a középső, fehér sávban a Kossuth-címerrel. Az ifjúsági vetélkedő konkrét helyszínét nem tudtuk beazonosítani, pedig néhány jellemző részlet – így a távolban húzódó hegyvonulat, a számos falubeli ház, a magaslati részen látható erődítményszerű kis építmény, a markáns kőkerítés, valamint a templom – támpontot jelenthetne (ha olvasóink közül valakinek sikerült meghatároznia a helyszínt, kérjük, jelezze a szerzőnek a [email protected] emailcímen!). A mozikban játszott filmhíradó szót ejt az úgynevezett hároméves tervről. A szovjet mintára hozott, 1947. évi XVII. törvény „Magyarország gazdasági és szellemi felemelkedésének meggyorsítása, valamint demokratikus rendjének megszilárdítása céljából és a lakosság életszínvonalának javítására” született, pontos szövege szerint „a termelőerők fokozását, okszerű felhasználását és a különböző termelési ágak összhangját a nép egyetemes érdekében biztosítja.” Mivel a tervidőszak hivatalosan 1947. augusztus 1-jén kezdődött, a szintén augusztusban közzétett film gyaníthatóan propagandacélokat szolgált, megjelentetését talán éppen az életbe lépő intézkedés tette indokolttá. Más kérdés, hogy bizonyos szempontból abszurd, ha az ország fejlesztését célzó, utóbb nem egészen két és fél év után lezárt hároméves tervet mezítláb szaladgáló gyerekekkel és kényszerűségből sporteszköz helyett téglával távolba dobó kamaszokkal reklámozzák.

Mint említettük, a mezítlábas megoldás a leginkább a futballban hódított teret, a Népsport mellékletben 2024 januárjában írtunk részletesen a kísérletről Cipő nélküli boldogság labdával című cikkünkben. Itt idéztük az 1947 tavaszán indult mezítlábas bajnokság ötletgazdája, Keresztes Tibor 1970-es évekbeli visszaemlékezését: „Olyan szabályt állítottunk fel, hogy tulajdonképpen nincs szabály, nincs igazolás, nincs szövetségi bíró – persze akadtak, mert rengetegen vállalták a meccsvezetést társadalmi munkában –, az bíráskodott, akinek a személyében a két csapatkapitány megállapodott. Hogy rend volt-e? Igazi, önként vállalt fegyelem. A gyerekek önmaguk vigyáztak erre, s alig akadt vita, rendbontás. Ebben az egészben a játékon, a szórakozáson volt a hangsúly, s hogy mégis komoly küzdelem, színvonalas játék alakult ki az idők folyamán, abban a futball nagy mozgósító ereje, a fiatalságot jellemző vetélkedési kedv, a mind magasabbra törés vágya öltött testet. S hadd tegyek hozzá még valamit: az ajándékba kapott labda, az a 32 szeletes, szabályos bőrcsoda olyan megbecsülésben részesült Békéstől Vas megyéig, mint a világ legértékesebb kincse…”

Tagadhatatlanul volt a mozgalomnak politikai háttere, az idézett Keresztes Tibor a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) sportszervezőjeként dolgozott ekkoriban, a szervezeti kereteket és az ínséges időkben különösen értékes bőrlabdákat a Magyar Kommunista Párt biztosította. Ezzel együtt a „mezítlábas” futballmeccsek elsődlegesen nem a politikai térben arattak sikert, a fennmaradt emlékek a politikai vonatkozs helyett az eszköztelen játék természetes örömét emelték ki. A szervezési és lebonyolítási akadályok ellenére számos elemében ma is mintaszerű a versenykiírás, a körülményekhez igazodás és a sportszerűség parancsának egyszerre felelt meg például az az elv, amely a lábbeli viselését szabályozta: ha mindkét csapat játékosainak volt mit felhúzni a lábukra, akkor megengedett volt cipőben játszani, de ha az egyik fél mezítláb tudott csak kiállni, az ellenfélnek is le kellett vennie a cipőjét.

A mezítlábas bajnokságban csak olyan fiatalok szerepelhettek, akik nem voltak leigazolva a Magyar Labdarúgó-szövetségnél. Valamennyi jelentkező csapat kapott ösztönzésképpen egy labdát, a korabeli cikkek alapján az akkoriban ritkaságnak számító sporteszköz megszerzése érdekében nem ritkán ügyeskedtek a csapatvezetők, nem mindenki tartotta az „egy csapat, egy labda” szabályt. Az alternatív szervezési forma működőképességét a mai ésszel szinte felfoghatatlan statisztikák igazolják: a mezítlábas bajnokságok 1947 és 1949 közötti időszakában országszerte 2800 csapat nevezett a küzdelmekbe, és 3325 labdát osztottak ki. (Bár a jelzett mezőny az ifjúsági korosztályt fedi, összehasonlításképpen említhetjük a Hátsó füves nemrég közölt adatát, amely szerint a 2024–2025-ös idényt Magyarországon összesen 1554 felnőtt nagypályás csapat fejezi be. Kíváncsiságból megnéztük, hogy az Ifjúság című lap 1947. szeptember 6-i számában közölt, edelényi járásra vonatkozó „mezítlábas” eredménylista mennyiben lehetne aktuális manapság. Kiderült: éppen félig. Az akkori mezítlábas táblázatból Edelény, Rudabánya, Izsófalva /korábban Disznóshorvát/, Lak és Gesztely ma is aktív, a másik öt csapat viszont megszűnt: Múcsony 2017-ben, Szuhakálló 1951-ben, Felsőnyárád 2008-ban, Felsőtelekes 2024-ben, Ormospuszta 2005-ben.)

Az 1947-es kezdetekről Malonyai Péter kollégánk is írt Aranykór című könyvében: „Úgy látszik, csak akciók kellenek, s akkor szűnőben a gondok. A mezítlábas bajnokság meghirdetése után a Nemzeti Sportbizottság ugyanis bejelentette, hogy miután körülbelül 800 csapat indulására számítanak, 800 labdát, 1100 pár cipőt, 1100 mezt, 1100 nadrágot, 1100 sportszárat és 1100 sípcsontvédőt »irányoznak elő« az amatőröknek. Később a felajánlás módosul egy kitétellel, eszerint »az a csapat, amelyik visszalép a játszástól, köteles a labdát visszaadni«.” A korszakról szólva Dieter Wrobel írta a nemzetközi szocialista sportérintkezéseknek szentelt, Kézfogások címmel, 1979-ben magyarul megjelent albumban: „Az ösztönösség és tudatosság jó ötvözeteként lesték-keresték a fiatalok az új emberideált. Kerestek a korábbinál kiterjedtebb, a vágyak beteljesülését jobban segítő lehetőségeket. Tömegek dörömböltek a kapukon. Ennek ékes bizonyítékaként 1947-ben százezrek indultak a »népi mezei futóversenyek« mezőnyeiben, s nagy részük örök barátságot kötött az atlétikával, de minimálisan az egészséges élettel. Országnyi gyereksereget mozgattak a »mezítlábas« labdarúgó-bajnokságok.”

Aztán szépen lassan felszámolták a szervezett mezítlábas futballt. A Független Magyarország napilap 1948. augusztus 30-án Rákosi Mátyás pártfőtitkár beszédére hivatkozva közölte, név nélkül, mégis egyes szám első személyben publikáló szerzőjétől: „A Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata sportfejezetében célul tűzte ki, hogy a sportolást a legkisebb helyen is megvalósítjuk, elősegítjük. Itt van mindjárt a mezítlábas labdarúgók hatalmas csapata. Úgyszólván nincsen az országnak egyetlen eldugott kis faluja, ahol ne alakult volna csapat mezítlábas gyerekekből, akik szívesen kergették a bőrlabdát cipő nélkül is. A szövetség tervezetet dolgozott ki a mezítlábas labdarúgás felszámolására. Nemrég nyújtottam be az általam kidolgozott tervezetet az Országos Sport Hivatalban. Megszűnik a mezítlábbal való futballozás, a csapatokat legalizáljuk, oly módon, hogy a szövetségekben tömörítjük és a kis csapatoknak jutányos áron kétezer pár cipőt és egyéb felszerelést osztunk ki. A mezítlábas labdarúgás a szükséges rossz volt.”

Az utóbbi mondattal valószínűleg ugyanúgy nem értettek egyet a mezítlábas derbik hősei, mintha azt mondta volna a rejtélyes sportpolitikus, hogy cipő nélkül játszani a szükséges jó volt.