Csupasport: a korábbi gyorskorcsolyázó száz kilométeres futóversenyt teljesített

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 21:18
Nyolcadik alkalommal került sor a Szederkény-Bóly 100 kilométeres futásra, amely inkább örömfutásnak nevezhető, mint versenynek, bár a távok és a szintek nem ezt sugallják. Aczél Tamás harmadik alkalommal vett részt a családias hangulatú rendezvényen. Az első évben még csupán a kisebb körön indult, tudniillik egy negyvenhárom és egy ötvenhét kilométeres útvonalból épül fel a verseny.

„Akkor még csak néztem a nagyokat, olyan hihetetlennek tűnt, hogy ötvenhét meg száz kilométereket futnak. Rá egy évre már én is az ötvenhetes távot próbáltam meg, amit végül egy levezető futással hatvanra egészítettem ki, hogy kerek szám legyen. Olyan kellemesen éreztem magam közben, nem fáradtam el, így gondoltam, legközelebb miért ne jöhetne a százas.”

Arról, hogy miként sikerült a verseny, és ötvenkét évesen milyen tervei vannak még, Aczél Tamás a csupasport.hu oldalának beszélt.

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
Tegnap, 15:06

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik