Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 10:56
null
Lang Ádám szeretne visszakerülni a válogatottba, ennek szellemében dolgozik a DVSC-nél (Fotó: dvsc.hu)
Korábbi csapata, az ETO FC ellen készül Lang Ádám, a DVSC hetvenszeres válogatott védője.

Fokozatos fejlődés – ezt tartja fontosnak Lang Ádám, a Debrecen labdarúgója. A hetvenszeres válogatott futballista szerint jó hangulatban készültek a szombati bajnoki mérkőzésre.

„Nyugodtabb a légkör, mint az előző idényben – mondta lapunknak a 32 éves Lang Ádám. Akkor, főleg tavasszal folyamatos nyomás alatt futballoztunk, muszáj volt nyerni, különben kiesünk. Ez ment minden héten, így nehéz felkészülni egy-egy meccsre, stresszes napokat éltünk két találkozó között. Most más a helyzet, érthetően sokkal jobb ilyen mentális állapotban edzeni, oldottabb a légkör. Azt tapasztalom, hogy meccsről meccsre lépünk előre, leginkább a koncentráció terén. Átalakult a keret, egyre jobban elsajátítja mindenki a maga feladatát. Legutóbb, Diósgyőrben is azt éreztem, kontrolláljuk a mérkőzést, amelyen nem esett gól, de nekünk lehetett inkább hiányérzetünk. Vannak tehetséges játékosaink, akik egyre többet képesek megmutatni magukból.”

A védő számára különleges ellenfél érkezik a Nagyerdei Stadionba: Lang Ádám 2012 és 2015 között Győrben futballozott, az ETO-ban 56 élvonalbeli mérkőzésen szerepelt, a Lokiban a Kisvárdán aratott 1–0-s győzelem volt a 100. élvonalbeli fellépése.

„Régen játszottam Győrben, de az érzelmi szálak megmaradtak. Márciusban gól nélküli meccset játszottunk az ETO Stadionban, felkavaró volt ott pályára lépni. Ott kaptam az első profi szerződésemet, a bizalmat, hogy mutassam meg, mire vagyok képes, a többi nyilván rajtam múlt, tagja lehettem a bajnoki címet nyerő együttesnek. Talán más lesz itthon játszani korábbi csapatom ellen, ám tavasszal jó volt újra győri levegőt szívni. A mai ETO tetszik nekem, nagyon stabil, a nemzetközi kupában is jó teljesítményt nyújtott, tudatosan felépített csapat, szerintem jó mérkőzést vívunk vele.”

Lang Ádám Veszprémből indult, majd az ETO után szerepelt a Videotonban is, mielőtt légiósnak állt: megfordult Franciaországban, rövid ideig volt a kolozsvári CFR tagja, majd hat éven át a ciprusi Omonia játékosa volt – hazatérve Debrecenbe szerződött.

„Nagyon megszerettem a várost. Ahhoz elég nagy, hogy az ember tartalmasan eltöltse a szabadidejét, de nem annyira zsúfolt, hogy az idegesítő legyen. S ami nekem, a háromgyerekes apának fontos: szépek, rendezettek a parkok, tiszták a játszóterek. Találtunk jó óvodát is, és hamarosan kezdődik az iskolakeresés, amint nyílt napokat rendeznek, körülnézünk, mert a legnagyobb gyermekünk jövőre iskolás lesz. A szerződésem 2027 nyaráig szól, amíg lehet, szívesen maradnék a klubnál, nyilván nemcsak azt kell figyelnem, nekem mi a legjobb, az is fontos, hogy a családom jól érzi magát Debrecenben, a gyerekek szeretnek itt óvodába járni, barátokat szereztek.”

Az ETO FC elleni találkozót követően bajnoki szünet következik – a magyar válogatott Örményország és Portugália ellen lép pályára. Lang Ádám hetvenszer volt válogatott, 48 alkalommal Marco Rossi küldte pályára, azon kevesek egyike, aki három Európa-bajnokságon volt kerettag (2021-ben nem lépett pályára), legutóbb Kölnben, Svájc ellen játszott címeres mezben. Adódik a kérdés: miként érinti lelkileg, hogy egy éve és négy hónapja nem kap meghívót?

„Vegyesek az érzéseim… A legfontosabb, hogy mindig nagy megtiszteltetés volt a nemzeti csapatban szerepelni, nyilvánvalóan fáj az ember szíve, amikor nem lehet ott a többiekkel. Ugyanakkor a bajnoki szünet nem jön rosszul, van időm piheni, feltöltődni, a családdal lenni. Ott voltam a portugálok elleni világbajnoki selejtezőn is, a csodálatos aréna, a hangulat a nézőtéren is lenyűgözi az embert, tiszta szívből szurkoltam a srácoknak, bántott nagyon a vereség. Nyilván ha az ember kívülről nézi a mérkőzést, és belenyilall az érzés, hogy esetleg még tudna segíteni, az szívfájdító, de ezt is tudni kell kezelni. Azért dolgozom, hogy a Lokit segítsem, ám bennem van az is, hogy visszakerüljek a magyar válogatottba. Ha ez sikerül, nagyon boldog leszek, ha nem, akkor is, valami más módon, de mindenképp szeretném segíteni a magyar labdarúgást.”

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
Október 3., péntek
Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest 3–1
Október 4., szombat
14.15: Nyíregyháza Spartacus FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
19.30: Debreceni VSC–ETO FC (Tv: M4 Sport)
Október 5., vasárnap
16.30: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
19.00: Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)

   
AZ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
  1. Paksi FC85322–12+1018
  2. Ferencvárosi TC742116–6+1014
  3. Debreceni VSC842211–10+114
  4. MTK Budapest941418–16+213
  5. ETO FC733115–9+612
  6. Puskás Akadémia831412–15–310
  7. Kisvárda73137–13–610
  8. Újpest FC822412–1208
  9. Diósgyőri VTK815212–16–48
10. Kazincbarcika82159–18–97
11. Zalaegerszegi TE814315–1507
12. Nyíregyháza Spartacus813410–17–76

 

 

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 13:48

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 16:32

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 13:29

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38
Ezek is érdekelhetik