Tekvondó: a szombatot másolták vasárnap a magyar fiatalok Szerbiában

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.22. 20:48
null
Az előző napi remeklést megismételve vasárnap is hat kvótát szerzett a nyár végi, belgrádi Grand Prix-tornára a tekvondós utánpótlás-válogatott a szerbiai Versecen rendezett GP-kvalifikáción. Ráadásul a szombati egyhez képest a zárónapon két magyar érmest is avattak – a hazai sportági szövetség honlapjának esti beszámolója szerint.

A rangos utánpótlástorna fontos kvalifikációs állomásnak számított, amelyen a kiírás értelmében a súlycsoportok legjobb nyolc versenyzője szerezhetett kvótát a szerb fővárosban, szeptemberben tartandó, E8-as besorolású GP-tornára, ahonnan a döntősök jutnak be automatikusan a Grand Prix Finals elnevezésű csúcseseményre. Ez utóbbit december elején, Szarajevóban tartják, amely még magasabb rangú viadal, már E10-es besorolású.

A honlap helyszíni tudósításában úgy fogalmazott, hogy szombaton magasra tették a lécet a mieink, vasárnap ez mégsem nyomta össze a junior- és kadétcsapatot, mert az új fellépők is hat kvótát szereztek. Vankó-Bodnár Dorottya (junior 68 kg, MTK), Hizó Kristóf (73 kg, F-158), Prázmári Barna (78 kg, MTK) és Földes Benjámin (53 kg, Taekwondo Fanatics) egyformán ötödikként zárt, míg Fehér Szidónia (63 kg, MTK) az elődöntőig menetelt, Sztanó Levente (57 kg, Taekwondo Fanatics) pedig döntőzött volna, de sérülés miatt fel kellett adnia a finálét, és végül ezüstérmet nyert.

A magyar küldöttség így három érem mellett 12 kvótát szerzett a belgrádi GP-re.

(Kiemelt képen: a magyar dobogósok egyike, a bronzérmet nyert 44 kilós Vértes Zara Forrás: wtftaekwondo.hu)

Legfrissebb hírek

Birkózás: továbbra is Európa elitjében a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
1 órája

Atlétika: Karsai Gábor 10 ezer méteren ötödik lett az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2 órája

Öttusa: mind a négy magyar lány döntős az U17-es vb-n

Utánpótlássport
17 órája

A hónap utánpótlásedzője: Tibolya Péter öttusatréneré a júniusi díj

Utánpótlássport
19 órája

Kosárlabda: felemás Európa-bajnokságot zárt az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
22 órája

Birkózás: Szinay Szabolcsnak bejött a B-terv az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.16. 20:28

Kosárlabda: negyeddöntős az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
2025.07.16. 19:01

Bohus Beáta: Azt mondták a lányok, hogy nem most kellett nyerni, hanem majd csütörtökön kell

Kézilabda
2025.07.16. 18:04
Ezek is érdekelhetik