Csupasport: már a maratoni rajtjánál elsírta magát a csinos futó

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2021.11.26. 21:24
Címkék
Fodor Sára két egyetemet végez egyszerre, ám ez sem gátolta meg abban, hogy önálló felkészülés után lefussa élete első maratoniját. Hosszú távú célja az UB teljesítése.

Fodor Sára a Budapesti Gazdasági Egyetemen kereskedelem és marketing szakon januárban államvizsgázik, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemen másodéves joghallgató. Tanulmányai mellett nagy hangsúlyt fektet a futásra és az egészséges táplálkozásra, októberben pedig teljesítette első maratoniját.Fodor Sára a Budapesti Gazdasági Egyetemen kereskedelem és marketing szakon januárban államvizsgázik, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemen másodéves joghallgató. Tanulmányai mellett nagy hangsúlyt fektet a futásra és az egészséges táplálkozásra, októberben pedig teljesítette első maratoniját.

„A rendszeres futás egy éve vált igazán a mindennapjaim részévé, de a sport szeretete mindig jelen volt az életemben, nagypapámnak köszönhetően – mondta a 22 éves Fodor Sára. Tizenkét éves koromban találkoztam először a futással mint sporttal, ekkor kezdtünk el apukámmal a helyi sportpályára futni járni, versenyeztünk egymással, ki a gyorsabb. Ebben az időszakban a hét kilométer volt a kitűzött cél. 2019 decemberéig tizenkét kilométer volt a leghosszabb táv, amit lefutottam, de ekkor megfogalmazódott bennem, hogy a következő évben szeretném a félmaratonit teljesíteni. Tavaly decemberben sikerült is ez a kihívás, így ezután egyértelművé vált, hogy 2021-ben lefutom a maratonit.”

A történet folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható.

Legfrissebb hírek

Budapest Maraton Fesztivál: közös futással ünnepelnek szervátültetettek és orvosaik

Csupasport
Tegnap, 15:06

Húsz magyar futó teljesítette szintidőn belül a Spartathlont, amely magyar himnusszal ért véget

Csupasport
2025.09.28. 19:20

Maráz Zsuzsanna vágya meghallgatni a magyar himnuszt Spártában

Csupasport
2025.09.26. 08:52

Felépült a rabdomiolízisből, remek erőállapotban várja a Spartathlont 

Csupasport
2025.09.25. 08:25

Bogár János szerint fontos, hogy okosan fussanak a Spartathlonon

Csupasport
2025.09.23. 08:19

Csaknem négyszázan vettek részt a Gemenc kincse vízitúrán

Csupasport
2025.09.20. 13:54

Hétfőtől indul a reggeli futásokra buzdító 21 napos kihívás

Csupasport
2025.09.14. 18:15

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik