Csupasport: testsúlyának tripláját emelte meg az erőemelő

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.08.17. 17:53
Címkék
Ha valaki csak megnézi Serena Abweh képeit, nem is sejti, mekkora erő lakozik a 21 éves lányban. Gyermekkora óta sportol és foglalkozik erőemeléssel, ezen a nyáron pedig pályafutása egyik legnagyobb eredményét érte el, amikor kétszer is megemelte a 152 kg-os súlyt.

Mindezt negyvennyolc kilósan, azaz testsúlya több mint háromszorosát mozgatta meg. Régebben anorexiával küzdött, az akkor készült képeken is látszik, mennyire rossz hatással volt rá a pszichés betegség. Illetve írhatjuk jelen időben is, mert ő is azt vallja, hogy a betegség élete végéig vele lesz – ugyanakkor minden erejével azon dolgozik, hogy felülkerekedjen rajta.

A már említett képeken csontsovány volt, de a sport is segített, hogy erőre kapjon, és ma már senki sem mondaná meg, milyen súlyos testképzavarral küzd.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik