Ajánló: egy év alatt felkészült az Ironmanre, Hawaiiról álmodik

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.02.18. 19:14
Címkék
Mélypataki Réka fiatalon megutálta az úszást, korábban sosem szeretett kerékpározni, mégis magával ragadta az Ironman világa.

Réka a sportolást úszással kezdte még óvodás korában. Versenyszerűen sportolt egészen tizenhat éves koráig, naponta két edzésre járt. Ez mind fizikailag, mind lelkileg megterhelte, egy életre elment a kedve az úszástól, sokáig nem is ment uszodába. Ekkor jött a futás, amivel eleinte az volt a célja, hogy formában tartsa magát.

„Elkezdtem utcai futóversenyekre járni, a félmaratonit is teljesítettem. Az öcsém ekkor már triatlonozott, és mondogatta, miért nem vágok bele én is. A kerékpár azonban sosem volt a szívem csücske, sőt bevallom, a mai napig sem az. Aztán lett egy párkapcsolatom, a fiú bringázott, és Ironman is volt. Eleinte közösen tekertünk, ennek köszönhetően sikerült leküzdenem a félelmemet az országúti kerékpározással szemben.”

Hogy Mélypataki Réka végül hogyan kötött ki az Ironmannél, és milyen célokkal várja az idei évet, arról a csupasport.hu oldalán lehet olvasni.

Legfrissebb hírek

Bejött a drámai gyakorlat, újabb Európa-bajnoki címet ért Spanyolországban

Csupasport
2025.06.02. 16:39

Kiköszörülte a csorbát, ment előre, mint a gép és megdolgozott az aranyért

Csupasport
2025.05.17. 17:03

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t

Csupasport
2025.05.09. 17:44

Zsiros Márk: Télen jobban oda kell figyelnünk bizonyos dolgokra

Csupasport
2024.12.24. 14:58

Balesete miatt öt műtéten esett át, mégis hatalmas sikereket ért el idén

Csupasport
2024.11.26. 15:49

Csupasport: lehet ütni, lökdösni, leteperni, rohanni, cselezni – ez a shinty

Csupasport
2024.10.11. 18:38

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Csupasport: gyúrással lazít a spanyol sikerkapitány, De la Fuente

Csupasport
2024.07.20. 12:57
Ezek is érdekelhetik